2011. január 11., kedd

Mondvacsinált problémák, avagy miért nem megy a fejszámolás?

Azért énnekem egyre inkább meggyőződésem, hogy ezeknek az ún. tanulási zavaroknak egy jó nagy részét éppen az iskola, illetve a felnőtt társadalom generálja. Ez most azért jutott újra eszembe, mert tegnap este két anyuka jött el hozzám, hogy tanácsot kérjen a gyerekét illetően. Ahogy hallgattam őket, arra gondoltam, hogy egyáltalán nem látom problémának mindazt, amit elmondanak nekem. Különös, hogy a beszélgetés előtt néhány órával egy iskolában voltam, hogy egy nyári programmal kapcsolatosan tárgyaljak, és az ottani igazgatónővel is előbb- utóbb erre a témára lyukadtunk ki. A tanulási zavaros gyerekek fejlesztéséről beszélgettünk. Ő akkor a problémák nagy részét abban látta, hogy a pedagógusok egy része egyszerűen felkészületlen a nem hagyományos tanítási módszereket illetően.
Ezek a kollégák megtanultak bizonyos helyzeteket, módszereket az évek során, és ebbe a rendszerbe, amit ők felállítottak a munkájukat illetően, egy rakás gyerek nem illik bele. A megkésett olvasást vagy írást problémának látják, ráadásul az elmúlt évek őrületes integrációs- fejlesztős fellángolása is ennek a nézőpontnak kedvez azzal, hogy ráirányítja a figyelmet a problémákra. Éppen ez az igazgatónő mondta, hogy ő már megcsömörlött ettől a folytonos probléma- hajhászástól. Attól, hogy a gyerekeiknek mindig a hibáit kell vizsgálgatni, miközben elfelejtkeznek az erősségeikről.
Nagyon jó volt ezt hallani. Mert tényleg minek is kellene mindenkinek EGYSZERRE tökéletesen olvasni és írni? Miért kellene mindenkinek csendben és fegyelmezetten ülni? Az én felpörgött Ákos fiam minden közösség lelke. Zászlóként mutatja az irányt (de tényleg) a társainak, és kézben tartja az állandó jó hangulatot. Emellett elviselhetetlenül izgága és beszédes. De éppen attól válik elviselhetővé, hogy emberként hozzátesz a közösséghez. Az osztálytársa, aki súlyos tanulási és magatartási problémákkal küzd, rádiókat készít otthon. A tehetsége képes őt szerethetővé, vagy legalábbis elviselhetővé tenni. Van- e olyan szakmai értekezlet, amit azzal kezdenek egy iskolában, hogy beszámolót tartanak felemelő pillanatokról, sikerekről, örömökről, azokról a helyzetekről, amikért erre a pályára megy valaki?
Erika azt mondja, mindenféle gyerek van náluk, de egy osztályban 12- 13, ráadásul válogatott a tanári gárda, így hát az élet jól működik náluk és a gyerekek biztonságban fejlődhetnek. Én is tudok ilyen iskolát, de ott is 12- 15 gyerkőc jár egy osztályba, illetve a pedagógusok mind elkötelezettek és magasan képzettek. Másképpen szemlélik a gyerekeket, mint a nagy átlag. Nem probléma- központúan.
A fejszámolás miatt kezdtem el ezen tűnődni, mert nekem annyira furcsának tűnik az, hogy nem olyan régen volt, hogy a fiamék egyáltalán kiléptek a százas számkörbe, most meg sorban hozza a nullás, vagy aligos fejszámolásait haza. Tud pedig számolni, csak még nem rutinosan és gyorsan. Igen, bizonyosan lehetne olyat, hogy este 8 ig fejszámolást gyakorlunk (majd 4- 5 szót tollbamondunk, azután a napi olvasmányt háromszor elolvassuk), és akkor talán gyorsabban dobálná ki azt, hogy 16+ 45 az mennyi. De minek is? Egy egész élet ott van neki, hogy ezt rutinná tegye. Ki tudja számolni az eredményt, csak még lassan. És? Miért is kell azonnal rávágni? Azt hiszem, a válasz erre az lenne, hogy azért, mert majd harmadikban már nem lesz ideje gondolkodni. Az elvárást elvárással indokolják. Ez normális dolog? Hozzáteszem, lehet, hogy az, és csak én látok mindent másképpen, de tényleg rengeteg dolog van, amit nem értek. Miért kell minden azonnal? És ha már kell azonnal, akkor miért nem sikerül gyorsan és élvezetesen megtanítani? Hiszen Virág matekból befejezte a másodikos tananyagot, és én úgy számolom, hogy Bobival mi is jóval a hivatalos év vége előtt végezni tudunk. Akkor mire ez az eszeveszett hajtás a suliban? Ott hol csúszik el minden? Miért kell nekünk otthon rásegíteni a dolgokra? Miért? Miért nincs idő semmire? Mert többen vannak? Mert az integráció szétrázza az osztályt? Mert így kényelmesebb?
Én tegnap este nem láttam problémás gyerekeket, Bobit sem látom problémának. Az erényeit akarom látni, és feladatnak gondolom mindazt, ami a hivatalos mérce alatt van. Nem látnám problémának a fejszámolását, ha nem lenne minden egyes napon a fejembe belevésve piros tollal, hogy EZ PROBLÉMA. Akkor azt mondanám, jó, majd egy hónap múlva már pörögni fog, így meg szétvet a stressz és kis híján elhiszem, hogy már megint egy újabb gyenge pontra akadtunk, és te jó isten, mi lesz így a gyerekből?
Szakács

A gyerekeink görcsölnek, izgulnak, a tanárok meg szenvednek és panaszkodnak. Kinek jó ez? Ráadásul alsóban szabad keze van a tanítónak. Ő osztja be az anyagot, ami nem fér bele az elsőbe, az átcsúszik másodikra, szóval volna ideje mindenre. Miért nem megy ez mégsem? Az amerikai gyerekeket majd szétveti az önbizalom. Az egész oktatás arról szól, hogy a legszükségesebb alapokon túl felfedezzék és erősítsék a tehetséget és az önbizalmat (persze ott sem fenékig tejfel minden, jelenleg egyetlen szempontból vizsgálom a témát), nálunk meg ez az állandó sírás és kínlódás. Borzasztó, komolyan mondom. Biztos vagyok abban például, hogy ti, akik itt olvasgattok naponta és megoldásokat keresgettek a gondjaitokra, ti is egy gerjesztett folyamat részei vagytok. Manipulálnak minket az elvárások és elhitetik mindannyiunkkal, hogy a gyerekeink problémá(sa)k. Természetesen vannak azért kemény diszes, hiperaktív és figyelemzavaros gyerekek, akik tényleg szakellátást kívánnak, de azért ők sem a társadalom selejtjei. Nekik is vannak erős oldalaik! Lehetséges az, hogy egy szinte olvasásképtelen gyerek is tanuljon? Igen. Ilyen történetek vannak! Más utakon, más módszerekkel, de képes bárki tanulni, akit iskolaéretté nyilvánít a rendszer. Probléma pedig sokkal kevesebb van, mint gondolnánk, illetve a probléma teljesen más jellegű, mint az, hogy most és itt a fejszámolás kellően gyors- e.

21 hozzászólás. Szólj hozzá te is!:

Bartos Erika írta...

Angéla! Elolvasom majd, mert érdekel, amit írtál, csak sok a dolgom! Ajánlom ezt az oldalt!
http://csermelyblog.tehetsegpont.hu/node/28
Írj az e-mailemre és küldöm a 100 dicsérő, elismerő mondatot!
iskola@pphf.hu vagy
bartoserika66@gmail.com
Erika

Banyuc írta...

teljesen igazad van, szerencsémre, nálunk pont a tanítónéni az, aki azt mondja, hogy nyugalom, olvasson szótagolva, ha úgy jobb neki, mert ráér még 4 év végéig ..., vagy használja a számoláshoz a kezét, vagy használja a szorobán eszközt ha kell- mondjuk nálunk ez szerencsére nagyon megy, mármint a fejszámolás, ha bírja figyelemmel. De való igaz, hogy a problémák ha nem is mondvacsináltak, de generálódnak, ha rákattanunk mi szülők. Persze ha elsiklunk felettük az sem jobb. Itt is van középút de a lényeg a türelem 100x is, na nekem ebből van kevés.

Névtelen írta...

én, mint tök laikus csak arra emlékszem, hogy alsóban egyik évben alacsony osztálylétszám fmellett (19) mindenre volt idő, ha valakinek kínja volt, elmagyarázták, ismételtünk, stb. Következő évben két osztályt összevontak, lettünk majdnem negyvenen, egyből le is maradtak csomóan, kezdődött az órán beszélgetés, nem figyelés. Negyven fős osztálynál lehet akármilyen lelkes és felkészült a tanár szvsz, nincs ideje másra, mint lenyomni az anyagot.

kissniki írta...

tudod, amikor magyarázkodnom kell a szülőnek, h miért "csak" ott tartunk, ahol, miért hagytunk ki a könyvből ezt vagy azt, akkor kicsit elkeseredem. pedig szülőin a kollegámmal együtt mind a ketten elmondjuk, h a könyv nem arra való, h minden betűjét megcsináljuk, nem baj, ha elsőben nem nyúzom őket a mértékváltással meg az órával.
szülőként annak örülök, ha a gyerekemet hagyják élni, nem marad el tesi, h bepótolják az olvasást, van idejük szöszmötölni...mondjuk hagyományos osztályban ez nehezebb

enigma írta...

Azért meghallgatlak/elolvaslak a harmadikos anyag végén is...mert a második ahhoz képest tényleg csak sétagalopp....és hát 4. osztály, 26-os létszám...(itt vagyok most), nem könnyű...és ha azt merem mondani, minek a hangosan olvasást felmérni, hiszen nem az a lényeg, hanem a szövegértés, leharapják a fejemet...pedig, tegyük szívünkre a kezünket, közülünk mennyien tudnak hangosan- esetleg szorongások közepette vagy csak szimplán lámpalázasan- hibátlanul olvasni??...stbstb...nem folytatom....:)

Döme írta...

Miközben a városi iskolák tulzsúfoltak,a vidéki iskolákat meg bezárják,tönkreteszik!Az átlag létszám 15-17fő volt egy osztályban.A tanárnak nem csak egy név volt a gyerek,a szüleit is személyesen ismerte,naponta megvolt a kontakt!Sokkal hatékonyabban és személyre szabottabban lehetett a problémákat kezelni.Volt idő bevárni a lassabbakat,volt elég idő a gyakorlásra!
Ez a mostani erőltetett menet meg érthetetlen és valóban nagyon káros..:-(

Gabi írta...

Részlet Dr. Szendi Gábor írásából:

A figyelemhiányos/ hiperaktivitás zavar (Attention Deficit Hyperactivity Disorder, továbbiakban: ADHD) tárgyalásakor nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy már régen nemcsak tudományos, hanem üzleti kérdés is.
Alfred A. Strauss és Laura E. Lehtinen 1947-ben kijelentették, tényként kell kezelni, hogy az ADHD az agy patológiájával azonos. Bár Strauss és munkatársai mentálisan retardált gyermekekkel dolgoztak, eredményeiket később mások kritikátlanul kiterjesztették a normál intelligenciájú gyerekekre is. A hetvenes években már az ADHD vált a legkutatottabb gyermekpszichiátriai sikertémává.
Minden pszichiáter és pszichológus ma az Amerikából elszabadult betegségleíró rendszer kézikönyvét, a DSM-et használja. Amikor a DSM-III-ban 1980-ban bevezették az ADHD kritériumait, „úgy tervezték”, hogy a gyerekek 3%-a bizonyul majd ADHD-snak, ehelyett a tünetlista alapján az egészséges gyerekek 15-30% bizonyult hiperaktívnak. Laikus embernek furcsa lehet ez, hogy a betegség tüneteit tervezik, mint az inflációt? A DSM rendszer diagnosztikus kategóriái azonban gyakran önkényesek. Julian Caplan szakértőként részt vett a továbbfejlesztett változat, a DSM-IV. kialakítási folyamatában. Tapasztalatai alapján azt a következtetést vonta le, hogy a „DSM kidolgozásánál túl kevés volt a tudományosság”. „A DSM kategóriák a tudományosság mázával vannak ugyan bevonva, alapvetően azonban az azt összeállító körülbelül ezer pszichiáter (nagyrészt fehér, amerikai férfi) előítéleteinek a termékei”. Az ADHD kapcsán, pl. mind a figyelmetlenség, mind a hiperaktivitás tüneteinek listába szedése során a megfogalmazások úgy kezdődnek, hogy „gyakran”. Pl. „gyakran nem figyel”. Vagy „gyakran izeg-mozog”. „Rengeteget beszél”. „Gyakran feledékeny”. E megfogalmazásokkal a diagnózisalkotás világába bevonult az előítélet, a szülő, nevelő, pszichiáter temperamentuma, neveltetése, toleranciája, mit gondol a helyes viselkedés normáiról stb. Ezek csupán önkényesen értelmezhető köznapi nyelvi fordulatok. Ha ezen szubjektíve megállapított tünetek közül hat fennáll, akkor megállapítjuk az agyműködés zavarát, ha csak öt áll fent, már a gyermek „normális”. A tünetlista alapján valójában szinte bármely egészséges, érdeklődő gyermek megkaphatja az ADHD diagnózisát. Ezek után nem meglepő, hogy míg az USA-ban az ADHD gyakoriságát 3-5-7%-ra, de egyes kutatók 20%-ra (!) is becsülik, addig ugyanazon DSM rendszert alkalmazva Angliában, ez az arány csak 1%. Alan A. Baumeister és Mike F. Hawkins 2001-ben átvizsgálták az addig létező összes vizsgálatot, és kiderült, hogy egészen primitív tévedésekre alapozva állítottak mindenfélét összevissza. Baumeister és Hawkins összefoglalója szerint a vizsgálatok adatai egymásnak teljesen ellentmondanak, a mérések pontatlanok, a vizsgálati minták kicsik, a kiértékelés sok esetben elfogult a pozitív eredmények közölhetősége érdekében. Mint írják, a szakértők azért erősen motiváltak a biológiai megalapozottság bizonygatására, mert ez elfogadhatóbbá teszi az orvosok és a betegek számára a diagnózist, és ez megkönnyíti a gyógyszerek forgalmazását.

Flóra írta...

Igen, igen, IGEN!!!
Szívemből szólsz!! Mert vannak megoldandó feladatok. Oké. De az, hogy pl. egy vizsgálat során a földbe döngölnek, hogy ez sem jó meg az sem jó, na azt ne! Érzem, és értem én, hogy vannak fejlesztendő területek, de azért ne húzzák már ki a lábam alól a talajt (így is elég nehéz ez egy anyának (is). idő, míg "megbarátkozik" a helyzettel). Ha én merő egy stressz vagyok, akkor a gyerek vajon milyen lelki állapotban van??? És abban az állapotban vajon lehet-e pozitív eredményt elérni??? Hát nem! Szóval levegő beszív, levegő kifúj. 2 lépés hátra. És most így, józan paraszti ésszel és nem rágörcsölve a témára próbálok létezni. Hajrá pozitív gondolkodás!!

Angela írta...

Erika: Nagyon kedvesek ezek a mesék, amit találtam. Emil ment.

Banyuc: Igen, kicsit túlpörgöd magad :-)Azt hiszem, amit mi problémának látunk, azt a gyerek is annak kezdi látni.

kissniki: Tipikus amit írsz. Nagyon jellemző ez a szülői habitus, mikor a nyugodt tanítót belehajszolják abba, hogy követeljen többet. Az egy külön témakör lehetne, hogy a sülők miféle ostobaságokra képesek a gyerekük ellen (én is valószínűleg :-) )

enigma: Ezzel meg az van, hogy én alaha 3- 4. osztban tanítottam és imádtam. A matek szerintem halálosan logikus, bizonyos megoldóképletekkel az írásbeli műveletek rengeteg sikert adnak a gyerekeknek, mert nem kell hozzájuk "sok ész", csak a szabály betartása. A történelmi olvasmányokat nagyon szerettem, sokat meséltünk és valamelyest a történelmet alapoztuk. Köri az tényleg nehezedik, viszont a legtöbb gyereket érdekli, és akkor marad a nyelvtan, ami abszolut nehéz, de megint az a kategória, hogy egész életemben kedvencem volt, ezért a diákjaimnak egész jól ment. Próbálok megmaradni alázatosnak a szakmai kérdésekben, de óvakodom attól is, hogy túldramatizáljam a dolgokat. Biztos, hogy vannak nálam sokkal- sokkal képzettebb kollégák, de nekem előnyöm, hogy együtt élek egy kisgyerekkel, akit egy éven át bántottak (ez már biztos), és én nem láttam, ami miatt lelkifurdalásom van. Egy gyerek, aki szorong (amiben felelősnek érzem magam) és másképpen tud tanulni, mint a többi gyerek. Nemcsak szakmailag látom őt, hanem érzelmileg is, ettől a nézőpontom másabb, mint egy tisztán szakmai oldalnak, vagy mint neked. Elhiszem, hogy a harmadik osztály nehéz (valamelyest), azt is, hogy a tanítás nehéz, de tudom, hogy azért annyira nem. Tanítani jó, gyerekek közt lenni is jó (bár nehéz is). Ha 25 gyerekkel végigcsináltam, akkor eggyel is sikerülni fog.

Angela írta...

Gabi: Köszönjük szépen. Minden hsz- ed aranyat ér :-)

Flóra: Remek ez a mondat: két lépés hátra. Sokáig csak bőgtem és a dühtől remegett a kezem egész nap, mikor kiderült a stigma, és mindaz, amin keresztülment. Hátrébb kellett lépnem, olvasnom és higgadtan gondolkodnom, hogy rájöjjek: nincsen semmi baj. Csak a megoldást kell megtalálnom.

Angela írta...

Döme: Nagyon tetszik, ahogy a pici falvak igyekszenek megmenteni a kicsi iskolákat, és telket- házat adnak olyan családoknak, akik kisgyerekkel költöznek hozzájuk. Tőlünk nem messze van egy ilyen kis iskola, ott pedig a módszereket és a pedagógusokat válogatják meg, és szintén is létszámokkal dolgoznak. Már Kecskemétről viszik kifelé oda a gyerekeket, annyira jó hírük van. Ez a jövő a jó iskola fogalmát illetően, nem pedig ezek a hatalmas gyerekgyárak.

Névtelen írta...

Idebiggyesztem a tapasztalatunkat a 3.-os anyagról. Első két hónapban végig a másodikos anyagot ismételtük,most teljesen ott tartunk, ahol az osztály. A fiam ma bent volt az iskolában egész nap, hogy résztvegyen az ismétlőórákon. Tollbamondás is volt, amire a tanító néni megjegyezte, hogy túl sok a hiba benne. Repes a szívem a boldogságtól, mióta elolvastam. Hát persze egy diszgráfiásnál mit várunk (?), vannak benne hibák, de egy oldal szövegben összesen két hang hiányzott a szavakból, a többi megvolt! És rengeteg szót tudott leírni hibátlanul. Volt rövid-hosszú mgh tévesztés, de ezt már lehet tanítani!!! Szóval úgy érzem túl vagyunk a nehezén.
A nyitott mondatokat -hála neked- megértette, az írásbeli műveletvégzés egész jól megy. A fejszámolás örökös gyakorlást igényel, ahogy írtad is. Orsi

Sárosdi Virág írta...

Angéla, egy héttel vizsgáink előtt megkaptuk a vizsgák anyagát. Mert ugye ott a könyv, meg a tanterv, de ki tudja, melyik tanítónéni hová helyezi a súlypontot...kicsit elképedtem ám, de erről majd bővebben is írok. A leglegleg az volt, hogy Soma tanuljon meg egy hét alatt 4 verset, köztük van a Szózat is. Második osztály, félév...:)))
Közeleg a vizsga (holnap lesz) és én kisimultam, megnyugodtam. Az én gyerekeimnek ÉN vagyok a tanítónénije, és én helyezem a súlypontot oda, ahová akarom. Most már meglesz a vizsga, de év végére Én szeretném összeállítani az dolgozatok anyagát, és a vizsgán feltett kérdéseket is. Mert csak abból lehet őket vizsgáztatni, amit megtanultak. Természetesen az ő dolguk azt megállapítani, hogy megfelel-e ez a "szint" az általános iskola adott évfolyamán. De ebben meg biztos vagyok. És akkor nem lesz Szózat, lesz viszont rengeteg Kányádi vers. :)
(Nem, nincs semmi bajom a Szózattal, de azt sem hiszem, hogy most van itt az ideje)
A többit majd a napokban folytatom....:)

Angela írta...

Orsi: Jaj, de jó ilyet olvasni! Örülök, hogy kezdenek a dolgok rendbe jönni. És ha te derűlátó vagy, akkor a gyerek is elkezd hinni magában.

Virág: :-( Én megyek be holnap, hogy megbeszéljem a tanító nénivel, hogy milyen időközönként konzultálunk, mikor kapom a tanmeneteket és mik az elvárásai. Nem szeretnék pofára esni év végén. Remélem, több együttműködést kapok, mint te.

Bartos Erika írta...

Megdöbbentem Virág bejegyzésén. Nem értem miért csak most kaptok vizsgaanyag listát... Melyik könyvben/tananyagban szerepel a Szózat másodikban? Erika
Előkerestem a másodikos könyveimet Romankovicsom van, Apáczaim és Nemzeti Tankönyvkiadós. Egyikben sem találom, hogy kellett volna megtanulnunk. Annyi szép vers van a könyvben... meg máshol. Nem értem! Miért kell ezt csinálni!? Erika

Sárosdi Virág írta...

Angéla, a konzultáció is csak akkor ér valamit, ha egyet tudsz érteni a tanító nénivel. Amikor megkaptuk a vizsga anyagát, azt gondoltam, "de jó, hogy itthon taníthatom őket!"
Tudod, egészen más kettesben-hármasban-sokasban itthon tanulni, mint a suliban...de ennek megfelelően lehetetlen az iskolai tanterv szerint haladni.
Hogy csak egyetlen példát mondjak a sok közül: angol követelmény: sit down!, stand up! (üljetek le, álljatok fel), csupa vezényszó, ami igenis szükséges egy osztálynyi gyereknél, de teljesen szükségtelen itthon. Ennek megfelelően nem fogja itthoni körülmények között megtanulni a gyerek :) És hidd el, nem csak ezzel a két kifejezéssel fogtok így járni, hanem minden területen szembejön majd a sok különbség. :)

Sárosdi Virág írta...

Erika, köszönjük az együttérzést. :) Igazán jól esik. :)
Az a helyzet, hogy ha szerepelne is a Szózat másodikos könyvben, én akkor sem kezdeményezném, hogy megtanuljuk. Persze el tudok képzelni olyan esetet, hogy valamiért megtanulja a gyerek, de ugye a fantáziám elég színes. :)))
Hogy miért kell mégis megtanulni? Nem tudom...mi egyébként nem tanultuk meg. :) Elő sem vettem Somának. :)

Angela írta...

Virág: Kíváncsian várom a jövőt. Azt hiszem, gyógyíthatatlan bizakodó vagyok. Muszáj hinnem abban, hogy rendben lesznek a dolgok. Az pedig bizonyos, hogy nem értünk majd mindenben egyet a tanárnővel (azt mondta, ha mindent pontosan úgy csinálok majd, mint ő, akkor nem lesz semmi baj), mint ahogy most sem értek vele egyet sok dologban attól függetlenül, hogy látom, mennyire lelkiismeretes és precíz és szelíd pedagógus, de ha a gyerek itthon lesz, legalább nem kell rendszeresen azon filóznom, hogy vitába szálljak, vagy hallgassak.

kissniki írta...

virág, elég kicsinyesnek tűnik a tanító néni! kíváncsi vagyok, ha te is levizsgáztatnád az általa tanítottakat, milyen eredmény születne! legrosszabb esetben fogjátok magatokat és menjetek el egy másik suliba magántanulónak! ismeretlenül talán nem fognak presztízskérdést csinálni az otthonoktatásból.
nekem is lesz ilyen gyerekem áprilistól, de ők külföldi munka miatt mennek el tőlünk.
gondolom a hetenkénti emailváltás elegendő lesz. ez működhetne kisebb távolság esetén is, nem?

Sárosdi Virág írta...

Angéla, ha mindent pontosan úgy csinálsz, ahogy mondja...na ezt a hozzáállást azért érdemes egy kicsit tovább gondolni. Mondjuk nem fejtetted ki pontosan, mit takar ez a mondat, de nekem nem feltétlenül pozitív a kicsengése, ami így az éteren keresztül átlibben. :)))
Niki, már megfordult a fejemben a váltás gondolata. Sok múlik azon, valóban hogyan is lesz a vizsga. :)

Angela írta...

Virág: Nagyon jól megfogtad a szavaim lényegét. Soha nem lenne bennem akkora ...hm, hm...gőg(?) hogy bárkinek azt mondjam, az én utam az egyetlen és a célravezető. De ilyenkor hallgatok. Minden ember sziget a maga világával. Ki vagyok én, hogy megingassam őt a hitében? És amúgy meg magabiztosan és hittel csinálja a dolgát. Ahogy én is magabiztosan és hittel fogom a magamét. Csak éppen én tudom, hogy nem az enyém az egyetlen és tökéletes :-)