tag:blogger.com,1999:blog-3086351231229684780.post8278539343036782759..comments2023-10-06T18:08:28.177+02:00Comments on Vannak még jó gyerekek...: SzorongásaimAngelahttp://www.blogger.com/profile/09333199299594679758noreply@blogger.comBlogger5125tag:blogger.com,1999:blog-3086351231229684780.post-70424830484571983872010-10-07T11:23:22.200+02:002010-10-07T11:23:22.200+02:00Mindenki boldognak szeretné látni. Az iskola csak ...Mindenki boldognak szeretné látni. Az iskola csak addig számít, amíg benne vagyunk. Mikor kilépünk belőle, szabad az út, és bármivé válhatunk. De az az idő, amit ott töltünk, mégis meghatározza a viszonyunkat önmagunkhoz, másokhoz, a tudáshoz. Egy gyereknek hiába mondom, hogy bármi lehetsz, ha amúgy nap, mint nap leértékelik (vagy ő magát). Ez ebben a legfájóbb. Nem az a hülye beírás: gyenge.Angelahttps://www.blogger.com/profile/09333199299594679758noreply@blogger.comtag:blogger.com,1999:blog-3086351231229684780.post-34109283309292841322010-10-06T19:12:12.329+02:002010-10-06T19:12:12.329+02:00Drága Doris!Sok erőt kívánok neked!És hát mi minde...Drága Doris!Sok erőt kívánok neked!És hát mi mindent meg nem teszünk a drágáinkért,hogy boldoguljanak ebben az életben!Mindent,ami lehetséges...<br />Ahogy mellette állsz,álltok és szeretitek,elfogadjátok,dícséritek,EZ fogja átsegíteni a sok nehézségen.Bizony kegyetlenül fáj a szülőnek,amikor bántalom éri a gyermekét, Iszonyúan.Ha mi teljes elfogadással szeretjük és segítünk és kűzdünk vele,akkor meg fogja erősíteni a NEHÉZ is.Ezt ma már én látom,annakidején csak tétova lépések voltak egy után még egy és így tovább.És talán én jobban szenvedtem,mint ő,bár ez nem biztos....Monikahttps://www.blogger.com/profile/03697808689003455558noreply@blogger.comtag:blogger.com,1999:blog-3086351231229684780.post-2056408775875925822010-10-06T07:22:44.098+02:002010-10-06T07:22:44.098+02:00mammka: Jaj, mammka, érzem már mit éltetek át. Múl...mammka: Jaj, mammka, érzem már mit éltetek át. Múltkor már kiborultam teljesen, mert elbújt, magához hívott és úgy mutatta meg, hogy milyen rosszra minősítették az olvasását. Teljesen tisztában van vele, hogy mi a helyzet, és szörnyen szégyelli magát. Mondtam én mindent, aztán lementem a mosókonyhába bőgni. Mennyi megalázó helyzet ér egy ilyen gyereket még úgy is, ha a pedagógus nem bántja konkrétan. Gondolom, ha a nagyfiadat megkérded az iskolai emlékeiről, nem sok boldog percet tud felemlegetni.<br /><br />Ágnes: Csak azt tudom mondani, hogy nagyon köszönöm a hozzászólásodat. Igazán szívmelengető volt olvasni.Angelahttps://www.blogger.com/profile/09333199299594679758noreply@blogger.comtag:blogger.com,1999:blog-3086351231229684780.post-31546109140205414712010-10-05T11:32:39.691+02:002010-10-05T11:32:39.691+02:00Kedves Doris!
Csak csöndben olvastalak eddig, a má...Kedves Doris!<br />Csak csöndben olvastalak eddig, a másik blogodat is rendszeresen követem. <br />Hihetetlenül tetszik a hozzáállásod, ahogyan igenis kimondod, ami bánt, és ami maga a valóság. Nagyon sokan írnak úgy blogot, hogy olyan világot hoznak létre benne, ami valójában inkább csak álomkép (mint pl. az iwiw-en, ahol mindenkiről csupa mosolygós, boldog kép látható). Én nagyon szeretem, hogy Nálad minden olyan valóságos. Sokan nem vesznek tudomást a problémákról, és a hallgatásba burkolóznak, a gyerek pedig felnő így is úgy is. Azt gondolom, hogy nem az a baj, ha egy gyereknek nehézségei vannak, hanem az, ha ezekkel a nehézségekkel egyedül marad. Az, hogy Te ilyen elszántsággal segítesz a fiadnak, egyszerűen csodálatos, és hidd el, a kisfiad a segítségednek köszönhetően olyan figyelmet és szeretetet kap ajándékba Tőled, ami örökre meghatározza az életét. Természetes, hogy egy törődő anya élete sokkal nehezebb, hiszen minden akadályt a gyerekkel együtt ugrik meg. Én is gyakran érzem, hogy még magam is sok vagyok magamnak :) (a másik blogodban írt mai posztod is akár rólam is szólhatott volna), és már most beledöglök abba, amikor látom, hogy a két kisfiam (együtt kezdték most az ovit, 3 és 4 évesen) közül a nagyobbik mennyire nem tud a többiekhez közeledni: a kisebbik úgy jön haza, hogy többen odaszaladnak hozzá, megpuszilgatják, míg a nagyobbik nagyon egyedül van (és persze ő az, aki sokkal "mélyebben" éli meg a világot, iszonyú sérülékeny és érzékeny). Szóval csak azért írtam ezt le Neked, hogy tudd, nem vagy egyedül, csak van aki bevallja, hogy baj van, van aki inkább eltussolja a problémát. Én az előbbit nagyon tisztelem, főleg, ha tesz is ellene. Hosszúra sikeredett a bejegyzés, pedig csak azt akartam mondani, hogy nagyon tetszik, amit és ahogyan csinálsz. Az eszközeid is jók, de már a hozzáállásodért nagyra becsüllek.<br />üdvözlettel,<br />ÁgiAgneshttps://www.blogger.com/profile/06491719229586065804noreply@blogger.comtag:blogger.com,1999:blog-3086351231229684780.post-5137181919491797342010-10-05T11:19:54.314+02:002010-10-05T11:19:54.314+02:00Ó,drága Doris!Mennyire érzem még ennyi hosszú év u...Ó,drága Doris!Mennyire érzem még ennyi hosszú év után is,hogy miről írsz és mivel kűzdötök!!!<br />Az én másodszülöttem-mindjárt 25 éves lesz-,dislexiás.Nem mondhatom,hogy volt,mert azt hiszem ez sosem múlik el,csak behozza magát,felgyűri magát a többiekhez.<br />Sajnos csak alsó 3.o.első felében derült ez ki.<br />Örök hálám Meixner Ildikónak,aki M.O.-on elsőnek foglalkozott ezekkel a gyerekekkel.<br />Hosszú a történetünk,...nehéz ,erőltetett menet volt,de meghozta a gyümölcsét: ma a fiam már perfekt angolban, olvas és behozta magát.<br />Az volt az egyik nagy nehézség,hogy a bátyja olyan okos,hogy ő tanulás nélkül is ötösöket hozott haza,míg ez a drága keményen tanulva hol velem,hol másképp, örültünk,ha hármast hoz.<br />Úgy tűnik ,sikerült nem éreznie,hogy ő kevesebb,mint a bátyja pl.,de ez kemény napi munkába telt.Monikahttps://www.blogger.com/profile/03697808689003455558noreply@blogger.com