Hogyan tanuljunk? - A tanulás akadályai

Gyakran gondolok arra, hogy ha az a szabály tényleg igaz- márpedig miért ne lenne igaz?- hogy a tanulás velünk született, boldog kívánalom, akkor elvileg minden gyerek tanítható, hacsak nem szellemileg sérült. Tehát taníthatóak a tanulási nehézséggel küzdő gyerekek is, csak az utat kell megtalálni hozzájuk.
A tanulásnak van módszertana, meg lehet tanulni tanulni, mégis azt látom, hogy ezt senki nem mondja el az embereknek. Az iskolában legalábbis. Később már fel lehet kutatni ötleteket, tippeket erre nézve, de mikor a legfontosabb lenne ebben segíteni -tehát  lent, az alsó tagozatban- a gyerekek többsége vakon tapogatózik a könyvei fölött .
Az alap az lenne, mikor a tanításnak nekifogunk, hogy legyünk tisztában tanítványunk képességeivel, illetve azzal a meglévő tudásával, amire építhetünk. Vannak ugyanis a tanulásnak olyan akadályai, amelyek eleve kudarcra ítélik a diákot, s az értő szem még az akadályozottság testi tüneteit is felfedezheti a gyerekeken.

A legfontosabb akadály az ismeretek hiánya. Ez az, mikor a tanult dologról semmiféle előzetes ismerete nincs a gyereknek. Ha például anélkül kezded el magyarázni neki mértékegységek váltását, hogy ő még soha életében nem mért meg semmit, akkor a lehetőségeid igencsak korlátozottak. Micsoda nagyszerű dolog, ha ezt a témakört úgy kezdik tanulni a gyerekek, hogy mérőszalaggal futkosnak az osztályteremben, vagy lisztet mérnek az otthoni konyhai mérlegen.
Emlékszem, mikor Ákos fiamnak a kertben mutattam egy virág belsejét, és ő katartikusan kiáltott fel: Te jó ég! Hát erről tanultunk az iskolában! Na, igen. És már nem először. Emlékszem, mikor másodikban petúniát szippantott az orrára, mert a tanító néni kérte, hogy bevigyék megnézni a növény felépítését. Ez két éve volt. Azóta elfelejtette, pedig akkor már megcsinálták egyszer. Idén nem, pedig lám, még mindig könnyebb volt így kötnie a tudást, semmint tankönyvi kép alapján.
Hogy miért írom mindezt ilyen hosszan? Egyrészt, hogy dicsőítsem a többszörös megerősítést, másodszor, hogy szemléltessem, mekkora ereje van a tapasztalásnak.
Ha előzetes ismeretek nélkül kell tanulni a gyereknek, általában nem tud megbirkózni a feladattal, unatkozni kezd, vagy csapkod, hisztizik. Úgy érzi, mintha nem is ebben a világban lenne, elfárasztja, lenyomja a feladat terhe.
Ha ilyesmit tapasztal az ember, jobb, ha megvizsgálja, mi minden hiányzik a háttérben és gyorsan pótolja az ismereteket, illetve valami ügyes módszerrel tapasztalós útra tereli az ismeretszerzést (lásd matematika tanulása).

A második akadály, ha a már meglévő ismeretekhez képest túl nagy az ugrás, s ezt a gyerek már nem tudja követni.
Példának azt mondanám, mikor megtanult ugyan összeadni írásban tízes átlépés nélkül, majd hirtelen tízezres számkörben, tízes átlépéssel, becsléssel, ellenőrzéssel kérik tőle ugyanezt. Ekkor a gyerekek úgy érzik, szinte szédülnek, zavarodottak (iskolában például forgolódni, lapozgatni kezdenek), keresik a nyomot, hogy hol akadtak el. Ilyenkor a gyerek tudja, hogy ilyet- vagy hasonlót- már csinált, de nem tudja, mit hagyott ki, miért nem tudja ezt most. Egyszerű a megoldás: fokozatosan kell mindent adagolni, hogy elkerüljük az ilyen gikszereket. A kimaradt lépéseket pótolni, a rést betömni, és akkor könnyedén tud továbblépni a gyerek.

A harmadik akadály egy olyan egyszerű dolog, hogy néha tényleg nem vesszük észre. A meg nem értett szó problémájáról beszélek.
Mikor Bobi az új iskolába került, egyszer elég ingerülten mondta nekem, hogy egyszerűen nem érti a tanító nénijét. Nem érti, amit beszél neki. Értelmes gyerek, ráadásul én elég bonyolultan beszélek, szóval hozzá van szokva a nyakatekert mondatokhoz, mégis furcsa volt neki, amit itt tapasztalt. Kellett neki valamennyi idő, amíg hozzászokott az új nyelvezethez. Amíg ez nem történt meg, többszörös hátrányban volt, hisz sokszor fogalma sem volt, mit akarnak tőle. ITT is írtam már hasonló problémákról.
Gyakran olyan egyszerű szavakat, mondatokat nem értenek meg a gyerekek, hogy nem is gondolnánk.
Jaaaj, muszáj írnom egy nagyon életszerű példát! Nyisd ki kérlek a másodikos nyelvtan könyvet, és keresd meg azt a szabályt, hogy
"Magánhangzónak nevezzük azokat a hangokat, melyek képzésekor a hangunk nem ütközik akadályba."
Lehet, hogy nem pontos az idézet ( a könyv az iskolában van a gyereknél :-)), de valami hasonlóan érthetetlen, nyakatekert mondat áll ott, és áll még egy ilyen a mássalhangzókról is, meg még van abban a könyvben egy rakás ilyen rettenet.
Próbáltad már megtanítani ezeket a szabályokat a gyereknek?
Egy rémálom!
Ezt aztán mutathatod, tapasztaltathatod (Bobika, mondd, hogy á! Érzel- e ott valami nyelvet- fogat- ajkat, ahol kijön a hang? Nem érzel? Remek! Na látod- e, ezért magánhangzó a szerencsétlen. Tehát mi az a magánhangzó? Őőőőőő... Remek), NEM FOG MENNI. Vagy csak ész nélkül bemagolva, holnapra elfelejtve. Miért? Mert ezt egy ekkora gyerek nem fogja érteni. Még a jó képességű sem. Nem az ő szóhasználata, nem a korának megfelelő, bonyolult, és ráadásul teljesen felesleges. Nem kellene tudnia, de tudnia kellene alkalmazni ezeket a szabályokat (Beszéljünk magánhangzókkal- játékok. Mit mondok most?: E-e i-e! Ha mozdulattal segítem, megfejti a Gyere ide! mondatocskát, ráadásul segítem a szótagolást, a magánhangzók hosszának érzékelését, stb).
MINEK EHHEZ SZABÁLY? Legyen memoriter inkább eggyel több vers!
Ha a gyerek figyelme elkalandozik, nem emlékszik semmire a hallottakból, vagy ideges lesz, csapkodni kezd, bizony könnyen lehet, hogy nem érti, amit tanítani akarnak neki (jellegzetes mondat: Már megint ez a hülyeség!)

Fentebbi három tényező bármelyike  blokkolja a gyerekek agyát és ennek következtében ők előbb- utóbb elhatárolódnak a tanulástól. Az agyuk elfordul, lekapcsol, és simán elindulhatnak a "rossztanulóság" felé, sőt, még fejlesztésre is kerülhetnek, pedig ezek az akadályok függetlenek az intellektustól, vagy az akarattól. Ezek az akadályok bennünk, felnőttekben, illetve az iskolarendszerben gyökereznek.

Megint itt a kérdés bennem: Vajon VALÓBAN figyelünk a gyerekekre? Vagy csak azt képzeljük, hogy figyelünk rájuk? Észrevesszük- e, hogy mi az igazi akadály, mikor elakadnak az úton, vagy csak be(le)járatott sémák szerint akarjuk őket tanítani, fejleszteni?


A sematikus felnőtt- és szárnyaló gyermeki gondolkodás közti különbségekről fog szólni a következő bejegyzés, mely rövid, ám velős és tanulságos lesz.

Ami pedig azután jön:  Tanulás módszertan II. (néhány egyszerű fogás ahhoz, hogy gyorsan, hatékonyan tanuljon a gyerek).