Néhány hete még azon siránkoztam, hogy miért nem beszél a gyerekem az iskolában és miért nem mutat magából semmit a tanárainak.
Most aztán néha jó lenne, ha nem akarna annyi mindent elmondani. :-)
Az embert nézegetjük úgy mindenestől. Könyveket bújunk, Bobi rajzol fest és formáz. Közben pedig meséli, mit tud már a bátyjaitól vagy bárhonnan. Be nem áll a szája, így a terveimet olykor felül kell írnom, hogy mindent elmondhasson. Micsoda szerencse, hogy a tempót én határozom meg, így nem kell beléfojtani a gondolatait! Csodás vele együtt lenni, komolyan mondom. Nagyon szomorú vagyok, mikor Ákos fiam néha azért nyafog, mert ő is szeretne velem tanulni (igen, már eljutott idáig, pedig eleinte eszében sem volt az otthoni tanulás).
Eszembe jutott még valami. Semmi extra módszertani csiribí és tényleg csak a vidámság kedvéért jegyzem le. Azért is még, hogy lássátok, milyen hirtelen jött dolgok segíthetnek olykor valami megértésében. Valamik, amik néha többek a szavaknál.
A szótő és a toldalék tanulását kezdtük a héten, és természetesen annyira érthetetlen volt ez a két szó a fiamnak, hogy képtelenség volt bármit csinálni vele. Csak vihogott és nevetgélt: szótő...hehehe szótő... hihihi. Mi tegyek, mit tegyek?- ezen törtem a fejem, miközben tanítói vénám őrjöngve próbált felszínre törni azt kiabálva: Magyarázz, beszélj még és még!- De hiába a verbalitás, ha ezúttal nem érthetőek a szavak. Mutattam képekkel, rajzoltuk is, mégis ez a két szó nem engedte őt tovább: szótő, toldalék. Akkor elsétált előttem Lala, a kutyánk. Kínomban őt kaptam fel, és az arcom előtt rázva azt mondtam Bobinak: Nézd meg! Ez itt a szótő, látod? Önálló, életképes, teljes egész! A gyerek megdermedt ( a kutya is) Van itt viszont egy toldaléka- ez volt az eb farka- ami teljessé teszi őt. Enélkül bénácska lenne. Suta, nem tökéletes Nem volna ilyen igazi fain kutya. Közben fogtam a kis csonkot Lala hátsóján és vadul integettem vele Bobinak. Úgy nevetett, majdnem leesett a székről.
Délután még odaszólt a kutyának: Na, gyere szótő, hadd toldalékozzalak meg!
Látjátok. A szótlansága milyen remek poénoktól fosztotta meg az emberiséget. Micsoda szerencse, hogy végre beszélni kezdett :-)
Bejegyzések
5 hozzászólás. Szólj hozzá te is!:
De jó! :)
Emlékezz rá, mikor írtam neked, hogy az OO nem otthoni iskola, nem úgy mennek a dolgok, mint a suliban. Nem fogod tudni "pontosan úgy csinálni, mint a tanító néni" és látod két hét után el is érkezett az idő, amikor egész máshogy dolgoztok.
Örülök nektek nagyon! :)
Én ezt mindig is gondoltam, hogy nem fogom "pontosan úgy csinálni", csak nem mondtam ugye a tanító néninek. Én amúgy soha semmit nem úgy csinálok, mint mások :-) Azt hiszem, az oo a lényegét veszítené, ha iskolát csinálnánk belőle. Viszont megvan a "veszélye", hogy a gyerek függő lesz, szóval majd egyáltalán soha nem akar visszamenni, illetve a másik, aki pedig nem akart oo- s lenni, most, hogy látja az öccsét, egyre inkább szeretne kijönni az intézményből.
Nálunk itthon is folyton arra van panasz, hogy a gyerek csak velem beszél, másnak nyafog, nyökög, hisztizik.
A múltkor angolból lett nagy kínomban vicces helyzet, ugyanis észrevettem, hogy (több éves nyelvtanulás után) a birtokos névmások nem mennek, ami alapkövetelmény. Mi minden memorizálandó dolognál "babzsákozunk", vagy csak ismétel engem, amikor neki dobom, vagy valamilyen szabály alapján mondja tovább. Ezt csináltuk a birtokosokkal is, "My name is...", stb. Már végigmondtuk az egész családfánk, a végére nem jutott eszembe semmi, az első dolog, amit megláttam az ágytakaró volt, így lett "Her name is Ágytakaró" :) Tíz percig nem lehetett tovább menni, úgy nevetett. :)
Nahát milyen jól eltaláltad :)
Biztos hogy sohasem fogja elfelejteni hogy mi a szótő és toldalék :))
Norina: Én is szeretem a babzsákozást. Meg az is jó, hogy ezt a vicceset belevitted. Gyakran azt gondolom, a humor a legjobb tanítóeszkö. Fiamnak van egy kimondottan humoros tanár ura, akinek a mondásait rendszeresen emlegeti. Nagyon kedveli az egész osztály azt atanárt. Könnyebb tanulni, ha jó a hangulat.
Moria: Én is ezt gondolom :-)
Megjegyzés küldése