2011. április 18., hétfő

Élet a hamburgeren túl

Egy véletlen kapcsolgatásnak köszönhetően döbbenetes dokumentumfilmet láttam a hétvégén az egyik csatornán.
Gondolom, mindenki ismeri Jamie Oliver nevét.. Ez a kedves fiatalember (azon túl, hogy remek szakácskönyveket ír) feltette magában, hogy megreformálja nemzete, Anglia étkezési szokásait, nem kisebb ügy érdekében, mint hogy mentse az ott élők életét. Túl nagy szavak ezek? Ne gondoljátok. Hihetetlen volt a film, amit láttam. 
Természetesen a változást a rendszer alján kell elkezdeni- a gyerekeknél. A gyerekeket elrontják ugyan a szülők, ám az iskola sokat tehet azért, hogy új szokásokat fektessen le. 
Jamie tehát "bekéredzkedett" az angol iskolákba azzal, hogy hadd főzzön ő a gyerekeknek. Hadd mutassa meg, hogy a gyors kajákon túl is van élet.

A film nem Angliában készült, mert közben Amerikába is kijutott a mesterszakács és hasonló forradalmat akar(t) csinálni a gyerekek körében, ám az eredmény nem egyéb lett, mint szomorúság, kudarc, elkeseredés.
Az amerikai gyerekek 10 éves korukig az iskolai étkeztetés során nem kapnak evőeszközt, csak kanalat- nem ismerik tehát az olyan ételeket, amelyekhez szükségesek az eszközök. Nem ismerik a legalapvetőbb zöldségféléket és azt sem tudják, mire valók. Képtelenek meginni a tiszta, ízesítetlen tejet és folyadékot. 
Az agyuk valami elképesztő módon van átmosva az evéssel kapcsolatban.
Jamie egy erős robotgéppel ment be a 6- 7 évesek közé, hogy megmutassa, hogyan készülnek azok a húspépes pogácsák, amelyeket nap, mint nap megesznek a gyerekek. A csirke zsíros bőrcafatjait, toll, csont és porcmaradványait betette a gépbe, amely összezúzta azokat péppé. Eddig nem is volt semmi baj, a gyerekek fújoltak, húzgálták az orrukat. Majd Jamie kivette a masszát, megízesítette, pogácsát formált és zsemlemorzsába forgatta a kész terméket. Ezután megkérdezte a srácokat, ki enné meg ezt a pogácsát? A gyerekek mind feltették a kezüket.
Jaj.

Jamie pedig főzni kezdett. Hadd ne részletezzem. Jobbnál jobb zöldségek, tiszta hús, tiszta tej... ahogy azt elképzelnéd. Természetesen az iskolai konyhások nagyon idegesek voltak, hiszen egyáltalán nem voltak felkészülve arra, hogy a kísérlet sikere után esetleg nekik majd főzniük kelljen, sőt, nem volt a konyhán elég eszköz sem az effajta ételek elkészítéséhez, tálalásához. Morogtak, mérgeskedtek, majd megérkeztek a gyerekek, akik nem értették a helyzetet. A tejet otthagyták a pulton, hisz csoki, cukor és eper íz nélkül LEHETETLEN meginni és az ételt is csak turkálták. Nem tudták, mi az. Nem volt egyszerű helyzet, hisz a gyerekek amúgy is nehezen szembesülnek új dolgokkal. Szegény Jamie! Futkosott ie- oda, kínálgatta, biztatta a kicsiket az evésre, mire aztán nagy nehezen egy- kettő hozzá is fogott.
Lehangoló volt.

Annyira érdekelt a dolog, hogy olvastam kicsit a témában és megtaláltam a cikkeket arról, hogyan vallott kudarcot saját hazájában Jamie Oliver a reform(?)táplálkozást illetően. 

Azon gondolkodtam a film után, hogy micsoda szerencse, hogy nálunk még ennyire drágák a gyors kaják. Azt gondolom, itthon még mindig olcsóbb főzni, mint hamburgeren, pizzán, sült krumplin élni. Figyelve az étkezési szokásokat, szinte biztos vagyok abban, ha a viszonyok az angolhoz hasonlóvá alakulnának, pillanatok alatt elterjedne itt is az afféle étkezés, ami azután a sok egészségügyi problémát, illetve az elhízást okozza. De mit beszélek, hát ennek az első szele már elért bennünket! 
Aztán meg azon is gondolkodtam, mikor a cikket olvastam az angol viszonyokról, hogy mennyire abszurd az, ami a gyereknevelésben terjedt el az utóbbi évtizedekben. Ha az evésre vetítem le és az angol példát veszem, akkor csak nézek: ahol Jamie főzni kezdett, kevesebb lett az iskolában étkezők száma. Akkor azt mondták, jó, hozzon ételt a gyerek otthonról, de az legyen egészséges ennivaló. Ekkor a szülők pénzt adtak a kicsiknek, amit ők azután édességre, chipsre, egyebekre költöttek.
Nem hinném, hogy nem mondták el a szülőknek, hogy az ilyen hozzáállással a gyerekeket sodorják veszélybe. Abszurdnak tartom, hogy a fizikai bántalmazásért megbüntetik a szülőket (nem ezt tartom abszurdnak), viszont bárki büntetlenül hizlalhatja halálra mérgező ételekkel a gyerekét. Nem furcsa ez? Én úgy nevezném ezt a hozzáállást: gondatlanságból elkövetett veszélyeztetés. 

A szülőknek jó része nyilván azért viselkedik így, mert otthon is így élnek, viszont biztos, hogy van egy részük, aki képtelen hatni a gyerekére és hiába tudja, hogy ez így nem helyes, nem tudja meggyőzni a gyereket a változtatásról. Tehát tudja, hogy amit ad neki, az méreg, viszont tehetetlen a változtatást illetően. A legszomorúbb, hogy kicsi gyerekekről beszélünk, akik gyakorlatilag irányítják a szüleiket, rákényszerítik őket bizonyos döntésekre- olyanokra, amik nekik ártanak. Az is furcsa, hogy ugyanezen szülők visítva rohannának segítségért, ha 8 éves gyerekük mondjuk kábítószerrel lőné magát, viszont csak vonogatják a vállukat, ha az étkezéséről van szó.
Gyanítom, sok egyéb tekintetben is ilyen rossz a helyzet. Nem gondolom, hogy a demokratikus nevelésnek azt kellene jelenteni, hogy hagyjuk magunkat ostobaságokról meggyőzni, vagy a rossz szokásokat engedjük rögzülni. Az ember hozhat rossz döntéseket, majd felülbírálhatja azokat. Onnantól kezdve, hogy egy szülő rájön, hogy ahogy eddig etette a családját, az nem jó, attól betegek lesznek, köteles ezen változtatni. A tudatlanság sok kárt tehet, de mégis kisebb bűn, mint úgy tenni tovább a rosszat, hogy már tudom, hogy az rossz. Itt az a fő problémám, hogy ezek a szülők ugyanúgy teszik tovább a rosszat, pedig már tudják, hogy változtatni kellene. Egyszerűen nincs erejük arra a "harcra", hogy a gyerekük (és saját) rossz szokásaikat felülbírálják és megváltoztassák. Megadják magukat küzdelem nélkül, a gyerek pedig szülői segítséggel szép lassan megbetegíti magát. 
Nem furcsa ez? 

Vajon hány olyan helyzet van még az életben, mikor csak azért, hogy elkerüljük a nehéz helyzeteket, egyszerűen engedünk a gyerekeinknek? Utál az ember hosszasan magyarázkodni, ráadásul ha határozott vagy, akkor jön a hiszti, a bőgés, a dac. A szülő enged, mert nincs kedve- ereje végigvinni az ügyet, hogy a gyereket felvilágosítsa, meggyőzze, megtanítsa. 

Senki nem engedné, hogy a fia keresztbe feküdjön a vonatsíneken, de engedünk, ha nem akar felállni a számítógép elől, ha túl sok édességet eszik, ha nyilvánosan hisztizik, hogy elérjen valamit. Pedig minden egyes alkalommal saját magát károsítja meg, a szülő pedig asszisztál hozzá, mert ezt még mindig egyszerűbbnek érzi, mint rászánni az időt a magyarázatra, a meggyőzésre. Valahogy azt képzeljük, meg lehet úszni ezeket a dolgokat. A rosszul evő gyerek egyszer csak majd megszereti a zöldségeket, a követelőzés is elmúlik hirtelen, a mozgásszegény ifjúkort egy sportos felnövés követi. Talán. De lássuk be, erre igen kicsi az esély. Elég körülnézni az angol és amerikai felnőttek körében. Ők sem változtattak gyerekkori rossz szokásaikon- sőt, ha lehet, még fokozták a bajt.


Szóval azt hiszem, a probléma csak részben szól az evésről. Sokkal inkább szokásokról, felelősségről, tudatosságról. Normális felnőtteket kell nevelni, ez a helyzet. Normális gondolkodásúakat, akik megérik a felnőttkort és nem haláloznak el 30 éves koruk előtt a rossz szokásaiknak köszönhetően. Ezért küzd most Jamie Oliver de la Mancha. Sok sikert!

11 hozzászólás. Szólj hozzá te is!:

Gabi írta...

Az 5 éves lányom szülinapi zsúrba ment.
Büszke háziasszony: Nézzétek,gyerekek, micsoda tortát hozattam a Mekiből!
A lányom:( kedvesen mosolyogva):Nekem azt mondta az anyukám, hogy műanyag sz*rokat nem eszünk!

Bergamott írta...

A tetszik gombra kattintanék, ha lenne regisztrációm. :)

Szerintem van nehezebb, mint a gyereknek nemet mondani. Ha magunknak kell nemet mondani. Én már csak tudom, mert sok rossz szokásról kellett lemondanom, hogy jó példával járjak Zs. előtt:).

Nagyon szereti az édességeket és szereti a műanyag szarokat is (pl. Mekit), de elfogadja, hogy mértékkel, mert... és megbeszéljük, mi miért nem jó.

De sokszor van olyan, hogy választhatna valami édesség és alma között, és ő az almát választja.

Én azokon az anyukákon szoktam csodálkozni, akik a még cumisüveges gyereküknek szörpöt, cukros teát adnak. Bennem fel sem merült, hogy Zs.-nek ilyet adjak. Kapott vizet vagy gyümölcslevet, így eszébe se jut mostanra szénsavas löttyöt inni. Sőt fújjog, ha nálam elvétve kólát lát. :)

Norina írta...

Nálunk a kóla az abszolút tiltott - a kicsi részéről. Mert "a kóla megeszi a csontokat", hát ő már egyszer ivott kólát, és ott, a bal karjánál már nincs is csont. :)

Névtelen írta...

Az én kisfiam lisztérzékeny, sem a gyorséttermek, sem a menza "remekeiből" nem ehet. Persze szeretne a többi gyerekkel ebédelni (próbáltuk, bevittük az iskolába az ebédet, vagy hidegen, vagy forrón kapta meg a műanyag dobozkában,még egy tányért sem kapott), vágyik a hamburgerekre és
egyéb "finomságokra" is. Amit csak lehet elkészítek neki, tudom, hogy mit eszik, s az miből van. Szereti a zöldségek legnagyobb részét, nem gond ha főzelék az ebéd, saláta a vacsora. Nem szereti a szénsavas üdítőket, de minden további nélkül megissza a csapvizet. Vajon így lenne ez akkor is ha nem lenne lé.?
Minden rosszban van valami jó, még egy betegségből is lehet profitálni.

bringa írta...

Minden szavaddal egyetértek, Angéla, és nemcsak az élelmiszerekrôl írottakkal. A szeretettel nevelést sokan keverik a 'hagyjunk-rà-mindent-a-gyerekre' elvvel, a legkisebb ellenàllàs felé haladva. Szerintem simán lustaságból.

szi írta...

Azért a J.O inkább egy showmüsor. Ezt a linket találtam ezzel kapcsolatban:
http://www.lilafuge.hu/2011/03/zold-mi-csak-megyunk-mekibe.html
És másutt is olvastam, hogy azért sokat javult az Egyesült Királyságban a helyzet ezen a téren.

Egyébként pedig egyet értek: nehéz erösnek lenni egy hisztizö gyerekkel szemben - de muszáj. Különben saját magunk és a gyerekein alatt vágjuk a fát. Sajnos, pont tegnap kaptam magam rajta, hogy inkább megengedtem nekik vmit, semmint, hogy a hisztijüket hallgassam. Ok, nem volt valami túl fontos dolog, mert már el is felejtettem, hogy mi volt az, de az érzés, hogy most ezt nem jól csináltam megmaradt. Remélem, hogy a fontos dolgokban azért elég következetes tudok lenni.

Banyuc írta...

Engem az döbbentett meg amikor főzni tanított anyákat, háziasszonyokat, akik addig úgy éltek, hogy csakis készételt vásároltak a gyerekeiknek, mwkis sültkrumplit és kínait.
És a fagyasztóik is csak ilyesmivel voltak tele! És szoc segélyen élők voltak és telt nekik rá!
Az volt az elképzelése, hogy mindenki akit megtanít főzni, majd tovább adja a tudományát egy szomszédjának és tovább és még tovább és a végén az egész város együtt főz.
Az egy egészen más világ, más társadalmi berendezkedéssel és más erőviszonyokkal, és sokkal "fogyasztóibb társadalom" mint a miénk. Mi még nem vagyunk egyenlőre akkora veszélyben és nem is igen telik naponta készételekre még egy átlagos anyagi körülmények között élő családnak sem ...

Angela írta...

Jó, én meg írtam, mint a hülyegyerek, a rendszer meg eltüntette. Hogy én ezt hogy utálom! Le nem írom még egyszer!

Gabi írta...

„Alig két hónapja , hogy az angol séf új műsorának akár a Mission Impossible, vagyis a lehetetlen küldetés nevet is adhatta volna. Az amerikaiak ugyanis látványosan nem kértek abból, hogy Jamie Oliver korszerűbbé tegye a menzakaját. Az ellenzői akkor még csak azzal vegzálták, hogy nem engedték be a sulikba, folyamatosan a nyomában loholtak, és olyan is volt, hogy elkergették egy-egy nagyobb hamburgerezőből.
Mostanra viszont már igazi háborúvá fajult a helyzet. Ezt maga Jamie jelentette be. „Elegem van, teljesen kikészítettek! – fakadt ki a sztárszakács. – Ahol csak lehet, keresztbe tettek nekem, sarokba szorítottak. Fogalmam sincs, mit tehetnék még. Most semmi mást nem akarok, csak hazamenni és a családommal lenni.”

Angela írta...

Vannak ilyen szélmalom harcok. Pedig Jamie még híres is !

Császár Erus írta...

Légyszi nézzél be hozzám, van egy húsvéti meglepim számodra!