2010. november 23., kedd

Piros tollal a füzetbe- Nem tetszik a munkám?



És most tényleg nem akarok ítélkezni, ezért inkább csak kérdezek, mert nagyon érdekel a véleményetek akkor is, ha pedagógusok vagytok és akkor is, ha szülők. Sokszor érzem ugyanis úgy, hogy a Holdról jöttem és teljesen másképp látok dolgokat, mint ahogy a tömeg látja azokat. Szóval nagyon érdekel, mit gondoltok a következő kérdésekről:

Adott egy gyerek, aki köztudottan figyelemzavarral küszködik. A gyerek bent marad napköziben, és a leckefüzete alapján próbálja elkészíteni a házi feladatot. Valamit nem jól jegyzett fel, vagy elnézett, ennek köszönhetően egy teljes oldalnyi szószedetet másol be a füzetébe. Ebben ejt kb. 6 hibát (Tudom, hogy a másolást hibátlanul kell elkövetni. Már másodikban is! Figyelemzavarral is!).
Kiviszi aláíratni a kész feladatot, s a tanító néni a piros tollával a következőt írja bele: Nem adtam fel ennyit! Figyelmetlen munka! Kevesebbet kellett volna, de azt hibátlanul!
Igen, jól látjátok: mindig minden mondat után felkiáltójelet használ!
Több beírást nem idéznék a füzetből, de hasonló a stílus. A kérdésem a következő:

- Ha a tanító néni (az iskola) elvárja a tökéletes füzetvezetést, a gyönyörű külalakot, akkor vajon szép dolog a füzeteket piros tollal összefirkálni? Egy hosszú időn át tartó munkát két mondattal leminősíteni? Csúnya, felnőtt írással bevésni a kritikát? Már gombócba ugrik a gyomrom, ha kinyitom a gyerek füzetét.

- Vajon építi- e figyelemzavaros gyereket, ha azt mondod neki, figyelmetlen a munkád? Ha egész délután dolgozik (feleslegesen) nem lehetne azt mondani: Ej, te gyerek, most aztán jól megerőltetted magad. Milyen kár, hogy tévesen jegyezted fel a feladatot. Mindegy, legalább gyakoroltál, hogy holnap jobban menjen.
Hát nem volna így emberségesebb?

Állítólag, ha a gyereknek papírja lesz a problémájáról, könnyebb helyzetbe kerül, mert még akár felmentést is kaphat ebből- abból. Miből? Olvasni, írni tud. Itthon. Iskolából kap felmentést? Tényleg hihetem, hogy megoldja a gondját az a papír? Akkor kevesebb lesz az ilyen félelmetes piros beírás? Hát hiszen papír nélkül is tudják, kivel van probléma egy osztályban! Mégis olyan a mérce, mint az összes többinek.
Figyelmetlen munka!
Az hát. Hiszen figyelemzavaros! Nem nevetséges akkor egy ilyet beírni?
Nem tudom. Én gondolom rosszul? Én érzem ezt annyira bántónak és sértőnek? Látom, ahogy ilyenkor minden tenni akarás és igyekezet elfogy a gyerekből.

Célravezető vajon  ez a fajta értékelése az iskolai munkáknak? Nem volna jó inkább azt számolni, ami sikerült? Valahogy így: Na, nézd csak, leírtál 52 szót, és ebből 46- ot hibátlanul! Ez igen! Reméljük, legközelebb még ez a hat is sikerülni fog! Nem lenne inspirálóbb a szép füzetvezetéshez, ha a gyerek azt látná, a tanító néni értékeli a munkáját, és igyekszik nem összerondítani?  

Ti mit gondoltok erről?

33 hozzászólás. Szólj hozzá te is!:

Kisnyul írta...

De, igen jobb lenne, a hozzáállást kellene megváltoztatni és ez mindenre igaz. Alapból pesszimisták vagyunk. Én is! Ezért jó nekem ez a blog, hogy a szemléletemet megváltoztassa, hogy a példáid alapján elgondolkozzak, hogy változtassak a hétköznapjainkon.

Nekünk szerencsénk van. Mindkét pedagógus, akik a gyermekemmel foglalkozik hálás, még. Remélem nem fáradnak majd el a tanév végére. A fiamon már látom, hogy fárad. Nehéz télnek nézünk elébe.

Bea írta...

Szerintem,ez a tanárt minősíti!
Miért jó az neki,hogy a gyereknek nincs sikerélménye,és még a szülő munkáját is nehezíti?
Miért kell úgy hazamenni a suliból-ez megint nem sikerült!Én nem vagyok pedagógus,de szorgalomból ötöst adok.Mi matek házival jártunk így,megcsinált egy egész oldalt,pedig csak három feladatot kellett volna.Megdícsérték,akkor!Viszont kaptunk olyan értékelést is,hogy a magatartása és szorgalma az éppen aktuális hangulatától függ.Kérdezem én ezzel a pedagógusok nem így vannak?

Erika írta...

Ez a beírás még akkor is elfogadhatatlan,ha a gyerek nem figyelemzavaros!Megpróbálta önállóan megcsinálni a házi feladatot,ezt mindenképp értékelni kellett volna (pozitívan).Ha a gyerekre figyelt volna és nem a házi feladat hibáira talán másként értékelte volna.Sajnos egyre inkább azt látom én is (tisztelet a kivételnek),hogy nem a gyerek a mérvadó hanem a feladat.Pedig a feladatot és az értékelést kellene a gyerekekre szabni és nem fordítva.Ez nagyon hatékony módszer arra,hogy elvegye a kedvet a tanulástól.Nem fejleszt hanem rombol.Mindenkit.

Agnes írta...

Kedves Doris!
Én pedagógus vagyok, olasz nyelvet tanítok egy gimnáziumban. Sosem engednék meg magamnak ilyen stílust. Ha egy-egy fogalmazást beadnak a gyerekek, akkor is csak zölddel javítok, és a végén mindig bátorító megjegyzést írok vagy mosolygós arcot.
Amit írtál, elkeserített, szinte el sem hiszem, hogy hogyan lehet valaki ennyire érzéketlen és rosszindulatú. Nem lehet iskolát vagy osztályt váltani? Ha sokáig így megy, gyógyíthatatlan sebeket szerez a fiad. Gondolom, próbáltál már beszélni a tanárral, de lassan már inkább az igazgatót kellene felkeresni.
szeretettel,
Ági

Angela írta...

Idén váltottunk iskolát, mert hasonló problémák voltak elsőben is. Talán még durvábban. Egyszerűen nem látok kiutat, csak az oo- t. Ezeket a dolgokat hiába magyarázza az ember. Valaki vagy érti, miért nem jó ez, vagy sem. Tudom, hogy van egy rakás gyerek, akiről ez lepereg... bár ebben sem hiszek már. Mindenki úgy kezdi, hogy nem pereg le. Nagyon, nagyon féltem a gyereket. Most megint azt a pánikot érzem, amit év végén, mikor iskolát kerestem neki. Én érzem, hogy kalitkába vagyok zárva! Akkor ő vajon mit érez?

Névtelen írta...

Kedves Doris!

Esküszöm fájó volt végigolvasni, amit írtál, szinte éreztem, amit érezhettél mikor megláttad.

Ez az eljárás egy elfogadhatatlan hozzáállás a gyeremekedhez, a tanítót minősíti, mely szerint nincs a hivatása magaslatán. A teljesítmény kényszerekből fakadó ilyen fajta közömbösség teszi tönkre sok kis gyerek önbizalmát és vele együtt rombolja a család békéjét is.

Hidd el nekem, hogy a papírtól nem lesz jobb, maximum esetleg a figyelemzavar fokától függően jogosult lesz külön fejlesztésre a gyermeked, de semmi többet nem jelent, sőt sok esetben hátrány is. Ezt éljük mi meg most a fiammal, oldalakat tudnék írni arról, hogy milyen pedagógusok mozognak a pályán, akiket már rég el kellett volna tanácsolni ettől a hívatástól.

Sok iskolát hírdetnek úgy, hogy integráltak, de mindez csak papíron igaz, a tanárok nincsenek felkészítve rá, csak plusz terhet jelent számukra, és hogy megszabadulhassanak ennek súlyától, sok esetben ellehetetlenítik a gyereket, és a szülőket arra kényszerítik a lelkiterrorral hogy másik intézményt keressenek.

Csak sok erőt tudok neked kívánni és kitartást, és innen távolról baráti ölelést a gyermekednek, aki tudja hogy ki szereti őt öszintén és igazán. Saját példámból okulva, még annyit mondanék, hogy igenis beszélj a tanítóval és mond el neki a véleményedet, mert lehet hogy az ő fejében ez meg se fordult, hogy ezzel árt és nem használ, mert évek óta ebben a berögzültségben él.

További szép napot Nektek!

Ági

Névtelen írta...

Bocsánat, nem Dorist, hanem Angélát szerettem volna írni :)

Ági

Agnes írta...

Kedeves Doris! (látom, más Angélának szólít... Azért hívhatlak Dorisnak is?:)

Tudom, hogy iskolát váltottatok, de ha most sem jó, megint váltani kell. Másik osztályba nem mehet, ugyanazon az iskolán belül? Ha meg tudod oldani az oo-t, persze az a legszuperebb!
Esetleg waldorf iskola? Én csak olvastam róla blogokban, de az is elég biztató.
A tanárnak én biztosan elmondanám azt, amit a bejegyzésedben írtál, igaz, én szókimondó vagyok, de szerintem akkor is fontos, hiszen a fiadról van szó, a tanár pedig nem emberhez méltóan bánik vele. Mert ez tényleg embertelen, szívtelen hozzáállás.
Annyira jófej a fiad, a blogból nekem ez derül ki. Elképzelni nem tudom, miért esik ez jól a tanárnak.
szeretettel,
Ági

Banyuc írta...

Szia Angéla!
"Nem nevetséges akkor egy ilyet beírni?" - sajnos nem, hanem mérhetetlenül gonosz dolog. Nem csak Bobinak, bármelyik gyereknek, de neki különösen.
Ne hagyd szó nélkül és valóban fantasztikus, hogy 52 szóból 46-ot helyesen másolt le!
Vagy ha nem érzed erősnek, írd be a füzetbe a bejegyzés alá: Kedves Tanárnő! Elnézését kérjük Bobi figyelmetlensége miatt, legközelebb jobban figyel majd, azt viszont nagyon örvendetesnek tartom, hogy csak ennyi hibát ejtett, egy ilyen nagyon hosszú szövegben! Büszke vagyok rá! Tessék elhinni, nagyon sok munka áll mögötte!
Üdvözlettel A.
- tudom, hogy a füzet nem levelezésre való, de nem árt, ha a tanítónéni is rádöbben ...

Banyuc írta...

Doris!
Bobi valóban nagyon jó fej, mert V. még csak masírozva verset tanulni sem hajlandó,nem hogy más fejlesztést csinálni.. Szerinte CIKI! - máshol és mással megcsinálná, de velem nem!
Bobi meg tornázik és még fényképezni is hagyja magát! Szuper gyerek!

Angela írta...

Ági:
Éppen így érzem én is. Egyszerűen nincsenek a tanárok felkészülve- és nem is biztos, hogy fel akarnak készülni. Nem is tudom, jó- e az integrálás. Én egyáltalán nem lennék megsértődve, ha kiscsoportban, speciális hozzáállás mellett tanulhatna a fiam hasonló gyerekek közt. Olyan elképesztően nyomasztja a hátránya, hogy kommunikálni sem tud rendesen a többiekkel. Állandó kisebbségi komplex, amit a verseny szül benne. Természetesen magatartási zavarok_ nem tud kommunikálni, de szeretne kapcsolatot, így hát piszkál, fújkálja a hajukat, esetleg csipkedi a többieket, akik nem értik, mit akar. Még jó, hogy nem verekszik. Simán lehetne agresszív is. Ahogy az tipikus nagyobbak közt.
Amikor a mozgásterápiát végeztem, éreztem magam és a többi kolléga közt egy hatalmas űrt. Ők kívül voltak a körön, és ezekről a gyerekekről megoldandó problémaként beszéltek. Azért voltak ott, hogy az iskola gondjait enyhítsék. Én a fiam különösségét, nehézségeit, szomorúságait látom, rajta keresztül pedig nagyon sok más gyerek gondjait. Ez egy teljesen más nézőpont. Egyszer nagyon dühös lettem azon a tanfolyamon, és azt mondtam a többieknek, akik éppen sztoriztak ezeknek a gyerekeknek a "sötétségéről", valamint a szülők értetlenségéről: ne felejtsétek el, hogy akiről most beszéltek, az az én fiam. Ő az a probléma, aki miatt itt vagytok, és én vagyok az a szülő, aki küzd a gyerekéért, akit az iskola már tönkretett.
A körön belül kell lenni valamennyire, hogy ezt érezze valaki. Én sem éreztem, amíg kívül álltam. Én is problémákat láttam. Most nagyon érdekes, és egyben nagyon szomorú gyerekeket látok. Ez a jó. Így tud az ember bármit érdemben tenni értük. Máig hihetetlen , amit a fiam tett velem. Ha ő egy átlagos gyerek, soha nem ástam volna bele magam ebbe a témába, ami most szinte minden gondolatomat lefoglalja.

Az Angela és a Doris azért keveredik, mert évek óta privátban blogolok, és először ezt a nicket hoztam magammal. Most viszont pár héten belül önálló domainre költözik az oldal, és azt már saját néven fogom üzemeltetni. Ez most az átmenet.

betti írta...

Szia!
Az én kisfiam is hiperkinetikus zavarral küzd. Igaz ő még csak 3 éves. Nálunk az oviba vannak gondok. Nehéz neki a beilleszkedés. Sokszor itthon is nagyon nehéz vel, hát még ha idegen helyen vagyunk. És sokszor úgy néznek ránk mindha idegen bojgórol jöttünk volna. Üdv: betti.

enigma írta...

pedagógus vagyok,nagyon-nagyon nem könnyű 30közeli osztálylétszámokkal integrálni...és nagyon nehéz szövegesen értékelni is....és még sok m inden mást is nehéz, hosszan írhatnék erről...és valóban nem volt építő a kolléganő bejegyzése...sok gondolat kavarog bennem, egyelőre nem tudom, érdekel-e valakit a másik oldal véleménye....

Angela írta...

Betti! Most rakom fel a második hónap fejlesztőjét. Kezdjétek el csinálni minden nap lehetőleg. Nagyon nehéz lesz, mert pici a gyerkőcöd, de tudod segíteni a pontos mozgásra (akár megfogod a kezét- lábát és te mozgatod). Nem 20- at, hanem mondjuk 5- öt egy gyakorlatból. Rengeteget segíthetsz neki. Delacato, aki kikísérletezte az alapot, olyan gyerekekkel csinálta, akik mozgásképtelenek voltak, és még úgy is hozott eredményt, szóval a 3 évessel is tudsz haladni.

Angela írta...

enigma: NAGYOOON! Pont te is eszemben voltál, hogy vajon mit gondolsz most, mert tudom, hogy ez csak egy oldal. Tudom, hogy vannak, akik a szívüket is, meg mindent, és nem könnyű ott sem állni. Nem tudom, három- négy éve mit csináltam volna, nem tudom, ha nem látom belülről, hogyan tudnék viszonyulni. Mást lát a szülő és mást a tanár. Mindkét oldal nagyon fontos, hogy bármi haladás lehessen.

Névtelen írta...

Szia! Mielőtt olvastam volna a blogodon, hogy ha a testvérek közül egy is balkezes, az már felhívás a keringőre.. Nekem az első balkezes, ő is járt alapozóra, a második most jár (Ő diszgráfiás), a harmadiknak meg tanácsolta a tanító néni a lassúsága miatt, a negyedik még ovis, de ő sem egyszerű. Szóval, ha én ezt jobban tudtam volna már előbb...Nem baj, van még egy ötödik, őnála kicsit előbb kapok észbe.Szóval a diszgráfiás fiamnak már van papírja, ezt azért akartam elérni, hogy legalább a neki járó fejlesztést megkapja, mert 2 évig hiába könyörögtem logopédusnak, nevelési tanácsadónak.Az iskolában ugyan semmit sem számítana (a tanító néni állítja össze a fejlesztési tervet !!!!!!)azon kívül, hogy így az iskola kétszeres pénzt kap utána. Azaz, hogy kapna, de oo-sak lettünk. A tavalyi füzetétől a hajam az égnek állt. tele piros javítással, az embernek elmegy az életkedve, ha belenéz. A gyereknek meg ki kell természetesen javítania. 20 szót mondjuk egy oldalon. Szebb lesz tőle? Most minden nap rutinként írunk 10 szót, (szótagolva is). A szeptemberi 30 perc után fejlődésnek mondható, hogy 5-8 perc alatt megírja. Hibátlanul. És gyönyörű.Én nem tudtam ezt megharcolni a tanító nénivel. (A nyílt órán márciusban egyszer szólt a fiamhoz, akkor sem jutott eszébe a neve)
A másik oldal: pedagógus vagyok, bár nem tanítottam sokat.Kezdőként kaptam egy nagyotthalló gyereket. Hát nem nagyon tudtam, hogy hogyan kell vele foglalkozni.
Köszönöm az írásaidat! Nagy segítség!
Orsi

Angela írta...

Óóóó, istenem Orsi! És én még azt hittem, vannak problémáim!
A "köszönöm" meg kétoldalú. Én most kezdem nem annyira egyedül érezni magam. Szóval örülök nagyon, ogy itt van ez a társaság.

Eszti írta...

Sajnos nem ez az első ilyen történet, amit hallottam, nem is az utolsó. Mert a tanerő valóban képzetlen módszertanilag. Az állami tanárképzés nem készíti föl a hallgatóit arra, hogy hogyan kell építő módon viszonyulni azokhoz a tanulókhoz, akik máshogyan tanulnak, mint mások. Vannak címkék: diszlexia, diszgáfia, hiperaktív, hipoaktív... de ezzel még semmi segítség nincs, csak egy címke, amire hivatkozva át lehet tolni a tanulási sikertelenség problémáját a szülőre meg a gyerekre.

A tanerő kétségbeejtően eszközhiányos, ami a tiédhez hasonló gyerekek oktatásához szükséges megfelelő ismereteket és pedagógiát illeti. A tanerő abban hibás, hogy nem keres hatékony megoldásokat a helyzet rövid távú kezelésére, sem a hosszú távúra. És ezzel bejegeli azt a helyzetet, amiben naponta lelki sebeket szerez sok kisgyerek és elhiszi, hogy ő a problémás, pedig bizonyos szempontból az őt nem jól kezelő tanár az.

Persze a pedagógusoknak sem könnyű. Nagy a követelmény, feszített a munkatempó, a gyerekek viselkedése kritikán aluli, a suliba érkező gyerekek egy része nagy hátránnyal indul. Ezeket mind a tanárnak kellene megoldani, s így a tanórák nagy része fegyelmezés, meg felzárkóztatás, meg számonkérés, meg, meg, meg... Nem csoda, ha feszültek a tanárok, de ez nem menti föl őket a tanulókkal való bánásmódjuk felelőssége alól. Ráadásul a tanulónak nem 20év múlva lesz szüksége megreformált oktatási rendszerre, hanem ma. Vagy inkább, tegnap... Mert a gyerek hamar felnő és viszi a sebeket, a megtépázott önértékelést, a szégyenbélyeget, hogy ő egy 'olyan' gyerek: ami azt jelenti, hogy más, hogy rossz, hogy képtelen. EZ ANNYIRA NEM JÓ ÍGY. Bár soha senkinek ne kellene ilyet átélnie...

Mi is oo-k vagyunk, a fiunk elsőtől oo. Most másodikos. Nem vitatom, hogy van sok tehetséges és szívvel-lélekkel dolgozó pedagógus is. De tény, hogy soha senki sem tudja garantálni, hogy éppen vele fog a gyerekünk találkozni. Ez teljesen zsákbamacska, vagy inkább orosz rulett. Lehet, hogy nem a szakma legjavával fog a gyerekünk találkozni.

Lehet, hogy a gyerek érdekében tanítót kell váltani, lehet, hogy intézményt kell váltani, s lehet, hogy újra meg újra kell váltani. De egyszer elfogynak az iskolák, ráadásul minden váltás, minden új negatív élmény az előző sérüléseket mélyíti.

A szülő pedig, aki messze kiműveltebb a 'problémás' gyereke 'problémájából', mint a legtöbb vele foglalkozó pedagógus, mégis vonakodik teljesen a saját kezébe venni a tanulás irányítást, vagyis oo-zni. Pedig ezekben az esetekben ez lenne a kézenfekvő megoldás, hiszen a pedagógusok tényleg nem képzettek erre, s így adott esetben többet ártanak, mint amennyit használnak.

Egyik oldalnak sem könnyű: sem a tanároknak, sem a tanulóknak, de kétségtelen, hogy ebben a helyzetben a tanulónak van nagyobb vesztenivalója...:(

Ez a 3perces felvétel az idei oo konferencián készült, és a mondanivalója nagyon témába vág.

http://www.youtube.com/watch?v=bTzzAT3dMzg

Altair írta...

Nálunk szerencsére semmi gond nincs a fiúkkal, még az elsős is szereti a sulit, de azért azzal vitába szállnék, hogy minden szülőnek ki kéne venni a gyereket az iskolából.

A nagyobbik fiamnak voltak "tanár"-problémái, de nem rajongott az ötletért már általános iskola második év végén sem, hogy mostantól otthon marad, és jár hozzá magántanárnő. :o)

Egy osztályváltás szerencsére megoldotta a gondot.

Ettől függetlenül természetesen lehet olyan gyerek, aki jobban érezné magát a biztonságos otthoni környezetben és nem igényli más "miniterroristák" közelségét. :o)

Catty írta...

Szia,
Ahányszor csak olvaslak, mindig olyan, mintha a saját kisfiamról írnál. Te már tudod, hogy ő is figyelemzavaros, balkezes (leveleztünk is már sokszor). Én szinte minden nap átéltem hasonlót, amíg alsóba jártunk. Nem hozott haza úgy röpdolgozatot, amire ne az lett volna PIROSSAL rávésve, hogy "CSAK ENNYI? CSAK ENNYIT TUDSZ? HÁT SEMMIT NEM TUDSZ?"
És igen ilyenkor az anya szíve vérzik. És nekünk papírunk is van, volt. És persze, hogy Dávid, már eleve sokszor úgy állt fel feleni (még ma is előfordul ezek utózöngéjeként), hogy inkább azt mondja, hogy nem készültem, mint vállalja, hogy esetleg megszégyenítik, vagy olyan bírálatot kap, ami nem hogy segítené, hanem inkább hátráltatja. És bár a szakvéleményben benne van, hogy rövidebb ideig terhelhető, mint a kortársai, ugyanúgy több tanórán keresztüli dolgozatokat írt könnyítések nélkül, mint a többiek. (Szerencsére a felsőnek köszönhetően, ahol minden órában más pedagógus megy be hozzájuk ezt már nem lehet megtenni). Most ismét hullámvölgy van, de az év eleje nagyon szépen indult, és remélem közös erővel megint sikerül kirángatnunk őt a gödörből és apránként el fogja hinni, hogy ha tanul :-), akkor kaphat ötöst is.
Szóval én az ilyen pedagógusi minősítéseket nem is minősítem....
És bár sokszor gondoltam, gondolom, hogy feladom, máig harcolok érte.
Catty

Agi írta...

szia! először is köszönöm az emailt, jó lett a power point, tetszik:-)
a kérdésre válaszolva, szerintem is túl erős és szigorú volt a tanár reakciója.
Én gyerekként bizony érintett voltam ebben.
Magamból kiindulva nekem az lett volna a szimpatikus válasz, nagyjából, amit Te is leírtál. Azaz tudatosítania gyerkőcben, hogy tényleg nem ez volt a feladat. Viszont a végzett (nem is kevés!)munkáért igenis illett volna a kisfiadat megdicsérnie. Ebből, szerintem többet tanul, mint egy ilyen többszörös leszúrásból és később is jobban motiválható az iskolai feladatokra.

sajnos ez a pesszimizmus a legtöbb emberre jellemző, mindig csak a hibát, a kudarcot keressük, bármiben. és minden csak akkor jó, ha tökéletes? és nem jó, ha a gyerekek felé is ezt közvetítjük, szerintem. A pedagógus védelmében, hogy talán Ő sem "tudatosan" tehette ezt teljesen, sajnos a legtöbb ember így működik, amennyire a környezetemet figyelem.:-( viszont Neki pedagógusként tudnia kellett volna, hogy szakmailag nem ez a legjobb eljárás.

A külvilág olyan, amilyen. Az ellen nem sokat tehetünk, kivéve ha nagyon éles a dolog és tényleg nagyon rossz hatással van a tanító a gyerekre. Akkor esetleg másik pedagógus segíthet. Ezt viszont Te tudod csak megítélni.

Amit tehetsz és teszel is szerintem, ahogy olvasom, hogy otthon a jót erősíted benne és nem a negatív dolgokat keresed. Nyilván, azt is el kell mondani őszintén, ha valami nem tetszik, szerintem, de ez nem zárja ki a pozitív dolgokat (hiszen itt leírt példában is lett volna erre mód...)

Csaba írta...

Nem olvastam el végig a kommenteket. De sokan a pesszimizmusról írnak.
Ez - sajnos - nagyon sok tanárra jellemző nálunk is.
Pozitív visszajelzés a gyerkőcnek ÉS ragaszkodni ahhoz, hogy a feladatkiírást olvassa végig! (3., 4. osztálytól)

Mert nem szokták:
- Miért ...-t írtál?
- Miért, nem jó?
- Sajnos nem.
- Szerintem pedig ezt kellett csinálni.
- Elolvastad a feladatkiírást?
- Nem.
- Miért nem?
- Nem szoktuk.

Névtelen írta...

Szia !
Mostanában olvasgatlak , de csak most merek írni.
Mi már túl vagyunk az iskolás időszakon, de a lányomban is okozott törést egy tanerő. 3.-ban közölte legyek boldog ha a gyerek 3-as tanuló lesz ne akarjam hogy jobb legyen, a gyerekben ennyi van és kész. Aztán költöztünk a másik suliba ráakadtunk egy tündéri Tanító nénire igen így nagy T-vel. Ő hozzáértése szeretete segített, hogy 8.-ban lányom lett az évfolyam első, az érettségije pedig 96%-os lett . Néha azon gondolkodom hogy el kéne menni Zsuzsa nénihez hogy talán ne írjon le előre gyerekeket mert mint tudjuk ők fejlődnek, ha vannak olyanok akik szeretik és törődnek velük .
Tudom nehéz lehet megint iskolát váltani, de lehet hogy mégis meg kéne próbálnotok, hátha ott van valahol az a tanító néni akire nektek van szükségetek.
Üdv Krisztina

Angela írta...

Banyuc: Reméljük, azért sikerül néhány dologra rávenned :-) Hisz az a versfa is csodás lett!

Eszti: Ismét világosan és remekül fogalmazol :-) Nem gondolom, hogy minden szülő alkalmas oo- zni, viszont sok szülő kompetensebb a gyereke ügyében, mint a tanár. Mikor ma mentem Bobiért, azt tervezgettem, mit mondok majd a tanító néninek, és akkor az jutott eszembe, hogy sem vele, sem az előző pedagógussal nem a gyerek oldalán állunk. Mindig azt mondjuk, egy oldalon kell állnunk, de ezt ő (ők) úgy képzelik, hogy én álljak az ő oldalára és majd ő tudja, mi a jó. Én pedig ódzkodok, mert azt látom, hogy az nem jó. Nem jó agyon gyakoroltatni, beírni, elvenni a holmiját. De a gyereknek mi a jó? Oda kellene állni az ő oldalára.
A pedagógusokkal kapcsolatban teljesen egyet értünk. Második éve iskolás, ez a második suli, és a második tanár. Már csak akkor szeretné mozdítani, ha ki tudom venni végleg :-)

Altair: Isten őrizz, hogy mindenki kivegye a gyerekét. Szerintem a szülők igen kis százaléka alkalmas rá, hogy oo szerint tanítson.

Szertár írta...

Én is piros tollat használok! A bejegyzéseimhez is és a hibajavításhoz is. Remélem jegyzek be pozitívat is és odaírom azt is, ha vannak még elképzeléseim a tanítványaim minőségi munkáját illetően. Kicsit úgy érzem, hogy olyan kiragadottak ezek a példák. Én tennék kísérletet arra, hogy személyesen megbeszéljem ezt a tanítóval, kicsit rosszul érzem magam, mert mintha kipletykálkodnánk valakit. Lehet, hogy hibázott, de egy beszélgetést megérne.
Ha ez nem sikerül, a leírtak alapján én azért váltanék iskolát a helyetekben, mert nem érzem egészségesnek a kapcsolatot a pedagógus, a gyermek és a szülő között. Ez egy nagyon fontos bizalmi kapcsolat. Nekem pedagógusként is szükségem van arra, hogy érezzem számítanak rám, tényleg támasza vagyok egy gyereknek vagy a szülőknek. Ezt itt elveszve látom! Félek, ha nem tudjátok megbeszélni, ez csak mélyülni fog és ennek a kárát a gyermek látja! Sajnálom! Erika

Angela írta...

Catty: Teljesen képben vagyok veled és a fiaddal kapcsolatban. Azt hiszem, a papír csak a sulinak jó a pénz és a létszám miatt. Milyen érdekes, hogy mikor tegnap dührohamot kaptam a beírás miatt, és rájöttem, mennyire frusztrál az a sok piros firka, furcsállottam az egészet. Most kiderül, hogy többen is vagyunk így. Minket frusztrál. Képzeld el a fiadat.

Ági: Eddigi elveimmel ellentétben már nem akarom elhitetni velük, hogy tanár szent és sérthetetlen. Nem minősítem előtte, de erre a bizonyos munkájára én nagy puszit adtam. Azt is mondtam, nem érdekel a beírása, a "sok" hibája sem. Én azt látom, mennyire sok a jó benne.Csak ez megint az, amit fentebb írtam- akkor épp Banyucnak- vagyis hogy ezeket az infókat a tanárral összehangolva kellene a gyereknek mondani. Hogy egyet fújjunk. Ne húzza le ő azt, amit én értéknek látok, és persze fordítva is... Bár ez utóbbi lehetetlen, mert én mindig érték központú voltam- még akkor is, mikor mások gyerekeit tanítottam.

Csaba: A feladatok sematikus felépítése miatt nem olvassák végig az utasítást. Ugyanarra a képletre épülnek fel, így rápillant, és az alapján csinálja, ahogy tegnap is. Ha néha más van ott, az szívás. Ráadásul a figyelemzavaros értelmes annyira megtanul kompenzálni, hogy észre sem veszed, milyen cselei vannak. Az enyém másfél oldalas mesét megtanul a suliban hallás után, így csak akkor bukik ki az olvasási problémája, ha idegen szöveget tolnak elé.A feladatokat úgy oldotta tavaly végig, és idén is, hogy kikövetkeztette, de például fogalma sem volt arról, mi az, hogy a feladat, b feladat. Írták a szövegértést, nyelvtant, és azt mondta az utasítás: válogasd ki a b feladat szavaiból ezt meg azt, ő meg nem tudta, mi az. Beírt hülyeségeket, és azt mondták, nincs szövegértése. Pedig csak a feladat felépítését nem értette. Nekik semmi nem egyértelmű- ,mesélhetném a sztorikat, milyen egyszerű küszöböknél akad el. Elég lenne csak elmondani neki, mit kell csinálni.

Angela írta...

Krisztina: Ahogy írtam, most kezdtünk új iskolát, mert az előzőben még rosszabb volt a helyzet. Egyelőre várok ezzel,illetve én komplett ki szeretném venni. Mindenkinek elmesélem, hogy bármilyen könyvből szinte folyékonyan olvas, kivéve az olvasókönyvet. Ez azért magáért beszél szerintem. Most beszélek majd velük, és nem akarom azt gondolni, hogy ez tudatos bántás lenne. Egyszerűen 20 éve bejáratott rendszere az egyébként lelkiismeretes tanító néninek, és még senki nem mondta neki, hogy kicsit fogja vissza magát ebben. Én most tervezem, de sajna saját önértékelési zavaraimnak köszönhetően a mai napig félős kislány leszek a kollégák előtt, ha a saját gyerekemről van szó. Úgyhogy kissé szorongok már előre :-)

Szertár: Nem kell rosszul érezned magad, mert ez nem feléd támadás, és nem kell védened sem magadat, sem a mundért. Arra nézve sem kell tanács, hogy mit kellene tennem, mert ezt én már eldöntöttem. Én ne a fiam vagyok, hanem az anyukája, bár mint fentebb is írtam, anno belém is belém stresszelték, hogy a véleményemért kiállni bűn. Ettől függetlenül ma akartam beszélni vele, de sajnos már a párj volt, mikor elhoztam a gyereket. Reggel majd intézkedek. Ha pletykálkodnék, akkor itt nem ez állna, hanem ennél még sokkal durvább bejegyzések, és hátam mögötti megjegyzések, amiket ő mondott a fiamnak arról, mit és hogyan kellene tennie ellentétben azzal, amit én mondok neki itthon, de ezeket nem írom meg, mert szeretnék meggyőződni arról, hogy tudunk együttműködni, vagy sem. Meg nem a "pletyka" a lényeg, hanem a jelenség. A hozzászólásokat elnézve viszont én már soha nem használnék pirosat, illetve csak pozitív megerősítésekre. Olvasd végig, hányan jelezték az összefirkált füzetek miatti szorongásaikat.

Szertár írta...

Én nem szoktam összefirkálni a gyerekek füzetét! Mivel a bejegyzés elején azt olvastam, hogy mit gondolok erről a kérdésről, bátorkodtam leírni! E.

Angela írta...

Az én fiamé össze van firkálva. A véleményedet írd le, ez fontos, de ez nem ugyanaz, mintha engem tanítasz arra, hogy ha problémám van, akkor ezt oldjam meg. Én nem azt kértem, hogy adjatok tanácsot, azt kérdezem, mi a véleményetek. Én olvasom a blogodat, és boldog ember lennék, ha a fiam az osztályodba járna. Ezért is írtam, hogy NE úgy nyilatkozz, mintha általánosítanék. Az én fiam ilyen helyzetben van, te másképpen élsz, és nem kell valaki kolléga miatt védekezned. Ezért írtam, hogy ne védd a mundért. Te is tudod, hogy ez a jelenség a jellemzőbb, és még csak nem is biztos, hogy szándékos bántásból. Hanem mert ti nem tudjátok, hogy amit jónak gondoltok, tényleg az- e indig. Mondok még egy sztorit: Ákos fiam nemrég úgy jött meg suliból, hogy reszketett, fehér volt, és az év eleje óta összegyűlt stressz teljesen elborította. Sírt, hogy meg fog bukni, ő nem bírja itt, ez nehéz iskola (jó tanuló amúgy). Kiderült, hogy valami órai beszélgetésért kaptak 3- man magatartás 1- est, ami önmagában vicces jelenség. Ez nem kerül a naplóba, és a másik két gyerek be sem írta. A tanárnő észre sem vette, hogy ők nem írták be, mert ez egy annyira értéktelen, üres fenyegetőzés, hogy ahogy kimondta, már el is felejtette. Ez az egy ez meg sokkot kapott, és egész nap emésztette magát. Ha ezt előre látta volna a tanító néni, biztos nem büntette volna ilyen ostoba módon. Legalábbis remélem :-).

Szertár írta...

Angéla! Én éppen ezért írtam a megbeszélést :o) Első lépésként azért javasoltam a megbeszélést, mert azt gondoltam, hogy a pedagógus nem igazán érti a helyzetetek mélységét, a problémát. (A kisfiad tanítójáról beszélek, nem általánosságban.) Szerintem ehhez kell az őszinteség. Képzeld el, ha tegnap este innen esett le neki, hogy baj van? Olyan mintha rossz helyzetből indulna a tárgyalás. Ami problémát leírtál az mind jogos felháborodás a részedről - és sok szülő részéről. Azért írtam, amit írtam hátha kicsit lehiggadsz és nem indulatból oldódik meg a dolog, mert az nem szolgálja senki javát. Saját munkámból tudom, hogy lehet, hogy összeugrik a gyomrom dolgoktól, de önuralomra van szükségem, mert valamit megoldani szeretnék, nem gerjeszteni a dolgot. (és ez nem azt jelenti, hogy bárki ne nyilváníthasson szabadon véleményt) ... és néha be kell szállnunk a helikopterbe, hogy felülről, kívülről lássunk egy helyzetet és ne benne tocsogjunk. (Én nem kioktatlak, javaslok! Ha akarsz beszállsz a helikopterbe, ha akarsz nem :o))Az édesanyai érzelmeidet megértem és elég szomorú, hogy magatartásból egyessel fenyegetnek. Nem értem, hol szúródtak el a dolgok ennyire - nemcsak a Ti tapasztalatotok alapján - hanem általában. Hála a jó Istennek nálunk a faluban valahogy jobban él ez a bizalom, - azért én is tudnék egy két esetet leírni, amikor nem tudtam nyerni a gyerek javára ... hangsúlyozom a gyerek javára - de elfogadtam. Elfogadtam, hogy én ajánlok megoldásokat, mindent megteszek, de alázattal fogadom azt is, ha nem kell. A mindennapjaink nemcsak a mi babérunk, hanem az idejáró szülők gyerekeié, a szülőké is. És igazatok van: ezek a létrehozott mamutintézmények nem szolgálják senki érdekét - még az államét sem, mert más szemléletű, attitűdű, felkészültségű és ép idegrendszerű, harmonikus állampolgárokra lenne szüksége az országnak, ahhoz hogy esélyünk legyen a szekér meglódítására. ...és nagyon sajnálom a szorongó gyerekeket - egyébként nekem is van ilyen, az otthoni elvárások miatt is lehet szorongani, folyamatosan megbeszéljük a szülővel, hogy egyáltalán nem számít, hogy 98%-os a témazáró vagy 89%-os. A kiragadottságot pedig én arra értettem, hogy olyan sok vetülete van a dolgoknak - és nem szabadott volna ezt tenni a pedagógusnak, de lehet, hogy elsőként mondaná a tanító néni, hogy elnézést kér (én belátom, ha hibázok, volt már rá példa, mi is emberből vagyunk), az apukája kórházba került. Ez csak példa, de - nemcsak Téged, - mindenkit a higgadtságra biztatnék! ... és a végső javaslatom volt, ha nem sikerül megoldani a dolgot, én is tovább állnék, ha a saját gyerekemről van szó. Ne vedd kioktatásnak a javaslatot! Ha nem érdekelne a téma, ide se írtam volna! A Te döntésed, hogy mit és hogyan teszel, magamról tudom, hogy sokszor segít, ha másokkal átbeszélek dolgokat és elébe tudok menni forrófejű döntéseknek. Hidd el nekem is szükségem van erre a mindennapokban!
Erika

Angela írta...

Szó nincs arról, hogy indulatból tennék bármit is. Nem írtam erről. A helyzetet én megoldom- szerintem intelligens módon. A jelenség viszont nem egyedi, és név nélkül lejegyeztem. De erről kár vitáznunk, mert elbeszélünk egymás mellett. Én egy percig sem vonom kétségbe a jó szándékodat, viszont megint működik az a dacos ellenállásom, ami akkor szokott előjönni bennem, mikor az emberek azt hiszik, megoldásokat várok tőlük, pedig csak a véleményükre vagyok kíváncsi. Sokan kommunikálnak- unk így. Ezzel kapcsolatban volt egyszer egy könyvajánlóm, és itt is van oldalt a Thomas Gordon PET könyve. Ennek van szülői és tanári tréningje, és éppen azt tanítja, hogyan NE akasszuk el a beszélgetéseinket tanácsok osztogatásával, rejtett minősítéssel, egyebekkel. Ez az értő figyelem technikája, amit sajnos igen kevés ember ismer. Én olvastam ezeket már régen és sokszor, és felismerem ezeket a helyzeteket. Nehezen tudom tolerálni mindazok mellett, hogy maximálisan elismerem a jó akaratodat. Ismét mondom, az egész párbeszédünk lényege egy félreérés, miszerint bízom magamban annyira, hogy megoldjam ezt a helyzetet, a véleményetek viszont érdekel. Nem gondolom véleménynek a jó tanácsot. Ez két külön fejezet. Remélem, nem bántódtál meg azért, mert igyekeztem higgadtan fogalmazni. Ahogy a tanárnővel is képes leszek intelligens ember módjára megbeszélni a gondolataimat. :-)

Szertár írta...

Egyáltalán nem bántó, amit írtál. (Ismerem a Gordon könyveket, szerintem is jók!) Tiszteletben tartom a kérésedet, talán az volt túl sok, hogy én mit tennék. Minden jó, ha a vége jó! Legyen szép napotok! Erika

Vike írta...

Sajnos a tanárok (pedagógusok?) többsége ilyen. Az én gyerekemé is. Sokat rombol a gyerek lelkén az biztos. Ahelyett, hogy fejlesztené. Én megértem, hogy fáradt, fásult. 32-en vannak az osztályban, nehéz fegyelmezni. Jobb híján fenyegetőzik, ijesztgeti a gyerekeket. Akinek szánja, az persze fel sem veszi, de az én "mimóza" gyerekem lelkébe gázol vele, pedig nem is neki szól. Ezen a helyzeten nem tudok változtatni. Az oktatási rendszer, a pedagógusképzés úgy rossz ahogy van. Én nem vagyok pedagógus, csak szülő. Nincsen pszichológiai képzettségem. Csak ösztönösen megpróbálok segíteni a gyerekemnek amiben tudok. Ha már a tanár nem segít (sajnos többet árt mint fejleszt). Idő nem sok van rá, fáradt is vagyok. Sok szülő meg sem próbálja, ez is a baj... Fáradt, fásult mindenki.