Csodák Palotája

Még nyáron megígértem a fiúknak, hogy akárhogy is van, havi egy kirándulást be fogunk iktatni az életünkbe. Eddig is voltak kirándulásaink, de eléggé ad hoc jelleggel, tervezetlenül és váratlanul. Ezt a mostanit két teljes hétig terveztük a Millenáris parkba, Budapestre. Természetesen vonattal és metróval. Ez kicsit macerásabb, mint az autózás, ám azt gondolom, remek tapasztalatokhoz juttatja a gyerekeket. a vonat nekünk amúgy is nagy kaland. Ha  megkérdem őket, hogy autót, vagy vonatot választanának az utazáshoz, soha nem kérdés, hogy melyik számukra az érdekesebb. Metrón azonban még egyik gyerek sem utazott, ehhez mérten elő is állt az a vicces helyzet, mikor a vidéki gyerek sikongatva fújatja haját a hosszú mozgólépcsőn, majd veszettül tömködi jegyét a kezelő gépezetbe.

Nohát. Ezért mondom éppen, hogy fontos ez, hisz jobb most találkozni ezekkel a helyzetekkel, mint mondjuk 18 évesen, mikor majd a főiskolát kezdik. Mégiscsak furcsa lenne egy visítva le- föl lépcsőzgető felnőtt, aki az én fiamnak vallja magát.
Azt már meg se említsem, milyen fantasztikus játszótér van a Palota előtt. Izgalmas játékok gyönyörű kivitelezésben.  Az igazi meglepetés mégis bent ért minket (engem). Jó pár éve, hogy utoljára ott voltam, és bizony azóta nagyon sokat változott a helyzet. Valaha nagyjából 20 perc alatt bejárható volt az egész, most viszont egy teljes napot töltöttünk ott. Hagytam a fiúkat szabadon játszani, próbálkozni, mert annyira elbűvölte őket a játék öröme, hogy kár lett volna mindenféle okoskodásokkal zaklatni őket. Ami viszont a leginkább elképesztett, az a két óránkénti előadás, amit egy fiatal fizikus tartott olykor a mechanikai, olykor az elektromos árammal, máskor pedig az anyagok halmazállapotaival kapcsolatos témákban. A terem minden alkalommal dugig volt, és a gyerekek visítottak, tomboltak, mikor R. megitta a szén- dioxidtól fortyogó vizet, vagy Ákos fiamból jedi lovagot csinált elektromos áram segítségével. Éljen a fizika!- gondolták mindannyian. Illetve dehogy gondolták, hisz fogalmuk sem volt, hogy  mindaz, amit látnak, néhány év múlva  majd jobbára unalmasan előadott törvényszerűségek formájában fog visszatérni a tankönyvek lapjairól.
Most azonban nem volt unalmas, sőt, a fiúk annyira belelkesedtek, hogy vennünk kellett néhány hozzávalót, hogy elvégezzük itthon saját kísérleteinket.

Egy egyszerű elektromos kísérlet az elektrosztatikus feszültség szemléltetésére.









És a lényeg, amiért szódabikarónát és léggömböt is kellett szerezni:


 A nátrium- hidrogénkarbonát (szódabikarbóna) és az ecetsav reakciójából keletkező szén- dioxid meghaboztatja a mosogatószert, felrobbantja a lezárt kindertojást ( a palackot nem), illetve felfújja a léggömböt.

Nekünk, felnőtteknek semmit sem jelentő kis vackolások, a gyerekeknek megunhatatlan játék, és persze tanulás.
A felszabaduló CO2- ot felfoghatnánk vízben, és akkor ugyanazt a szénsavas vizet kapnánk, amit a szárazjég oldásakor, de ezt azért mégsem szívesen innánk meg, mivel az előbbinél jóval áthatóbb a szaga.



Csodás nap volt, végképp kimerülten értünk haza, s az élmény azóta is rendszeresen előkerül. A fiúk beszélik, rajzolják, forgatják magukban az ott tapasztaltakat. Nagyon sok élmény megmaradt bennük, és mikor megtudták, hogy gyakorlatilag egy egész napos fizikaórán vettek részt,  eldöntötték, hogy nincs is jobb tudomány a fizikánál.

Ajaj, félek, nagyon nagy csalódás lesz a 7. osztály, mikor majd szembesülnek a valósággal, miszerint az iskolában ez sem több, mint szabályok és képletek halmaza.