Mozgásterápia márpedig KELL!

Nincs egy órája, hogy telefonon kerestek a majdani terapeuta képesítésemmel kapcsolatban.  Mondhatjuk, hogy állásajánlatot kaptam, megelőlegezték a bizalmat úgy, hogy hivatalosan még el sem kezdtem a tanulmányaimat. Novemberben már számítanak rám a lakhelyemen egy mozgásstúdióban.
Közben persze arról is szó van folyamatosan, hogy itt, az egyesületünk fácskáján növesszünk majd egy gyermekeket fejlesztő ágacskát. Mert erre szükség van. Nagyon nagy szükség.
Nem tudom, a jövő mit hoz, és mivel fogok végül foglalkozni. Már azt hittem, az egyesület lesz az utolsó állomás, és végül kikötök végleg, most azonban elbizonytalanodtam. Minden nap, minden percben arra gondolok, hogy sikerüljön a legjobb megoldást megtalálnom, ami jelen esetben a gyereke(i)m boldogulásának feltételei- alig merem leírni: iskola nélküli tanulás Bobinak.
Talán ez az "odagondolás" olyan, mintha imát mondanék (bár olyat meg nem tudok). Érzem, hogy meg fogom találni, amit keresek. Segítséget kértem, és már meg is kaptam.