2000. május 4., csütörtök

4.hónap



1. Aki átnézte a sorozatot, már sejtheti, hogy első lépés a mélyreflexek fejlesztése, elsőképpen a fej mozgatásával.

Fej fordítása jobbra 20- szor, majd balra 20- szor.

2. Csípőforgatás hason fekvésben 20- szor, miközben a fej a sarok felé fordul. (Mélyreflexek)

3. Kutyaforgás 2 percen át. (Vesztibuláris rendszer, nyúltagy)

A kutyaforgást négykézlábra állva végezzük, kicsit a sarkat megemelve, kézzel hajtva magunkat hol egyik, hol másik irányba, ahogy a kutya kergeti a saját farkát..

4. Mellúszás hason fekvésben 20- szor (Nyúltagy)
Mellúszásban a gyerek hason fekszik és így imitálja a mellúszás mozdulatait. Ha az ember tud úszni, zavaró lehet, hogy az úszás során a kéz és láb mozgása kissé eltolódik egymáshoz képest, míg a gyakorlat során egyszerre nyit és zár az alsó és felső végtag. Nem könnyű- egyáltalán nem. Lehetnek elcsúszások, vagy lehet, hogy a két láb nem tud együtt nyitni, zárni. Segíteni kell, illetve ha nem megy, szétszedni a mozgást. Akkor csinálja egy hónapig csak kézzel, majd csak lábbal, és ezután tegyük össze a mozgásokat. Ha összevissza kalimpál a gyerek, annak semmi értelme sincsen.

5. Kúszás (40 méter) (Híd)Ez megint olyan mozgás, hogy nagy figyelmet igényel. Ellentétes kéz és láb mozdul együtt. Lassítsuk le, szedjük szét, akár állítsuk meg a mozgás fázisait. Sok gyerek látszólag kúszik, de valójában koordinálatlanul ficereg. Fontos, hogy melyik kéz melyik lábbal mozdul, s a fej közben merre fordul.

6. Mászás. Közben a szem mindig az aktuálisan letett kézre néz. (Középagy).


7. Lábujjhegyen járás HÁTRAFELÉ!
9. Ninja játék a domináns fülbe két percig.
10. Spirál körzés előre, majd hátra 20- szor.

11. Ugrálás páros lábbal 2 percig akadályok között.



0 hozzászólás. Szólj hozzá te is!: