2010. december 2., csütörtök

Gyerektől tanulni, avagy hogyan kerül az adventi koszorúra ferde torony?


Mint mondottam, van itt egy rövid szösszenet arról, hogy milyen sablonok zárják le a gondolatainkat és mennyit tanulhatunk a gyerekektől, ha figyelünk rájuk.

Két gyönyörű adventi estén vagyunk túl, és úgy tűnik, a vágyaim arról, hogy meghitt együttléteink legyenek, tökéletesen beteljesednek. A fiúk lelkesek, várakozók és nem győzik elégszer mondani, hogy ez eddigi életük legjobb adventje (No, hiszen! A tavalyi mályvacukrot puskába töltve közveszélyessé nyilvánítottak volna bárkit!).
Mivel adventi koszorúnk sem készült időben, az első estére azt írtam a kártyára, hogy együtt készítsünk koszorút. Az asztalra tettem sok- sok hozzávalót, plusz a pisztolyt (nem a mályvacukrost, hanem a ragasztóst!), és azt mondtam, készüljön úgy a koszorú, hogy körbejár a ragasztó és egyszerre mindenki 3 dolgot rögzíthet az alapra, majd tovább kell adni a lehetőséget a következő embernek. Senki nem beszélhet közben, nem kritizálhatja a másikat, nem adhat tanácsokat, majd ha már valaki úgy érzi, szerinte kész a mű, visszautasíthatja a díszítés lehetőségét. Azt hiszem két kör ment végig, mire befejeződött a munka. Megkérdezem, szerintetek  ki volt az, aki legkevésbé bírta okoskodás nélkül.
Khm, khm...

Gyakran készítek ilyesféle díszeket és vannak olyan kompozíciók, amiket egyszerűen elképzelhetetlennek tartok egy koszorún. Éppen ezért a hajam is égnek állt, mikor a fiúk elkezdték a pisai ferde tornyot építeni fahéjból, vagy a legabsztraktabb összeállításokat összerakni. Jóságos ég! Mi lesz ebből? De tűrtem, hallgattam, visszanyeltem nagyokos felnőtt énemet és engedtem, hogy az legyen, amit ők (és persze egyenrangúként én) létrehozunk.


A lélegzetem is elakadt a végén.

Megint eszembe jutott, hogy hiszen én ezt a nem okoskodást valaha tanultam, alkalmaztam! Én már megtapasztaltam, milyen fantasztikus a gyerekek világa! Hiszen éppen azért szerettem tanítani, mert nap mint nap ámultam a határtalan belső tudásukon, kreativitásukon. Megtanultam hallgatni őket és figyelni rájuk. Aztán elhagytam a pályát, lett saját gyerekem, és idővel kezdtek rám rakódni ezek a tipikus, utálatos sztereotípiák, amik azt hirdetik, hogy a felnőtt mindig mindent jobban tud.
Pedig nem is.

Szép este volt, sokáig beszélgettünk.
Ahogyan ma is. 

Ami jön: Néhány hasznos tipp a tanulás megkönnyítésére (nem csak tanulási nehézséggel küzdőknek)




8 hozzászólás. Szólj hozzá te is!:

zsizsa írta...

Hát ez gyönyörű lett! :-)

Gabriella írta...

http://www.aftonbladet.se/kropphalsa/article8210156.ab Ha jol tudsz angolul inkább arra forditsd át, ha valami nem érthetö szolj.
Üdv egy 17 éves anyujátol

Garffyka írta...

Nagyon szép lett! Teljesen egyedi és látszik, hogy szeretettel, örömmel készült :)

Angela írta...

zsizsa: Köszönöm
Gabriella: Köszi, nagyjából kihámoztam, és egyet is értek a cikkel, amennyiben tényleg jól értelmezem, és azt mondja, a tanulási nehézségek egy része "kinövődik". Ha tényleg ezt írják, akkor ott a pont, ugyanis én is ezt tanulom és ezt vallom, hogy ez nem egy stigma, csak alulszervezettség. Egyetlen félelmem, hogy annyi egyéb bélyeget, el- és megítélést hoz magával, amik viszont nem lesznek kinőhetők.

Graffyka: Üdv a fedélzeten, és köszönöm a fiúk nevében is :-)

Gabriella írta...

Van amikor csupán csak megke´sett fejlödésröl van szo s van amikor nem. Fejlesztésröl egy saját és egyszerü példa, ugye "náluk" nagyon gyakori diszlexiával kapcsolodik. Nekem csak diszlexiám van, rengeteget olvastam, irni kellett = alig látszik/érzödik diszes vagyok. (Az egy más dolog 22 éve nem Mo-on élek s van, hogy hetekig nem beszélek magyarul, sajnos látszik.) A gyakorlással egy elég jo szintet értem el, hajrá!:))))
Én a "bélyegek és itéletek" helyett sokal inkább sajnálom Öket, olyan sok megalázáson mennek keresztül, sérül a kis lelkük és örökre, az hogy szakképzett emberek annyit képtelenek felfogni, hogy rövid mondatokat mondjanak, pici szünet közben s tükrözzenek, hogy érti-e? Olyan ciki nem érteni és/vagy azt hiszik értik, aztán ezért is Ök szivnak. ....vagy, hagyják már pl egy darab radirral játszon ora közben, segit koncentrálni. Sok év van mögöttünk, sok értetlenség, de inkább psssz;)

Angela írta...

Az egész történetből a legnagyobb félelmem éppen ez a másodagos sérülés, amiről te is írsz. Az iskola nem az élet, de olyan sérüléseket szednek össze, amik végigkísérik őket egy életen át. A tanítás egyik legalapvetőbb hiája éppen az, amiről te is írsz, és amiről én is írtam már: gyakran azt sem veszik észre atanárok, hogy a gyerek egyszerűen nem érti, mit akarnak tőle. Olyan űröket tömök be néha, amikről nem is tudtam, hogy léteznek. Közben pedig olyan frusztrált, hogy hiába minden, bemegy a suliba és nem tud teljesteni. Minden nap imákat mormolok azért, hogy januártól valahogy kivehessem magántanulónak- eddig nem sok esély van rá :-(
Látod, te is túl vagy rajta- magán a tanulással összefüggő nehézségen- de nem hinném, hogy a megaláztatásokat elfelejtetted volna. Ez pedig sokkal fontosabb, mint a hülye érdemjegyek. Mert az életerő a lefontosabb, de az én fiamból kiszívja ez az örökös hiábavaló küzdelem.
Azt, hogy ügyesedik, azt csak én látom, pedig a felmérői is javultak, az olvasása is jobb, mégsem hallok egyetlen biztató szót sem.
A skatulya készen áll.

Gabriella írta...

+ Te vagy az okoskodo szülö, mert mondasz ezt meg azt, Neked is van skatulyád. Ahogy most irok görcsben a gyomrom, pedig csak emlékek. 1 az az egy Pedagogus volt, igy nagy P-vel, hatodikban ez a középsö tagozat utolso éve volt 1 tanár még, felsöben lettek sokan tanárok a különbözö tantárgyakhoz.
Jelenleg hasonlo gyerkekkel jár gimibe egy speciális osztályba, speciál-pedagogusok tanitanak, most ok.

No és add hozzá, hogy kb minden 20. gyerek diszes, minden 18-20. pedig ADHD vagy Damp az az átfedések is vannak, csak ugye van amikor föleg lányoknál nem is tulmozgásosak -még kevésbé jönnek rá mi is a probléma, hogy nem butácskák- rengetegen szülök is a struccpolitikát választják, amig nem tud rola addig nincs gond.
Akkor amikor ez ekkora probléma ugye kb minden osztályba jut 1-2 ilyen gyerek, sulyosabb vagy könnyebb eset, de halovány lilájuk nincs mit és hogyan csak azt látják problémás gyerek, "brrr a csuda´ba", holott ennek a TF-i képzésükben benne kellene lenni, s olyan szépen kezelhetöek és nevelhetöek, fejleszthetöek Ök is. Jo, nem kapták meg a képzést, de ha a pályát folytatni akarják, nekik IS sokkal könnyebb lenne ha tudnák mit és hogyan. No és ezek a gyerekek pláne olyanok, hogy ha valakire felnéznek, mert MEGÈRTI Öket akkor szárnyakat kapnak és önmaguk felett teljesitenek.
Ha diszes s van papirja, ha nem is használja arra hogy ne osztályozzák, de ezzel kérheti talán* ne irásban feleljen ha szoban jobban ki tudja magát fejezni, s van valami emlékem korhoz kötött, pl 16 évesen már nem kaphatja meg csak X éves alatt, talán 12 Mo-on, hogy igy volt vagy igy van vagy nincs igazam azt nem tudom, felhoztam, hogy ha.... akkor nézz utána, jol jöhet még az a papiros késöbb is, meg amikor valami az orruk alá dughato akkor az fontosch lesssz, jobban célt lehet érni.
Én anno a kis sima diszemmel, majdnem kitünö csak az irás 3-4, olvasást inkább kivülröl fujtam, de hülyének éreztem magam, másolás, tollbamondások, mindig utolso voltam, s nyelvtan...nekem képlátásom van, ahogy ez kialakult jobb lett, fáradtan képes vagyok mijet irni s nem értem az összefüggéseket nyelvtanilag, mindegy melyik nyelven, egyiken sem.
Fiam Ö hallás, angolbol mindig legjobb volt mert a filmeket itt nem szinkronizálják, olvasnia fáraszto volt, megtanult angolul. Angolul irni.... hát.... diszes Ö is.

Angela írta...

Igen, okoskodó vagyok én is. Alaposan meg kell gondolni, mit és mennyit mondok, mit hagyok rá az intézményre, és mikor, mennyiben állok ki a gyerekért. Nem akarok neki még többet ártani.