Viszlát Suli! Tanulni mentem!

Az élet kicsit felülírta a terveimet, így a tervezett fejlesztő tornás bejegyzés helyett egy új téma kerül  a listára. Ez a téma pedig a magántanulói státusz, illetve innentől kezdve minden, ami a magántanulósággal - otthoni oktatással összefügg.
Mint az ismeretes, az elhatározás arra nézve, hogy a fiam magántanuló lehessen, egy ideje már megszületett bennem, így hát elkezdtem utánajárni a lehetőségeimnek. Múlt hét végén bementem Bobi osztályfőnökéhez, akivel hosszan elbeszélgettünk. Meggyőződtem róla, hogy valóban lelkiismeretes, jólelkű pedagógus. Lehet, hogy csúnya beírások vannak a gyerek füzetében és lehet, hogy én nem mindent tennék úgy, ahogy ő teszi, de minden döntését a jóindulat diktálja. Természetesen igyekezett meggyőzni arról, hogy talán nem az a jó döntés, hogy kiemelem a gyereket az iskolából, majd mikor elmondtam az érveimet, akkor azt mondta, megérti a döntésemet. Egyet értettünk abban, hogy az a gyerek, akivel ez az iskolarendszer csődöt mond, csak halmozza a hátrányait, és ha második végén felsóhajthatunk, hogy nem bukott, akkor biztosak lehetünk abban, hogy egy év múlva már fog.

Ez a rendszer ugyanis nem tud várni és időt adni a másképpen tanuló gyerekeknek. 

Az osztályfőnök ma reggelre kért nekem időpontot az iskola igazgatónőjéhez, aki számomra meglepő módon egyáltalán nem akart győzködni. Elmondta a hivatalos menetet és biztosított arról, hogy minden segítséget megkapok (értsd tanmenet, konzultáció az iskolával, dolgozatok, stb). Azt mondta, sajnálja, hogy nem itt kezdett a kisgyerek, mert meggyőződése, hogy ha elsőtől hozzájuk jár iskolába, most nem itt tartanánk. Valószínű, hogy az elsőt kétszer járta volna Bobi, ugyanis náluk az egy előkészítő osztály, amit papírozott bukás nélkül járhat újra bárki, aki kicsit éretlenebb a társainál. Végül elmesélte, hogy a kisebbik fia hasonló problémákkal küzdött, mint az én gyerekem, ma pedig sikeres felnőtt, így hát nem szeretné, ha pánikba esnék amiatt, hogy nehézségei vannak a fiamnak. 

Az ügy tehát elindult, én pedig teli vagyok jóérzésekkel, hálával egyrészt az iskola felé, másrészt... hát nem is tudom, talán az élet felé. Szóval boldog vagyok, hogy megértették a problémámat, hogy segítségre találtam éppen ott, ahol nem is számítottam rá.

Ez volt akkor a szubjektív fejezet. Most pedig következzék ennek a hivatalos háttere.

Ma Magyarországon elvileg bárki létesíthet magántanulói jogviszonyt. Ez törvényben foglalt joga a diákoknak. Ez ellen csak a gyermekjóléti szolgálat emelhet szót, amennyiben nem látja biztosítottnak, hogy a gyermek a magántanulói jogviszonnyal megkapja a szükséges felkészülést. Merthogy egyébként az is joga a gyermeknek, hogy biztosítva legyen számára a tanulás lehetősége, kötelessége pedig, hogy ezzel éljen, vagyis tanuljon. 

Az, amit most én csinálok, nagyon ritka nálunk, ugyanis általában azok lesznek magántanulók, akik egészségügyi, magatartási problémákkal küzdenek, így nem tudnak iskolába járni. Szülői kérésre csak akkor volt ebben az iskolában magántanulóság, mikor külföldi tartózkodás miatt kérték ezt a szülők.

Ha egy gyerkőc magántanulóvá avanzsál, a szülőnek egy kérvényt kell írnia az intézmény igazgatójához, amelyben kéri és indokolja a döntését. Az igazgatóság ekkor jelez a gyermekjóléti intézmény felé egyfajta véleményezéssel, és ezután engedélyt kaphat a gyermek a státuszra. 

Ha a magántanulóságot az iskola, vagy a nevelési tanácsadó javasolja, akkor ehhez a javaslathoz csatolni kell a megfelelő iratokat, s ez alapján indul el az eljárás. Ebben az esetben az iskola heti 10 órában biztosít pedagógust a gyermek mellé.

A magántanuló részt vehet az iskolai szakkörökön, foglalkozásokon, kirándulásokon, sőt, a visszaintegrálást is segítik, mikor úgy dönt a szülő, hogy a gyermek visszakerülhet az intézményesített oktatásba.

Évente kétszer kell osztályozó vizsgát tenni, amelynek időpontjáról előtte az iskola értesíti a szülőt. A vizsga része alsó tagozaton a matematika, olvasás- szövegértés, nyelvtan, természetismeret és talán az ének tantárgy. Testnevelés, rajz, technika elvileg nem része az osztályozásnak. 

Nekem, mint szülőnek jogom van megkapni a tanterveket, dolgozatokat és kérhetek konzultációt az osztálytanítótól. A gyerek sorsáért ketten felelünk, ilyenformán állandó kooperatív kapcsolatban kell lennünk.

Remélem, hogy ezt minden intézmény tudja és így áll hozzá a dolgokhoz. Én - készülve a konzultációra - felvérteztem magam olyan mondatokkal, hogy "nem a pedagógus ellen, nem az intézmény ellen, nem velük van bajom, hanem a rendszerrel", de úgy tűnik, ezúttal nem volt erre szükségem. Úgy tűnik, tökéletesen megértették a döntésem okát, és letették mellé a segítségüket.

Mint mondtam, megkönnyebbülést, örömöt és hálát érzek. Alig várom, hogy elkezdjük ezt az új életet. Jó azért, hogy van még egy kis időm, hogy mindent előkészítsek, elrendezzek a második félévben induló újfajta tanuláshoz. Azt hiszem, profitálni fog ebből még sok másképpen tanuló gyerkőc is, mert szeretném az egész másodikos tananyagot a fiamra, ezáltal más, a hagyományos tanulással nem boldoguló gyerekre átgyúrni. Talán még nem késő, hogy megszeresse a tanulást és hinni kezdjen a képességeiben.

Mielőtt kérdeznétek: Igen, vannak félelmeim, bizonytalanságaim is. Igen, fogalmam sincs, milyen lesz majd egyszer visszakerülni az iskolába, és hogy mit sikerül elérnem az itthoni oktatással. Egy dolog ad biztonságot, mikor ezekre a lehetséges nehézségekre gondolok, ez pedig az, hogy megpróbáltam az intézményes oktatást és látom, hogy ebben az esetben nem működik. Sőt, gyakran úgy érzem, ennél bármi jobb lehet a fiamnak, ergo úgy gondolom, sokkal rosszabb ehhez képest már nem lehet. Nézzük, mit is veszíthet? A szorongásait, a kudarcait, a mindennapos kitaszítottságát. Talán mindezek elvesztése nem válik kárára.


Ami jön: Tényleg a fejlesztő tornák!


Ha tetszett, lájkold nekem!