Mikor ide eljutok, mindig meg is nyugszom, hisz ez azt jelenti, hogy a recept egyszerű: a mozgásterápiát, amit előírtam neki, szorgalmasan kell csinálni.
Ez a második hónap, hogy rendszeresen tornázunk napi 15- 20 percet, és - bár a tanító néni még nem lát változást, illetve hullámzóan lát javulásokat - én azért meglátom a tájékoztatóban a "megfelelő" bejegyzést az olvasásnál, illetve már egy "jó" is született szövegértésből (!). Vannak arany csillagok, és bizonyos helyzetekben a helyesírása is egészen jó a srácnak.
Bizonyos helyzetekben. Mikor fáradt, frusztrált, kevéssé motivált, akkor újra sok a hiba, de frissen, jókedvűen minden eszébe jut.
No, mindegy is. Fentebbi összegzés lényege, hogy tapasztalataim szerint minden tanulási nehézség első számú gyógyírjának a mozgásterápiát látom, mert a saját fiam fejlődése azt mutatja, hogy IGEN, ez a járható út.
Most azonban a matematikáról szeretnék kicsit bővebben írni. Az én fiam a logikai feladatok megoldásánál akad el, a mechanikus számolás általában jól megy neki. Ez érdekes eredményeket szül olyankor, mikor két részből álló dolgozatokat írnak, és a mechanikust kiválóra, a logikait gyengére teljesíti. Túl egyszerű lenne legyinteni erre és azt mondani, na, jó, az éppen közepes. Ezt a helyzetet meg kell oldani.
Újra az idegrendszernél vagyunk. Nagyon meglepődtem, mikor arról tanultam, hogy egyenes összefüggés mutatható ki a laterális dominancia zavara, illetve a számolási nehézségek között. Ha a domináns láb a domináns kézzel ellentétes oldalra esik a gyereknél, vagy bizonytalan, hogy melyik lába domináns, akkor szinte biztos, hogy számolási nehézségei lesznek az iskolában, ugyanis a számolásért felelős területek a jobb láb érző- mozgató központjának közelében vannak. Hoppá! Megoldás: Dominanciák rendezése elsősorban masírozós játékokkal.
Tényleg nem szeretnék most a dysalculia problémakörében elsüppedni, bár nagyon izgalmas történet, viszont ebben a bejegyzésben egy olyan játékot- módszert szeretnék mutatni nektek, amit megint a hétköznapok szültek, és úgy tűnik, beválik az olyan - számomra is gyakran- átláthatatlan logikai feladatoknál, amik véleményem szerint nem is másodikosoknak valók, az én fiamat viszont totálisan összezavarják.
Erről beszélek:
Akkora palacsintákat kell lapítani, hogy a jeleknek megfeleljen a nagyságuk. Közben persze kiszámoljuk, melyik palacsinta mennyit ér (a fentebbi példát követve), majd fogpiszkálóval belekarcolja a gyerek a megfelelő számot a palacsintákba. Ezután jön a középső palacsinta megkeresése.
Meglepődtem, mennyire nem feltétlenül egyértelmű a palacsinták mérete. Az okés, hogy ennek nagyobbnak, annak kisebbnek kell lennie, mivel azonban nem szabályosak ezek a formák, el kellett gondolkodnia azon, hasonlítgatnia kellett, hogy akkor tényleg több- e az, amit ő többnek (nagyobbnak) gondol.
Ez tehát az egyszerű verzió. Ez dedós- mondaná a fiam, így hát lépünk is az eggyel nehezebbre:
A suliban dobozolják (bekeretezik) a nyitott mondat középső részét. Ezt csinálja is a gyerek, mert annyira szisztematikusan van rögzítve a fejében. Azt hiszem, jó is így és sok gyereknél működik, de az én gyerekemnek kell, hogy lássa, tapintsa a dolgokat. Neki nem elég, hogy bedobozoljuk, és majd ebből kivonjuk. Nem elég, mert nem érti, hogy miért kell azt úgy.
Ami jön: Újabb vers, újabb lapbook.
2 hozzászólás. Szólj hozzá te is!:
Találtam egy jó cikket Neked! http://www.beszed.hu/a_tobbseg_hatareset
Olvastam, teljesen jó. A neuropedagógus kifejezés Kulcsár M-né találmánya és minden gondolat, ami ebben a cikkben van, szintén tőle jön. Ugyanebben a szellemben tanított minket is.
Megjegyzés küldése