Hogy én milyen büszke voltam! Sajnálkozva hallgattam az anyukák elbeszéléseit civódó gyerekeikről, megértően bólogattam és TUDTAM, hogy ez NÁLUNK SOHA nem fordulhatna elő.Hiszen a két kisgyerekem imádja a másik társaságát, boldogan játszanak a homokban egész délután és még a fogorvosi székbe is egyszerre akarnak beülni.( A fogorvos a mai napig röhögve meséli a történetet. )Ha egy elesett, kettő sírt, ha egy csoki volt, megvárták a másikat és együtt ették meg.
Na, kitaláljátok-e, mi vetett véget ennek az idilli képnek és nyugodt napjaimnak? Hát, persze, a kamaszkor. Napi teendőik mostanság:
-A másik sárba tiprása verbálisan. Sokszor.
-Anyai szeretet kisajátítása, a másik elzavarása a puszi elől. Sokszor.
-Fizikai bántalmazás megkísérlése.Sokszor.
-Csokoládé felezése vonalzó, mérőszalag, hitelesített colstok segítségével. Mindig.
-Célozgatás a másik gyengeségeire.Sokszor.
-Árulkodás a nagytesónak, ki melyik pólóját hordta, mikor nem volt itthon. Sokszor.
-Apa figyelmének kisajátítása , a másik szájának ( tenyérrel) befogásával. Sokszor.
-A másik sikerének bagatellizálása.Mindig.
Egy valamiben azonban (még ők is) egyetértenek: A másik a bolond.
Bejegyzések
6 hozzászólás. Szólj hozzá te is!:
Csekély vigasz gondolom, de "mi" is most tapasztaljuk meg a "nagylányunknál" a kamaszkort. Igen csak igénybe veszi a lelkivilágomat. Annyira próbálom,hogy ne legyen sok konfliktus köztünk..de sokszor attól is függ, hogy milyen lábbal kel?!:-))) A kistesót meg lehülyézi, ordíttatja...stb.
Egy nagyon jó ismerősöm írta, hogy a kamaszok mindent feketén és fehéren látnak...köztes nincs. És mindig azt kritizálják, aki a legközelebb áll hozzájuk!
Hát beletörödtem most ebbe a helyzetbe, és próbálom vele együtt túlélni, hiszen neki sem lehet könnyú!:-)))
A fiam még most kezdi ezt, de már volt, hogy sírt amiatt, mennyire rossz ez neki. A hangulatváltozások, a dührohamok, a problémák saját magával. Tényleg nem könnyű.
Nemrég olvastam: "Kamasz gyermekedet szeretni pontosan olyan, mint amikor egy kaktuszt ölelgetsz"
Ááá, de szép!
Tudod mit? Nagyon szerencsés vagy Gabi, hogy csak most kezdik, az én "nagylányaimnál" 4,5- 8,5 évesek, ez és a folyamatos vetélkedés ( ki legyen a főnök ? ) már 2 éve tart és én már arra kapom fel a fejem, ha csendben, egymást megértve és szeretve hosszan eljátszanak.
Tapasztalatom Banyuc, hogy ez hullámzó. Nálunk vannak nehezebb időszakok, máskor hetekig semmi rossz nincs. Most például egy ilyen ideális világ van, ám tény, hogy ezzel párhuzamosan én is nyugodtabb vagyok és jóval kevesebbet harcolok velük (éljen Jóüanyu! :-) ). Ezek a dolgok összefüggnek.
Megjegyzés küldése