2011. július 12., kedd

Izompróbák az agy "állapotának" ellenőrzésére

A kisgyerekek életük elején könnyedén, erőlködés nélkül tanulnak. Naponta határtalan mennyiségű tudást sajátítanak el. Befogadó, jobb oldali agyféltekéjük gátlás nélkül, könnyedén fogadja be az információkat. Mindannyian így kezdjük. Öt éves korunkra azonban ezek a folyamatok átalakulnak és átveszik őket az ismétlésen és begyakorláson alapuló tanulási szokások.
Milyen jó lenne, ha visszaszerezhetnénk a tanulásnak ezt a könnyed formáját! De hogyan? Az agytorna, melynek első lépése az izompróba segít az eredményes idegrendszeri kapcsolatok kiépítésében.

Az agy két oldala lehet bekapcsolt vagy kikapcsolt állapotban. Hogy ellenőrizni tudjuk állapotát, először is két olyan pontot stimulálunk a testen, melyek közvetlen összeköttetésben vannak az aggyal.
  • Kérd meg a gyereket, hogy egyik kezét tegye a köldökére, másik kezével a kulcscsont tövét dörzsölgesse mindkét oldalon.
  • Ezután következik a "tengerészcsomó".
Tengerészcsomó: 

Kényelmesen üljünk le egy székre. Bal bokánkat támasszuk meg jobb térdünkön. Bal kezünkkel fogjuk meg a jobb lábunk sarkát, jobb kezünkkel pedig a bal boka fölött a lábszárunkat. Eközben nyelvünket támasszuk a szájpadlásunkon. Maradjunk így egy percig, majd tegyük le lábainkat párhuzamosan egymás mellé, ujjainkat érintsük össze a kezünkön és lehunyt szemmel lélegezzünk mélyeket. Néhányszor ismételjük a gyakorlatsort.
A tengerészcsomó az agykontrollból is ismert elmélyítő, nyugtató testtartás.

  • Kérd meg a gyereket, hogy nyújtsa előre mindkét karját egyenesen előre. Mondd el neki, hogy most megpróbálod finoman lenyomni a karját, ő pedig eközben - amennyire tőle telik - maradjon erős és tartsa a karját előre nyújtva. Állapodjatok meg egy jelszóban - például mondd te: "tartsd!", vagy mondja ő: "nyomhatod!" - és erre végezzétek a gyakorlatot. Az izompróba alatt az alkalmazott nyomásod legyen egyenletes, de ne kellemetlenül erős.
Érdemes az izompróbát többször gyakorolni, kitapasztalni, milyen érzés. Mondd azt a gyereknek, hogy tartsa a karját könnyedén, amennyire tőle telik, amíg te finoman nyomod majd lefelé. Nyomd le finoman a karját, figyeljétek, ő eközben mennyire képes ellent tartani neked. Majd mondd neki, hogy tartsa még erősebben a karját és nyomd ekkor is lefelé. Ha most nem tudja tartani, ez azt jelenti, hogy bal oldali (próbálkozó- elemző) agya kikapcsolta a jobb oldali (ösztönös) agyát.

Próbálgassátok a két állapotot, ezzel együtt az agy ki és bekapcsolását.
Bizonyos, hogy a gyerek magyarázatot vár majd arra, miért csináljátok ezt a gyakorlatot. Mondd el neki, hogy agyunk két oldala más- más módon működik.
Íme erről egy összefoglaló táblázat:

JOBB
BAL
ÖSZTÖNÖS
PRÓBÁLKOZÓ
Vizuális, belső látás
Tudatos kontroll
Tét nélküli mozgás
Mások kedvében kell járnom!
Túlélési ösztön
Részletek
Teljes kép
Önmegvalósítás
Nem kezdeményez, csak válaszol
Erősebben kell akarnom!
Befogad
Kifejez
Fájdalom
Aggódás



Jól látszik, hogy mindkét félteke másra alkalmas, ám a sikeres tanuláshoz mindkettő használatára szükség van, mert csak úgy tudjuk képességeinket maximálisan kiaknázni.  

Tanulásunk kezdetén, egészen kicsi korunkban még ezt az ideális állapotot használjuk. Mindkét agyfélteke részt vesz a tanulási folyamatban, a gyerek csúszik- mászik, mozog és befogad. Mivel a tanulási folyamatok leginkább próbálkozások sorozatai, idővel elveszítjük ezt a könnyed, ösztönös képességünket és előtérbe kerül a próbálkozó, tudatos oldal. Az izompróbák többszöri gyakorlásával játékos, egyszerű módon kapcsolgathatja a gyermek a két agyféltekéjét. Megtapasztalja, mennyivel könnyebb a helyzete, ha le tudja vetkőzni azokat a beidegződéseket, amelyeket az évek során erőltetett magára mások utánzásával és az örökös próbálkozással. 

Az izompróbával fel tudjuk mérni, hogy gyermekünk miképpen használja az agyát. Ő maga is látja, hogy képes az agyát kordában tartani, a két féltekét ki- és bekapcsolni. Az izompróba elsajátítása után hamarosan meg tudjuk majd nézni, hogy gyermekünk egyoldalas, vagy összehangolt agyműködéssel rendelkezik. Ez a felfedezés, illetve az egyoldalas gyerekek áthangolása előrelépés a tanulási képességek javulásában.
A sorozat következő részében az áthangolás folyamatát fogom bemutatni.

Ha tetszik, add tovább:



/A sorozat P.Edisson és G. Edisson Észkerékkapcsoló című könyve alapján készül/

0 hozzászólás. Szólj hozzá te is!: