2010. október 25., hétfő

A cinege cipője- lapbook

Hétvégén elkészült egy újabb lapbook, mivel Bobinak egy elég hosszú vers volt feladva. Móra Ferenc: A cinege cipője volt a feladat, és az utolsó néhány versszak már elég nehezen ment. Amúgy meg gyönyörű vers, úgyhogy megérdemel egy szép képeskönyvet.


 Az alap az őszi falevél, melynek elkészítésekor újra átbeszéltük (sokadszor) az évszakokat, az ősz jellemzőit, és az őszi hónapokat. A képekkel könnyű dolgom volt, mert Ákos fiam eltett 2- os olvasókönyve, természetismeret holmija vészesen hasonlít Bobiéra, így a képgyűjtések viszonylag könnyen megoldhatók. A könyv eleje is a vers eredeti, ilyen módon megszerzett illusztrációja.

Nos, ez a lapbook bal oldala. Fent egy 2- os vonalazású hajtogatott lap van, melyre ráragasztottuk a másodikos szintű meghatározását a madaraknak. Ezt el is olvastuk,és értelmeztük. Mellette egy kis felsodort szalagra a költöző madár meghatározása van felírva. Ezt szintén olvastuk, értelmeztük.
Itt szeretném megjegyezni az iskolai stressz hatásait a gyerekekre. Megfigyeltem, hogy Bobi nagyságrendekkel jobban olvas idegen szöveget BÁRMILYEN másik könyvből, mint a saját olvasókönyvéből. Ez a szöveg is könnyedén ment. Terveim szerint fogjuk még a lapbookot használni másolásra, szógyűjtésre.
A sárga kis lapon a vers 4., 5. versszaka van, melyet puzzleként vágtam szét, és a gyerek maga válogatta össze, illesztette a darabjait.
Hogy hol van az első három versszak?
Hát itt. Hiányos szöveget pótolt szigorúan másolással. Rögtön jól is érezte magát, mert ezt még az iskolában megtanulta, így már az első feladattal megvolt a sikerélmény.
Bocsánat, homályos lett a kép, de a lényeg, hogy madarak képét gyűjtöttük, meg kellett nevezni őket, megbeszéltük, hogy melyik költöző, melyik maradó, mindezt a képen jelöltük. Itt már nem másolt, a madarak nevét betűztük, majd emlékezetből kellett helyesen leírni. Sikerült. Ezt a sorozatot látod fentebb behajtogatva és ragasztva a puzzle mellett.
Ezen az oldalon van még egy szókincs- gyarapító játék, amit meglepő ügyességgel oldott meg a srác. Egy rubrikázott szalagra írtam a szomorú, és a vidám szavak rokon értelmű megfelelőit, és megkérdeztem, milyennek érezte magát a kis cinege, mikor nem tudott elrepülni. Mondta a gyerek, hogy szomorú volt. Jó. Akkor keresd meg, hogyan tudnád még mondani más szóval, hogy szomorú, színezd ki azokat a szalagokat., ahol ilyen jelentésű szavakat találsz. Színezés után szétvágtuk a szalagot, és a szomorú rokon értelmű kifejezéseit a zöld borítékba tettük.
A második oldal az utolsó három versszakot tartalmazza, méghozzá  versszakokra szétvágva, így a narancs színű őszi nap el tud fordulni felettük. Bobi őrületesen élvezi ezt a fajta olvasást, így addig forgatta, míg a vers vége is a fejébe ment.
Azt írtam, napocska, mert terveim szerint a vidám szó rokon értelmű megfelelőit úgy ragasztottuk volna fel rá, hogy a nap sugarait jelképezzék, de a gyerek nem úgy szerette volna, én meg hagytam. A korongon vannak elhelyezve azok a szavak, melyek a boldogságot fejezik ki. És mitől lesz mégis vidám a mi kis cinegénk?

Hát attól, hogy mi majd gondoskodunk róla.

Így lett az egyszerű verstanulásból szociális kompetencia modul, természetismeret oktatás, irodalom, nyelvtan, és fogalmazás- előkészítés.
Ja, mellesleg a vers is rendben van. Észre sem vette, hogy a fejébe kúszott.

Érdekes: 
Ha érdekelnek még lapbookok, nézelődj ITT!

És ami jön:  Hol tanuljon a gyerek? Kinek a feladata, hogy a gyerek oktatását felvállalja? Helyes- e, ha az iskola elvárja a szülő részvételét a tanításban?

3 hozzászólás. Szólj hozzá te is!:

Névtelen írta...

Doris, most esett le a fiad képe láttán, hogy te jelöltél be facebookon, nem állt össze a kép, pedig elolvastam az egész blogodat :-(
egyébként pedig.... igazad van, amikor az iskolát piszkálod, de ha belegondolok, hogy huszonnyolc (holnaptól huszonkilenc) gyereket tanítok olvasni.... így is megőrülök kis híján, annyi a munka és olyan kevés rá még az egész napos iskola is :-(
Füles

D. írta...

Az a baj, hogy közben a facebook megőrült, és nem enged be, telefonos megerősítést akar, de a megerősítő emilt sem küldik. Sajna ez a második profil, ami tönkremegy ily módon, és eléggé bosszant is az ügy. Az iskolával kapcsolatban egyelőre nem szeretnék írni, mert ennek külön postot szánok :-) Majd azon eltársalgunk pro és kontra.

Rocky Pajor írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.