2000. május 4., csütörtök

1.hónap

A gyakorlatokat leírom, és a fiaim közreműködésének köszönhetően illusztrálom is.
1. Háton fekvésben fej emelés 20- szor. Váll ne emelkedjen, kezek a test mellett babatartásban.


2. Ugyanez hason fekve. Fej a homlokon támaszkodik, ebből a tartásból emelünk, majd engedjük vissza homlokra. 20- szor természetesen.
3. Háton fekvésben a csípőt tekerjük jobbra, míg a fej balra néz. Ezt felváltva végezzük a két oldalra 20- szor.

A kéztartás ebben az esetben nem szabályos. Bobinak a kéz még nincs teljesen elkülönülve a lábtól, így ilyenkor tekergeti a kezét is. Természetesen ezt finoman próbálom megakadályozni, és remélem, hamarosan tudja külön koordinálni.


4. És természetesen ugyanez hason fekve :-) Vajon hányszor? Nem mondom.


5. Gurulás 40 méteren keresztül. A mozgást a váll indítsa és irányítsa! Nálunk a szőnyeg kb 3 méteres, így oda- vissza gurulással oldjuk meg a feladatot.
6. Hanyatt fekvésben kezek lábak terpesztése, zárása 20- szor (hóangyal :-))

7. Hanyatt fekvésben azonos oldali kéz és láb emelése, majd leengedése 20- szor egyik, és 20- szor másik oldalon.
8. Hanyatt fekvésben ellentétes oldali kéz, és láb egyszerre emelése, majd leengedése 20- szor. Mindkét oldalra csináljuk meg a 20- at.
9. Járás lábujjhegyen 40 méteren át. Figyelni kell, hogy ez ne az a ruganyos, elnagyolt lábujjhegyezés legyen, hanem szigorúan fel a sarok, és tipegés. Közben lehet nyújtózni fel, vagy leengedni a kezet. Én a járás gyakorlatokat már zenére csinálom,illetve masírozással párosítom ( a dominancia erősítése miatt). Lehet vékony vonalon is egyensúlyozni lábujjhegyen, ha az egyensúlyérzéket akarjuk fejleszteni (és persze, hogy akarjuk!).

10. Szemtorna: Kb. arasznyira a gyerek szemétől lassan mozgassuk az ujjunkat föl- le, és kérjük meg, hogy kövesse a szemével az ujjunkat. Ezután jobbra- balra ugyanígy. Jó, a hátul gyengéden megfogjuk a tarkóját, hogy ne a fejével, hanem a szemével kövesse a kezünket.

11. Váll páros felhúzása 20- szor. (erről nem raktam fotót, mert annyira egyszerű) Ez a mozgás a finom mozgásokat alapozza.

12. A ninja gyakorlat a hallást élesíti azzal, hogy a hallóidegeket stimulálja. Elég nehéz a gyerekeknek, hisz a karjuk elég rövid. Ahogy a képen látjátok, be kell fogni a fülét a hüvelykjével, az ujjai pedig hátul feküdjenek a tarkón így:

A jobb középső, vagy a jobb mutató ujj körmével kell kopogni két percen át a al középső, illetve bal mutató ujj körmén. Ez a fejben képez egy kongó hangot. Ha ezt hallja a gyerek, akkor jól csinálja. Utálni fogja a gyakorlatot, de nyugodtan meséljétek el neki, hogy a híres harcosok, a ninják is így fejlesztik a hallásukat, ami elengedhetetlen nekik az életben maradáshoz.

Kéretik nem nézni Bobi lerágott körmeit. Ő sajnos képtelen kopogni :-( Reméljük azonban, hogy idővel sikerül a szorongást is legyőznie.

13. Szökdelés 5 percen át rugalmas talajon (francia ágy, kanapé, trambulin... nálunk egyelőre marad a padló) A rázkódás az egész agyat stimulálja, úgyhogy hajrá!

Hozzá lehet fogni, építsétek az utakat, kb. 3 hét múlva felteszem a következő adagot.
Újra mondom, ez egy általános idegrendszeri fejlesztés lépésről lépésre, tanulási nehézség esetén keressetek szakembert, aki megnézni, hol akadt el a gyerkőc, és személyre szabja a terápiáját.

0 hozzászólás. Szólj hozzá te is!: