2010. október 18., hétfő

Segítség! Balkezes!



Mikor az ember találkozik a tanulási zavarokkal, valami egészen különös világ tárul fel előtte. Mindig azt mondtam, minden, ami különleges, egyben vonzó is. Egy tanulási zavarral küzdő gyermek (vagy éppen felnőtt) agya másképpen működik, mint az átlagemberé. Ez a bizonyos átlagos működés is csodálatra méltó, kutatásra érdemes, hát még az, mikor valakinek még ehhez az átlagoshoz képest is valami újszerűt produkál az idegrendszere. 
Lássuk akkor az egyik ilyen izgalmas, ám egyáltalán nem boldogító állapotot!




A balkezesség például egy ilyen különleges helyzet. Agyunk két féltekéje munkamegosztásban van egymással. A jobb agyfélteke felelős az emóciók, intuíciók világáért, egyben a térérzékelés központja, míg a bal félteke irányítja a logikus gondolkodást, ez gazdája a tényeknek, adatoknak a lineáris gondolkodást rendezi, és ez a félteke a racionalitás központja. is "Normális" állapotban a jobbkezes erősségeit a bal agyfélteke, míg a balkezes erősségeit a jobb félteke irányítja. Ezekhez a dominanciákhoz az idegrendszer fejlődése során szépen hozzáidomul a lábak, fülek, szemek dominanciája, mely szerencsés esetben megegyezik a kéz dominanciájával. Vannak azonban ettől eltérő esetek. Előfordul, hogy a jobbkezes a bal lábát használja ügyesebben, vagy a bal szeme a domináns. Ez nem túl szerencsés eset, és ha a fejlesztés során megtaláljuk a keresztezett dominanciát, érdemes ezt helyére pakolni. Akkor persze, ha a gyereknél a keresztezés okoz valami problémát. Ha nem okoz, akkor ő szerencsés, bár akkor nem lenne a fejlesztő pedagógusnál.
A dominancia kereszteződése, vagy keveredése, vagy ha nem a domináns kezét használja valaki, az bizony okozhat súlyos gondokat is, így ha valami problémája van a gyerekünknek az olvasással, írással, beszéddel, akkor érdemes tüzetesen megvizsgálni a dominanciákat.
Még ma is hallani olyasmiről, hogy a balkezes gyerekeket akár a legjobb szándékkal is, de megerőszakolják, és kényszerítik rá, hogy bal kezük helyett a jobbot használják. Az anyuka,vagy a pedagógus, aki ezt elköveti a gyermekkel, komolyan veszélyezteti a gyerek tanulási képességeit, későbbi előmenetelét az iskolában. A  dominancia borulása okozhat zavarokat a térérzékelésben, az egyensúlyérzékben, a finommozgások alakulását hátráltatja, sőt, az ilyen gyermek önértékelése károsodik, olvasási- helyesírási, matematikai zavarai lehetnek, koncentrációs problémákkal küzd,vagy beszédzavarok lépnek fel nála.
A problémák lehetősége számtalan.
Ki kívánna ilyet a gyermekének?
Szerintem senki sem akarja ezt. 
Manapság már nem ciki balkezesnek lenni, úgyhogy egyszerűen fel kell készülni az óvodában, iskolában ezeknek a gyerekeknek a fogadására.
Van azonban olyan is, hogy a gyereket senki sem szoktatja erőszakkal jobb, vagy balkezének használatára, és egy napon mégis arra eszmélünk, hogy gyerekünk valamilyen tanulási zavarral küzd. Eddig átment minden szűrőn, megírta az iskolaérettségi teszteket, tornázott, sportolt- minden (vagy majdnem minden) rendben volt, ám MOST itt a baj. Fáradékony, dekoncentrált, hiába gyakorlunk, csak makog a könyv fölött, cseréli a betűket, képtelen az elvárásoknak megfelelni. 
Érdemes ilyenkor szakemberhez fordulni, mert egyértelmű, hogy tanulási zavarai vannak a gyereknek (feltéve persze, hogy nem biciklizett egész délután tanulás helyett). Ilyenkor elvégzik a megfelelő vizsgálatokat, és kiderül, hol szorul fejlesztésre. Van azonban néhány nagyon egyszerű vizsgálat, amivel a dominancia zavarát felfedezhetjük. (Aztán lehet, hogy a baj másutt van, és a dominancia tökéletesen működik).

Érdemes arról is szólni, hogy bizony vannak olyan gyerekek, akik anélkül szoknak át bal kezükről jobb kezükre, hogy bárki kényszerítené őket. Az ő idegrendszeri fejlődésük talán lassabb volt,  mint a többieké. Talán a dominanciájuk sokáig képlékeny maradt, vagy a személyiségük annyira alkalmazkodó, hogy az észrevétlen társadalmi nyomásnak engedve a tanult mozdulatokat tudtukon kívül kezdték jobbra rendezni. Anya a tányér jobb oldalára teszi a kanalat, jobb kézbe adja a ceruzát, ő is ott fogja, hát fogom én is úgy- gondolja a kisgyerek. Még azt sem mondhatom, hogy gondolja, mert a gondolásig el sem jut. Cselekszik, és egyszer csak mind azt látjuk, jobb kezes, jobb lábas. 
Pedig NEM.
Addig jobbos, míg a cselekedeteit a tudata irányítja. Mondd csak neki, hogy hunyja be a szemét, és álljon fél lábon, vagy szökelljen néhányat! Figyeld közben, melyik lábát használja. Mondd neki, hogy így, csukott szemmel rúgja meg a képzeletbeli labdát, fújjon el egy égő gyufát, hessintsen el egy legyet az orráról, vakarja meg a fejét, dobbantson dühösen, vagy taposson el egy férget! Míg ezt teszi, figyeld őt, és ha elkezdi a bal oldalát használni, akkor hívj fel egy szakembert, mert minimum arra kell gondolnod, hogy valami zavar van. 
Jó esetben a gyermeked még ovis, és hipp- hopp rendbe hozzák, segítik az  idegrendszere beérését, de minél később fedezitek fel a  rejtett dominanciáját, annál nehezebb lesz a helyzete. Félő, hogy majd a visszaállítás is összezavarja a őt, viszont ha marad minden úgy, mint eddig, az sem lesz jó. 
Egyetlen igazán jó megoldás van: ha megelőzöd a bajt. Én azt gondolom, ha a családban bárhol van balkezes, már légy gyanakvó. Ha a gyereken a figyelemzavar jeleit tapasztalod, légy gyanakvó. Ha  korán elkezdted cumisüvegből táplálni, és a BAL karodra fektetve etetted, figyelj  most nagyon, mert ez azt jelenti, hogy az anya szeretetteli közelségéhez neki a bal oldal szabadsága csatolódott (ahogy magadhoz fogod, a jobb oldala szorosan hozzád simul, így csak a bal karját mozgatja szabadon). Első kanalát, ceruzáját tedd az asztal közepére! Ne irányítsd, hadd döntsön ő, melyik kezébe fogja az eszközöket! 
És ha bármire gyanakszol, kérj segítséget!
Sokkal gyakoribb, mikor a gyermek egyértelműen jobb kezes, ám a szeme, lába, vagy füle a másik oldalon domináns. A keresztdominancia talán nem annyira súlyos, mint a kéz téves használata, ettől még ugyanúgy terheli a subdomináns féltekét. A szem dominanciáját egyszerűen ellenőrizhetjük, ha megkérjük a gyermeket, hogy nézzen bele egy fényképezőgép nézőkéjébe, vagy egy távcsőbe. Amelyik szeméhez emeli az eszközt, az a domináns. Ha nekünk háttal leültetjük egy székre, és egyre távolabbra állva mondunk neki szavakat, melyeket el kell ismételnie, szintén kiderül a dominancia, hisz abban a pillanatban, hogy nem hallja, amit mondunk, azonnal a domináns oldalával fog felénk fordulni. Éppen így használja a domináns fülét, ha megkérjük, hogy hallgatózzon be a kulcslyukon.

Végezetül vegyük azt az ideális esetet, mikor néhány perc alatt megbizonyosodunk róla, hogy gyerekünk keze- lába- füle- szeme ugyanarra az oldalra dominál. Legyen az bal, vagy jobb,  amennyiben ez a dominancia megegyezik azzal az oldallal, amit használ, nyugodtan hátradőlhetünk a kanapén azzal a tudattal, hogy /ebből a szempontból/ a gyerek rendben van. Azoknak a szülőknek azonban, akik valami eltérést találnak, holnap közlök itt egy remek stresszoldó tornát, amely megkönnyíti feldolgozni azt a tényt, hogy gyermekük  valószínűleg segítségre szorul. A segítség persze semmiképp nem lehet az, hogy erőszakkal átszoktatjuk a másik kéz használatára, hanem hogy szakemberrel konzultálunk, aki majd kideríti, valóban a "nem jó" kezét használja- e a gyerek, vagy még kialakulatlan a dominanciája. 

Érdekes:
Gondoltál már arra, hogy a hétköznapokban mennyi apróság nehezíti a balkezesek dolgát? Az ollókat, késeket a jobbosoknak tervezik, a papír sem áll nekik kézre, ezért fordítják ki a mi szemünknek furcsán írás közben. Az autóban az ügyetlenebb kezükkel kénytelenek sebességet váltani, s a hétköznapi tárgyak mind- mind jobbosoknak készülnek.
Hallottad, hogy vannak már olyan üzletek, ahol kimondottan balkezeseknek készült tárgyakat lehet vásárolni?
Nézz körül a Varázsboltban!
Ha akarsz még mást is tudni a balkezesekről, ITT olvashatsz.

3 hozzászólás. Szólj hozzá te is!:

Catty írta...

Hát....
A hasonlóságok az írásaid és az én nagyfiam között elképesztőek. Ugyanis keresztdominanciája van. A nevelési tanácsadóban állapították meg, amikor diszlexia gyanúval mentünk és figyelemzavaros papírral jöttünk ki onnan.Valószínűleg rejtett balkezes lenne, hiszen apája is és középső "szóló" öcsije is balkezes. Bár én jobb kezes vagyok.
Tényleg fejleszthető? A nevtanban azt mondták, hogy ezzel nem lehet mit tenni. Vagy mégis?

Angela írta...

Ezzel nem, de egy általános idegrendszeri fejlesztést tudnátok. Olvastam, hogy jártok kinezilógushoz, és szerintem egy mozgásfejlesztővel is érdemes lenne beszélgetni. Megnézné, hogy az idegrendszere hol sérült a fejlődésben, és fejleszteni kezdenétek, akkor sokat javulhatna a helyzet. A keresztdominania sosem jár egyedül, mindig vannak más éretlen területek. Arra kicsi az esély, hogy ez konkrétan beállítható, hisz már az is összezavarná, de ügyesen tudna majd kompenzálni, a személyisége kiegyensúlyozottabbá válhatna, szóval szerintem egyáltalán nem kell feladnotok.
Nekem nagy megnyugvás volt a tanfolyamon, mikor azt mondta az oktatónk, hogy mire felnőnek, ezek a gyerekek az esetek j részében nagy harcosokká válnak, hisz elsősorban magukkal, majd a környezetükkel kell megtanulniuk küzdeni, és valahogy helytállni.

Névtelen írta...

nálunk is most derült ki a rejtett balkezesseg harmadik alltalánosba jar erős négyes tanuló de sokszor teljesen leblokkol szegény hoz haza harmast ist nagyon el volt keseredve mert szegeny sokat tanul es még is becsuszott a rosszabb jegy minket lovagolni küldött a doktornő meg specialis tornára heti háromszor 2 óra