Elindulunk

Egy hónapja kezdődött az a rémálom, amit úgy hívnak: második osztály. Hiába gyakorol(gat)tunk a nyári szünetben, Bobi évkezdése katasztrofálisra sikerült. Máig nem tudom, hogy az elsőben ért kritikák nem voltak egyértelműek, világosak számomra, vagy én nem láttam jól a helyzetet. Tény, hogy (bár a szóbeli értékelés gyakran elfedi a valóságot) egészében egy négyes bizonyítvánnyal zárta az első osztályt. Láttam, hogy éretlen, de magamat és másokat is igyekeztem türelemre bírni azzal, hogy idővel bizonyosan behozza a hátrányait. Elvégre van két jól tanuló gyerekem, miért lennének a harmadiknak nehézségei?
Közben volt egy iskolaváltás, és Bobi az új intézményben egy igen erős osztályba került. Talán a váltással függ össze, talán amúgy is így lett volna, de alig egy hét után már nyilvánvaló volt, hogy nagy a baj. A pedagógus világosan, pontról pontra és napi rendszerességgel közölte a problémákat: A gyerek képtelen figyelni, a legkisebb zaj is kizökkenti a munkából. Csak úgy tud dolgozni, ha egyszemélyes kapcsolatban, állandó segítség van mellette (ez magyarázza, miért nem tűnt annyira súlyosnak a  helyzet az itthoni gyakorlások során). Próbál ugyan részt venni az óra menetében, de folyton elveszíti a fonalat. Ilyenkor elmarad a többiektől, és végképp elúszik az anyaggal. Matematikából nem rögzült benne a tízes átlépés (így a nyári szünet el is mosta a bizonytalan tudását), és bizonyos logikai összefüggéseket nem ért meg. Talán a memóriája sem az igazi, a szövegértése pedig katasztrófa.
Jelenleg a hivatalos szakértői felmérése folyamatban van, így nem tudom, mi fog kiderülni, azt viszont tudom, hogy tízszer- százszor nehezebb a helyzete, mint az átlagos gyerekeknek.
A személyisége csodás (nem azért mondom, mert az én gyerekem), mert nem mond nemet. Halálig körmöltethetném, gyilkolhatnám a hangos olvasással, matek példákkal, szépírásaal, és ő sírva, a fáradtságtól félájultan csinálná.
Nincs értelme.
Mikor végre eljutott az agyamig, hogy a gyerek figyelemzavaros, elkezdtem kutatni, olvasni, keresgélni a kiút után. Bármerre néztem, a vége mindig az lett: mozgásterápia. Fejlesztés mozgással.
Hazudnék, ha azt mondanám, újdonság ez nekem, hisz- bár már nagyon rég elhagytam a pályát- magam is tanító vagyok. Nyilván ismerem a fejlesztő pedagógiát, tudom, hogy mozgással sok idegpályát össze lehet kapcsolni, de ennél mélyebben nem látok bele.
Még most.
Addig kutakodtam, keresgéltem, míg rátaláltam Kulcsár Mihályné könyvére, és az információra, hogy Kecskeméten is indul egy 60 órás komplex mogásterápia tanfolyam októberben. Úgy döntöttem, az lesz a legjobb, ha elvégzem, hogy egyáltalán átlássam, mi történik a gyerekemmel. Emellett keresek, kutatok, hogyan tanítsam, segítsem, mert az nyilvánvaló, hogy a mechanikus gyakorlás alig eredményez fejlődést a figyelemzavarral küzdő gyereknél (az enyémnél legalábbis).
A blog igyekszik az én tanulásom és az ő tanulásának menetét rögzíteni, eredményeinket dokumentálni, és tippeket, módszereket mutatni másoknak is.