Jóanyu program- Állj ki érte!

Mindannyian arra vágyunk, hogy a gyerekünk magabiztos, önbizalommal telt legyen és mindig képes legyen kiállni magáért, képviselni az érdekeit. De hogyan tudjuk elérni ezt a magabiztosságot? Hogyan lehet gyerekünk olyan kiegyensúlyozott és magabiztos, amilyennek látni szeretnénk őt?

Csakis egy módon. Ha mi mindig kiállunk mellette.

Képzeljük el azt a helyzetet, mikor ismerős anyukákkal találkozunk és a gyerekek kerülnek szóba. Mi azt mondjuk a fiára (lányára): Nahát, milyen helyes az a gyerek! Ő meg erre: Na, igen, elég helyes. Csak lehetne kicsit fegyelmezettebb.Vagy valami ilyesmit mond. Nagyon ritkán azt: Igen, fantasztikus jó fej! Imádom, mert nagyszerű gyerek.

A gyerekeim nagyon szeretik hallani, ahogy másoknak beszélek róluk. Mikor a szüleimnél vagyunk, vagy vendégségben, szeretem úgy intézni, hogy alaposan megdicsérjem őket akkor is, mikor ott vannak és akkor is, mikor tudom, hogy csak a fülükkel figyelnek. Remekül érzik magukat, mikor azt hallják, hogy büszkén mesélek róluk, mert ebből is érzékelik, mennyire nagyra tartom, és szeretem őket.

Mi van akkor, ha a gyerekkel tényleg problémák vannak?

Alig van szerintem olyan szülő, aki ne kerülne abba a kellemetlen helyzetbe, mikor a gyerekével problémák vannak. Mikor még tanítottam, számtalanszor előfordult, hogy a szülő bejött, elmondtam, mit látok, ő pedig széttette a kezét problémás (problémákkal küzdő) gyereke mellett állva és azt mondta: Hát én nem tudok mit tenni! Hiába mondom neki, nem úgy csinálja. A gyereke ott állt és hallotta, ahogy az anyukája gyakorlatilag feladja és azt mondja, számára a gyerek "menthetetlen". 

Milyen szörnyű érzés lehet ezt hallani!

Emlékszem, mikor sokadszor úgy mentem be az elsős fiam osztályába, hogy azt hallottam a t.nőtől, hogy mennyire tehetségtelen, ezt se tudja, azt se tudja, buta és retardált (nagyjából ez volt a lényeg). Aztán én egyszer azt mondtam neki, hogy bármit is mond, én akkor is hiszek a fiamban és tudom, hogy minden lehetőség ott van benne. Én szeretem, és nem akarom hallani, ahogy ócsárolja. 

Nagyon jól éreztem magam utána. Nagyon jó volt tudni, hogy kiálltam érte és jeleztem, hogy bízom benne. Hiszen a jegyek csak jegyek, az olvasás csak olvasás, az írás meg írás. A gyerekünk viszont a gyerekünk. Ember milliónyi értékkel és mi vagyunk a legfőbb támasza.

A gyereknek tudnia kell, hogy mindig, minden körülmények között kiállunk mellette. Ha hibázik, téved, elront valamit és ezért támadás éri, úgy kell ott állni, hogy tudja, mi megvédjük őt. Ilyenkor a gyerek is sokkal könnyebben tud a gyengeségeivel szembenézni, mert azt érzi, hogy elfogadható és javítható a hibája.

Mi van, ha igazságtalanság éri?

Ha úgy érezzük, igazságtalanság éri a gyerekünket, járjunk utána és segítsünk neki helyre tenni a dolgokat. Ha problémái vannak, ne álljunk be az őt kritizálók táborába, hanem készítsünk megoldási tervet, amely pozitív változást hozhat. A gyerek, akire nem hat az osztályfőnök korholása, nem fog változni akkor sem, ha mi is korholni kezdjük. Nagyra fogja azonban értékelni, ha azt mondjuk az iskolának: Rendben, megbeszélem a gyerekkel, és igyekszünk helyrehozni a dolgokat. Biztos vagyok benne, hogy ő sincs könnyű helyzetben és segítenem kell neki. A legjobb, ha az iskolával szövetségre lépve, pozitív megerősítéssel együtt teszünk a gyerek érdekében.

Ha a gyerekünk érzi ezt a pozitív hozzáállást, ha nyugodt lehet afelől, hogy élvezi a védelmünket, akkor könnyebb lesz neki a változás. 

Mi van akkor, ha a gyerek nehéz helyzetbe kerül és nem akarja, hogy segítsünk?

Van olyan, mikor a gyerekünk nehéz helyzetbe kerül és elutasítja a segítségünket. Lehet, hogy más gyerekek bántják, de lehet, hogy egy felnőtt (mondjuk az egyik tanára) mérgezi a mindennapjait. Itt nekünk kell felmérni, hol a határ és mikor kell jeleznünk, hogy a gyerek a védelmünk alatt áll. 

Fiamnak volt egy barátja. A kapcsolat egy idő után már nagyon nyomasztotta, végül megszüntette a barátságot. A másik fiú nagyon dühös lett és ettől kezdve rendszeresen zaklatta a fiamat szóval és tettel egyaránt. Kérdeztem őt, hogy szüksége van- e segítségre, ám azt mondta, hagyjam az egészet, majd ő elintézi. Én azonban láttam, hogy nem tudja elintézni, és más megoldáshoz folyamodtam. Az osztályfőnökkel beszéltem, aki anélkül, hogy kiderült volna én közbenjárásom, megállította ezt a fiút, hogy az én gyerekem nyugodtan élhessen. Ha a srácon múlt volna, még mindig tartanának a rugdosások és lökdösések.

A gyerek akkor érzi magát biztonságban, ha szeretve van és tudja, hogy a szülei kiállnak mellette, mikor bántják (Nem hiszek abban, hogy mindig elég arra biztatni, hogy intézze el, védje meg magát, stb. Néha a szülőnek közbe kell avatkoznia a gyerekek védelmében), és akkor is, ha hibázik. Tudnia kell, hogy elfogadjuk a hibáit, felelősséget vállalunk érte és akkor is ott vagyunk mellette, mikor mások elfordulnak tőle. Ez az érzés biztonságot ad neki, megerősíti önbecsülését és segíti őt, hogy felelősséget vállaljon a tetteiért. Az öröm, hogy elfogadjuk őt, arra fogja sarkallni, hogy egyre jobbá váljon. Ha mi hiszünk őbenne, ő is hinni fog magában.

Ha tetszik, add tovább: