2011. július 8., péntek

Lélekfa

Mindig arról beszélek és minden alapjának azt tartom, hogy a gyerek önértékelése rendjén legyen.
Élmények és önbecsülés- ebből növekszik a lélekfa :-)
Elkészítettük, mostantól működtetjük és bízom benne, hogy haszonnal és örömmel.

A fát egy nagyméretű szétszedett hullámkarton dobozból vágtuk ki. Míg festettük, a színkeverést is gyakoroltuk. Apropó: Tudjátok, a barnát milyen színekből lehet összeállítani? Nos, variát rengeteget találtam a neten. Ami nekünk bevált: piros+ zöld (+pici kék+ pici fekete+ pici sárga).
A lélekfa lényege, hogy a levelei minden pozitív tulajdonságot illetve megszerzett tudást jelentenek, amelyet a gyerek magáénak tudhat. Mi most tulajdonságokat gyűjtöttünk, azokból készült a lombkorona.

Az almák a gyümölcsök, vagyis az élmények. Minden olyasmit ráírunk egy- egy almára, ami fontos, ami különleges élmény volt.
Nyomtattam előre gyártott almákat és leveleket, így ha valamelyik gyerek egy új készségre, belső értékre tesz szert, azt feljegyezzük majd egy falevélre és a fára helyezzük( a leveleket gumiragasztóval lehet a fára rögzíteni). Új készség például, ha megtanul röplabdázni, vadevezni, vagy már képes önfegyelmet gyakorolni, stb.

Minden új élmény, kaland, ami "megér" egy almát, az szintén felkerül a fára. Nálunk van már buliélmény, kirándulás, ajándék, stb.


Eredetileg egy nyári elfoglaltságnak indult a Lélekfa, ám fogalmam sincs, végül meddig fog a nappalink falán díszelegni. Gondolom addig, míg alaposan be nem lombosodik. Ám erre mostanság várni kell, mert Nagyfiam, aki már tényleg igencsak nagy, inkább nem vesz részt effajta butaságokban, így az ő ága (a középső nagyra nőtt) egyelőre üresen díszeleg.
Hiába, a léleképítés amolyan gyerekes butaság. Nem ilyen nagyfiúknak való :-).

A lélekfa leveleit, almáit némileg kisebb kivitelben letöltheted 




Ha tetszik, add tovább:

0 hozzászólás. Szólj hozzá te is!: