Gabi vagyok a Vigaszágról

Szervusztok. Mentálhigiénés szakember, írták a papíromra, én pedig lelkesen segítek, meghallgatok, bólogatok, kérdezek. Betegség, veszteség, hétköznapi probléma, aki megtisztel a bizalmával, arra minden idegszálammal figyelek, és közben tanulok. Magamról, magunkról, a beszélőről és a körülötte élőkről. Mert a probléma sosem csak azé, aki beszél róla. Ahogy a figyelemzavaros kisgyerek ( felnőtt)  sincs egyedül a bajával. Kínlódik a család, a szülők, a testvérek is. Ezért gondoltuk, hogy csatlakozom az oldalhoz. Hogy elmondhassátok, elsírhassátok, kiönthessétek. Nem ígérek megoldásokat. A saját megoldásotokat nektek kell megtalálnotok, hiszen a ti fejetekkel nem gondolkodhatok, a ti szívetekkel nem érezhetek. De elolvasom, meghallgatom, figyelek rá, válaszolok. Arra, ami fáj, ami feszít, ami elveszi az erőtöket. Egy figyelemzavaros kisgyerek szülőjeként 5x, 10x, 100x több türelemre, odaadásra, odafordulásra van szükségetek, mint más gyerekek esetében. Nehéz, embert próbáló helyzetekbe kerültök nap, mint nap.
A segítő szakma tanulása közben minduntalan felbukkan Rogers neve. Freuddal ellentétben ő az emberi ártatlanságot, jóhiszeműséget veszi alapul a segítő munkához. Míg Freud alapvetően rossznak titulál bennünket, embereket, Rogers egészen máshogy látja. Freud szerint a szocializáció, a nevelés tanít meg bennünket arra, hogy a lelkünkben lakó ösztönlényt legyőzzük. Rogers szerint jók vagyunk, jónak születünk és  a figyelmes kereső később is megtalálhatja bennünk ennek a jónak legalább a csíráját. Ehhez kell azonban a Rogers által sokat hangoztatott feltétlen elfogadás. Akár a segítő beszélgetésben: anélkül, hogy tennénk valamit, a puszta jelenlétünk, egyetértő hallgatásunk már elég ahhoz, hogy a bajba jutott ember megtalálja saját erőtartalékait és megoldását. Akárcsak Kati néni a múlt században a faluban. Ücsörgött a jó meleg kemence mellett, aki beszélgetni akart vele, bármikor ott találta. Talán kicsit süket is volt, lehet, hogy néha elbóbiskolt, nem is figyelt minden szóra, mégis megnyugvást és békességet teremtett a hozzá forduló lelkében. Hányszor lehet az is segítség, ha valaki csak ül mellettünk a félhomályban és egyetértően hümmög. Nem véletlen, hogy ha beszélünk egy gyerekkel 5 percet, még nem szakemberként is el tudjuk mondani, milyen családból jön. Helyükön vannak-e otthon a dolgok. Pillanatok alatt látható a nevelés megléte, hiánya, a szeretet teli légkör, vagy az állandó feszültség. A felnőtt már más, ő megtanul kompenzálni, viselkedni, de egy kisgyereken jól lemérhető az iskola, a család , a környezet hatása. Véleményem szerint ezek közül a család a döntő. Legalábbis ebben bízom.

Sokat gondolkodtam segítőként a segítés mikéntjén. Olyan egyszerűen hangzik: aki bajban van, hozzám fordul, én segítek neki megtalálni a megnyugtató megoldást, aztán boldogan élünk, míg meg nem halunk. A valóság azonban egész más. Aki bajba kerül, még maga előtt is szégyelli, hogy nem tud megbirkózni egy élethelyzettel. Másnak bevallani ezt pedig nagyon nagy bátorságra vall. Ha már bizalmat szavaz, sínen vagyunk, mert a tanultakkal a hátam mögött meg tudom fogni a kezét és megoszthatja velem a problémáját, de eddig eljutni, az a feladat. Nem szokás segítséget kérni, nem szokás őszintén beszélni, kitárulkozni meg aztán egyáltalán nem divat. Gárdonyi Géza írja, hogy épeszű ember idegenek előtt nem gombolja ki a lelkét, de ez manapság még a  családokban is sokszor így van.  Az őszinteségtől mintha félnénk. Nem akarunk kitárulkozni és nyíltan felvállalni a bajokat. Pedig csukott szemmel nehezen tudjuk levágni a sárkány fejét.
Nagy megtiszteltetés lesz, ha írtok nekem, ha elmesélitek, ha elmondjátok, ha beszélünk róla. Még az is lehet, hogy a sárkány 7 szájából az egyiken nem láng jön ki, hanem mosoly. Segítek meglátni, ígérem.

Ide írj, ha privát segítségre van szükséged: figyelj@citromail.hu

11 hozzászólás. Szólj hozzá te is!:

NetAnyu írta...

Vigaszágat írtál, pedig jó lesz az vigasztaló ágnak is időnként. :)

Abi írta...

most talaltam erre a blogra. a masfel eves kisfiam dulongel elore-hatra, nagyon agressziv, ha pl nem kapja idoben a szajaba a kajat, furcsan viselkedik, negyedik gyerek, van egy kis tapasztalat... nem nagyon tanul, hiaba mondok akarmit, a tapsolast is par honapja tudja. nem jar, bar biztosan all, csak a sajat kis kigyakorolt mozgasait vegzi. mi a baj lehet vele? ha valamelyikotoknek van otlete,tanacsak kerem, irjatok: abigalyil@gmail.com

Angela írta...

Abi: Azonnal nézesd meg a fiadat gyerekorvossal, aki majd küld tovább mozgásmegfigyelésre, vagy a nevtanba, vagy egy neurológiai kivizsgálást javasol. Egy biztos: az agresszió mögött mindig félelem van. Valószínűleg a fiadnak nagyon gyenge a térérzékelése és az egyensúlyérzéke, ettől állandó bizonytalansága van, amitől ideges és agresszív lehet. Ezt így elsőre írom neked, de ha másfél évesen ennyire bizonytalan, annak oka van.

Gabi írta...

Azt írod, ő a fogadott fiad, tehát később került a családhoz, lehet olyan dolog, amit nem tudsz róla.
Csatlakozom Angélához, nagyon gyorsan, haladéktalanul vidd el gyerekorvoshoz, ez már nem a mi kompetenciánk. Így első olvasásra egy hallásvizsgálat biztosan szükséges.

Névtelen írta...

Kedves Gabi,
nagyon tetszik a blogod, továbbra is figyelni fogom, nálam is 9 éves hasonló nagyfiú, s bár képben vagyok, mégis nagyon sokat segítettek az írásaid. Köszönöm,
Kíra

Gabi írta...

Mi köszönjük, hogy olvasol bennünket.A blog Angéláé, én most csatlakoztam, mert nagyon tetszik, ahogy ő gyerekek a oldaláról és a szülők szemszögéből küzd meg a közoktatás szélmalmaival.

Kósa Márta írta...

Jó reggelt nektek!
Ovisom egy zseni, ilyet még nem pipáltam 30 év alatt.
Foglalkozik valaki valahol /Bp, Fejér megye Duna menti része/ művészeti gondozással?
A keze és az agya egy csoda, az idegrendszere kétségbeejtő.
Hat évesen "kaptam" öt BTM-es sorstársával és "három hás", közel tucatnyi "vés" társaival együtt. Naponta harcolunk, sírunk nevetünk. Már nem sok időm van, rá, hogy valami nagyot kitaláljak a napi szeretet, figyelem és segítés mellett, hisz ketyeg az óvodai óra.
Ennyi megsebzett, önértékelési zavaros gyermekkel még nem volt "dolgom". Sajnos ősszel iskolások lesznek, ha rá gondolok mi lesz velük összeszorul a szívem.

Gabi írta...

Gondolom, művészet terápiára gondolsz.Ezen a téren nincs személyes ismeretségem, de megkérdem a főiskolai pszichológustól, ő Pécsen ezt tanulta, biztosan tud valakit Pesten.

Kósa Márta írta...

És tehetséggondozásra is!

Gabi írta...

Márti!
Kérlek, írj nekem egy e-mail címet a
figyelj@citromail.hu -ra!

Kósa Márta írta...

Írtam!
Remélem megkapod!