2010. november 17., szerda

Szorongás az iskolában. Tudok segíteni?


Miközben készültem erre a bejegyzésre, érdekes történettel jött haza a fiam az iskolából. Olyan történettel, hogy amikor meghallottam, azonnal tudtam, ezzel kell indítanom a szorongás témáját.
Van egy osztálytársa- egy igazi tanárok réme gyerek- akiről ő is gyakran mesél itthon. Minden napra jut egy sztori a srác rosszalkodásairól. Most éppen azt mesélte a fiam hitetlenkedve, hogy mikor a tanító néni a következő mondattal próbálta fegyelmezni az osztályt: Ne legyetek már olyan neveletlen rossz gyerekek!, akkor ez a fiú hangosan megjegyezte, "én már úgyis az vagyok, úgyhogy tök mindegy".
Akkor eszembe jutott az a képlet, ahogy a gyerek (és a felnőtt is) belesimul lassacskán a környezet által róla sugallt képbe. Szépen nyomon követhető a folyamat a "meg akarok felelni neked"-től az "én úgyis rossz, buta, csúnya, stb vagyok"- ig.
Egy új környezetben először nagy erőkkel igyekszik a gyerek teljesíteni, majd ha ez elég hosszan nem sikerül, akkor először dühös lesz (fene egye meg az iskolát), majd ellenáll (nem akarok iskolába járni), végül feladja (minden mindegy). A történetek elején azt gondoltam, ez a fiú dühös, ellenáll, most azonban rájöttem, hogy nagyjából az ellenállása is csak egy álca. Igazából már rég feladta, behódolt a környezet nyomásának és tudomásul vette saját "menthetetlenségét".
Miért kell egy gyereknek idáig eljutni?
Bárkinek miért kell idáig eljutni?
Nem tudok számokat mondani, de bizonyos, hogy a felnőtt társadalom nagy része is szorong. Ahogy a gyerekeink is szoronganak. Egyre többen. Elég, ha a kicsi kezeiket megnézed. A lerágott körmeiket. Elhiszed még a mesét a gondtalan gyerekkorról, az "addig örülj, amíg gyerek vagy" közhelyekről? Remélem, nem, mert ez bizony egy nagy humbug. Nem sok gyereknek adatik meg ugyanis a felhőtlen boldogság. Legtöbbjüket súlyos gondok nyomasztják akár családjukat illetően (válás, szülők közti feszültségek, testvérféltékenység), vagy épp a világ dolgai miatt (nem is hinnéd, mennyi gyereknek vannak félelmei olyan elvont veszélyek miatt, mint a Föld pusztulása, a szegénység, az állatkínzás, vagy épp a halál problémaköre), és végül az egyik legfontosabb ügy is sokaknak okoz félelmeket, ez pedig az iskola, a tanulás és az érdemjegyek.

Képzeld most magad a gyereked helyébe, és gondolj arra, milyen lenne, ha úgy kellene élni a mindennapjaidat, hogy mikor hibázol a munkában, akkor  azt mondanák, (esetleg csak sugallnák) hogy rossz vagy, ostoba, nem jól végzed a feladatod, nem figyelsz eléggé, hanyag vagy, nem jól viszonyulsz a munkatársaidhoz. Képzeld csak el, milyen lenne, ha mindezt egy nyilvános értekezleten vágnák a fejedhez, ahol minden kollégád hallaná. Vajon hogy éreznéd magad akkor? És ha mindez nap mint nap megtörténne? Szerintem nem sok kedved lenne bemenni dolgozni. Talán félnél is, hogy a megszégyenülés újra bekövetkezik majd. Ha ez az állapot elég sokáig eltartana, akkor a félelem szorongássá alakulna benned. Vajon javítana a helyzeteden, ha a főnököd egy erre kialakított könyvecskében hazaírna a párodnak olyasféle bejegyzéseket, hogy : nevetgéléssel zavarta a munkát, vagy rendetlen az íróasztala, vagy pimaszul beszélt a csoportvezetőjével.
MIT ÉREZNÉL AKKOR?
Mit éreznél, ha a munkából hazatérve ebben a könyvecskében az állna, K-né, Szabó Ildikó ma gyengén teljesített, a párod meg azt mondaná erre: ejnye, hát ez nagyon gyatra. Na, ülj csak ide drágám, és gyakorold egy kicsit a gépírást!
SEGÍTENE EZ RAJTAD?
Tudod, milyen szorongani, ugye? Mert én tudom. És nem akarom, hogy a gyerekeim így éljenek.
Ettől függetlenül nekik is vannak szorongásaik, és látom azt is, milyen hatással van ez rájuk. Azonban, hogy ne csak értsd, de érezd is, milyen helyzetben van a szorongó gyerek, az előbbi történetet folytassuk egy kicsit. Szóval ott tartunk, hogy gyakorolod otthon a gépírást, vagy éppen azt a tevékenységet, amit előtte már egy teljes munkaidőben csináltál. Szeretett párod, akitől védelmet, biztonságot, vigaszt vársz, ott tornyosul feletted, és valahányszor tévesztesz, ő megdorgál (persze csak a saját érdekedben), vagy ne adj isten rád kiabál, megszid, hogy nem figyelsz eléggé, buta vagy, és még sokkal többet kell gyakorolnod. Végül már fáradt vagy, szeretnél pihenni, vagy jó lenne, ha megölelne, de úgy látod, ő haragszik. Sőt, talán nem is szeret, hisz rosszul végzed a munkádat, ami neki (!) annyira fontos.
KEZDED ÉRTENI, MIRE GONDOLOK?
Te egy felnőtt vagy, és én biztos vagyok benne, hogy egy hét után fellázadnál, csapkodnál, dühöngenél, hamarosan pedig felmondanál a munkahelyeden. Persze csak azután, hogy a válópert beadtad.
Menekülnél a helyzetből, ami frusztrál, elnyom és fojtogat.
VAN ERRE ESÉLYE A GYEREKEDNEK?
Még menekülési útvonala sincs.
Vannak azonban kitörési kísérletei. Bohóckodik (legalább vicces hadd legyek), rosszalkodik (nem értitek, hogy bajban vagyok?), agresszív (majd én megmutatom, hogy kemény vagyok. Kis "szarok", majd adok nektek).

A gyerekeknél tapasztalható stresszreakciók majdnem mindig azzal az igényükkel vannak közvetlen kapcsolatban, hogy nagyon fontos számukra környezetük elfogadó, pozitív visszajelzése. Ezt a légkört a legtöbb családban a szülők, rokonok megteremtik számukra, de az iskolába kerüléskor esetleg meg kell küzdeniük érte. Ez sok gyerek számára stresszes, szorongó időszakká változtatja az iskolai éveket. Csak gondolj arra, hogy egészen eddig ők a szemünk fénye, a drága, szeretett gyermek, és most hirtelen őrületes elvárásokat támasztunk eléjük. Anyukájuk, aki eddig szerette és elfogadta őket, most folyton a teljesítményüket méregeti. Ez a gyerekeket összezavarja. Arról nem is  szólva, hogy egyszerre többfelé kell megfelelniük. Kivívni helyzetüket a közösségben, elfogadtatni magukat a tanárokkal, és megtartani a szülei szeretetét.
VAJON ELEGET HALLJA- E  MINDEN ISKOLÁS KORÚ GYERMEK, HOGY SZERETETÜNK FÜGGETLEN AZ ISKOLAI TELJESÍTMÉNYEKTŐL?
Gyakran tapasztalom, hogy ami nekünk, felnőtteknek annyira egyértelmű, az a gyerekeknek sokszor kérdéses. Ők szeretik hallani, mennyire szeretjük őket, mennyire nagyra értékeljük ezt vagy azt a tulajdonságukat.
Még ki sem derült, mennyire tehetséges a gyerek az iskolában, és máris egy csomó olyan hatás éri, ami stresszre ad okot. Emellett még meg kell tanulnia olvasni, írni, számolni, és lássuk be, ezek önmagukban sem egyszerű műveletek.

Stressz szempontjából szinte mindegy, hogy gyermekünk jól teljesít, avagy rosszul. Az eminens diákok körében éppen olyan arányban fordulnak elő a szorongás tünetei, mint a gyengébb tanulóknál. Nem olyan régen olvastam egy blogos hozzászólást arról, hogy anyuka arra panaszkodott, hogy összerúgta a port a másodikos gyerekével, aki a tavalyi kitűnő után idén több négyest is összeszedett (november van!). Akkor azt gondoltam: Te jó ég! Ez probléma??? Tényleg megéri a gyermekét ezzel stresszelni? Nem volna jobb, ha nyugalomban hagyná?
A teljesítménykényszer ugyanolyan lélekgyilkos, mint a kudarc, mivel a jól teljesítő gyerekek gyakran úgy érzik, nekik kötelező hozni a színvonalat, és mindig az élen járni.  Ők nem hibázhatnak.
Talán legjobb helyzetben azok vannak, akik átlagos teljesítményűek, vagyis nincsenek gyenge jegyeik, de megengedett nekik a hibázás. Szerető és elfogadó család veszi körül őket, amely lehetőséget nyújt nekik arra, hogy tehetségüket az iskolán kívül is megmutassák. Egy szép rajz, amit a nappali falára kitűzünk, egy jól irányzott gól, amiért apa megsimogatja a buksit őrületes lélekerősítő hatással bírnak. És a tudat a gyerekben arról, hogy mi minden körülmények között mellettük állunk. 
Eszembe jut középső fiam, aki idén iskolát váltott, és a stressz valami miatt egy olyan kényszerképzetet szült benne, hogy ő meg fog bukni. Napról napra rosszabbul érezte magát, és jó esze ellenére gyakran nyafogott azon, hogy ő semmit nem ért, nem tud, ő ostoba. Persze nem tudtam meggyőzni, mígnem egy hosszú nap után összeomlott ( órai beszélgetésért kapott egy magatartás 1- est), és újra kezdte az "én alkalmatlan vagyok" mantráját. Akkor megkérdeztem, mi az, amitől valójában fél? 
- Hogy megbukok- mondta ő. 
- Mi lesz akkor, ha megbuksz?- kérdeztem. 
- Hát... megbukok. 
- És?
Nem értette. Akkor azt mondtam, ha ez megtörténik, akkor kiveszem őt az iskolából, és itthon fog tanulni. Nem fogom őt osztályozni, így hát többé nem fog majd megbukni. Akkor megnyugodott, és jó pár napja semmiféle panaszt nem hallok a félelmeiről.
Azt hiszem, arra volt szüksége, hogy tudja, akkor is mellette állok, ha a lehető legrosszabb bekövetkezik. Hogy miért nem tudta ezt magától? Mert a gyereknek mondani kell. Meg kell tanítani arra, hogy biztosan számíthat ránk.

Hogyan oldhatjuk a stresszt és a szorongást? A legfontosabbat már el is mondtam. Elfogadás, szeretés. Kérlek, kérlek, próbáld elkerülni a gyereked otthoni gyakoroltatását (Csak olvass vissza a felnőtt analógiámra)! Próbálj, amennyire lehet a támogató, pihentető háttér maradni, és a gyerekkínzást hagyd a tanító nénire. Mérd fel reálisan a gyerek képességeit, és ne várj többet annál, mint amire képes, de adj meg neki minden segítséget ahhoz, hogy azt viszont tudja hozni. Ha nehézségei adódnak az iskolában, keressetek segítséget a fejlesztésre, ne kezdj otthon partizánkodni. A szakértelem nélküli monoton gyakoroltatás megrendíti a bizalmát, bizonytalanná teszi, és szép lassan félni fog tőled. Hidd el, az iskola csak egy szelete az életnek. Nem az általános iskolán fog múlni, hogy hogyan boldogul majd az igazi életben. Sokkal inkább múlik azon, hogy a személyisége egészségesen fejlődik- e. Ez a mi igazi felelősségünk.
A legjóhiszeműbb szülő is követ el hibákat. Éppen így a legjobb pedagógus is. Lehet, hogy úgy érzed, mindent megtettél, mégis szorong a gyermeked. Vizsgáld meg akkor a rejtett elvárásaidat. Te mit közvetítesz a gyereked felé? Maximalista vagy magaddal? Folyton a munkád jár a fejedben, csak fél füllel figyelsz a gyerekeidre? Ezzel is azt közvetíted., hogy itt bizony nagy elvárások vannak (anya- apa tökéletes, nekem is azzá kell lennem). Hidd el, én, aki itt okoskodom, én is nevelem magam, változom, és közben segítem a gyerekeimet. Akik szoronganak. Egyre kevésbé persze, mert lassan meglelem a kulcsszavakat, és a módszereket, amikkel lehet lazítani a szorításon.
MIK EZEK A MÓDSZEREK?
Nos, az alap az itt van fentebb. Elfogadás, reális elvárások (Tedd meg, amit tudsz, s ha nem sikerül, nincsen baj), nyugodt, szeretetteli közeg, rendszeres pozitív megerősítés, iskolai plusz gyakoroltatás elkerülése otthon, sok mozgás, közös programok, ahol a gyerekkel beszélgetünk.
Gondoltál- e már arra, mennyire ismered a gyereked. Egy- egy szituációban megkérdezed- e, mit szeretne ő, mit érez ő. Feltetted- e már neki azokat a kérdéseket, amik valóban foglalkoztatják, és meghatározzák a világhoz való viszonyát?
MIK EZEK A KÉRDÉSEK?
Összegyűjtöttem neked ezeket a kérdéseket, és most AJÁNDÉKBA megkaphatod őket, ha részt veszel egy játékban, amit itt a blogon hirdetek meg. 

Amit kérek tőled:
- Iratkozz fel állandó olvasóim közé!
- Linkeld be bejegyzésemet az oldaladon, vagy iwiw- en, vagy Facebookon, és hagyj itt nekem erről egy értesítést kommentben!
Ha mindezt megteszed, és dobsz egy e- mailt a csomorika.a@gmail.com címre, akkor elküldök neked egy remek ajándékot.
CSAK EGYET?
Mondjuk inkább egy 3 in1- et. Egy írást, amely tartalmazza az alábbi érdekes információkat:
- KI AZ ÉN GYERMEKEM?- Kérdések, melyeket még nem tettél fel, de gyermeked alig várja, hogy válaszolhasson rájuk.
- SEGÍTSÉG, SZORONGOK! - Egy remek, néhány perc alatt elvégezhető gyakorlatsor, mely a meridiánokban elakadt energiaforrásokat szabadítja fel, ezzel erősíti az önelfogadást. A módszer azon az igazságon alapul, hogy minden stresszhelyzet  nyomot hagy a testünkben, energiagátakat hoz létre a meridiánokban. Ezek, mint mély emlékek- salakok gyűlnek bennünk, és rombolják személyiségünket, egészségünket (pszichoszomatikus tünetek). Ismerve és stimulálva ezeket a pontokat segítheted az érzelmi salak ürülését, mely csodálatos, felszabadító hatással lesz rád és gyermekedre is. Elküldöm neked ezt az útmutatót, hogy le tudjátok tenni (te és gyermeked) a súlyokat, és hamarabb megszabaduljatok a szorongástól.
-BÍZZ BENNEM!
Ráadásnak küldök neked három olyan játékot, melyek erősítik gyermekeddel való szeretetteli kapcsolatodat, elmélyítik feléd irányuló bizalmát. A játékok remek kiegészítői a KI AZ ÉN GYERMEKEM? beszélgetésnek.
Tetszik az ajánlatom? Három csodás ajándék, mely erősíti kapcsolatotokat, és segít a szorongás legyőzésében, és ezért csak annyit kérek, hogy linkelj ki az oldaladon, iratkozz fel az olvasóim közé, hagyj kommentet, és dobj egy emilt a csomorika.a@gmail.com címre.
A játék pontosan hét napig tart, azaz november 24- én zárul (ez a mai már csak fél nap). Eközben az ajándékot folyamatosan fogom küldeni, de legkésőbb november 28- áig mindenki megkapja. Óra indul tehát, de kérlek, kérlek, azért ne stresszeld halálra magad az izgalom miatt! :-)


14 hozzászólás. Szólj hozzá te is!:

Susu írta...

Drága Doris!
Nagyon szépen köszönöm ezt az írást!
Az "nagy" lányom is szörnyen szorong, pedig még csak 5 éves... annyira a gyerekkori saját magamat látom benne és nem szeretném, ha végig kellene csinálnia mindazt, amit nekem.
Facebook-on kiteszem a blogod most, holnap pedig a blogomon is.
Millió puszi,
Susu

Levena írta...

Szia!
Nagyon köszönöm ezt a bejegyzést, és az egész blogot! Mostanában nagyon sokat forgatom a fejemben a lányom dolgait, és a mostani bejegyzésed egyrészt megnyugtat, hogy nekem nem dolgom itthon folytatni az iskolásdit, másrészt úgy érzem, segít megőrizni az elhatározásomat, miszerint igen sok dologban változtatnunk kell a kapcsolatunkon és az itthon életünkön! Van egy igen komoly nehezítő körülmény: Én, a cseppet sem tökéletes ember. Aki gyerekkorától a mai napig még mindig túl sokat szorong... Ha nem kéred, akkor is utaltam volna erre az írásra, de most megyek is és megírom azt a bejegyzést az ide mutató linkkel. Holnap már ellenőrizheted is :)

d. írta...

Susu: Köszönöm!
Küldöm hamarosan a levelet!

Levena: Köszönöm neked is és küldöm hamarosan neked is a levelet. Azt gondolom, teljesen helyes a megérzésed, miszerint nem kell folytatni otthon az iskolásdit. Nálunk ez teljesen érdekesen alakult, ugyanis régebben én is úgy gondoltam, hogy az egész napos iskola után talán már pihenhetne is a gyerekem, és ettől bizonyos helyzetekben én nagyon hanyag anyuka kategóriába kerültem. Idén, az új iskolában nagy lendülettel beszereztem a gyakorlókat, és lelkiismeretesen nekifogtam a kínzásnak. Kétségbeejtő volt. Akkor jött az, hogy tanulni kezdtem, és utánaolvastam dolgoknak, és rájöttem, hogy az ösztöneim tökéletesen működtek, mikor belül tiltakoztam a gyakoroltatás ellen. És már egy ideje újra abbahagytam. És mindenkit lebeszélek róla. Torna, és torna! Ez a járható út. Erre persze csivitnek semmi szüksége, viszont a szorongásod természetesen simán át tudod ragasztani rá. Olyanok ők, mint a rádiós adóvevők. Mindent fognak, ami belőlünk sugárzik.

Köszönöm a feliratkozást, de újra mondom, aki szeretne ajándék szorongásoldó levelet, írjon az emilcímemre!

Kisnyul írta...

Szeretnék én is jelentkezni a játékodra.

Juhászné Sulyok Adrienn írta...

Nagyon tetszett a cikk! Megosztottam iwiw-en és kiteszem a blogomban is. Biztos én vagyok a béna, de nem találom, hol kell feliratkozni...

Magdaléha írta...

Szeretnék én is jelentkezni a játékra! Üdv: Magda

Kynga írta...

Kedves Angéla,

Nagyon örülök, hogy rád találtam és valamilyen támpontot kaptam a bennem felgyülő ezernyi kérdésre a gyerekek szorongásaival kapcsolatban. Habár az én fiam még csak 4 éves, de sajnos nagyon félénk, szorongó. Talán itt elindulhatok azon az úton, amivel segíthetek neki feloldódni.
Gratulálok, hogy felvállaltad ezt a sokakat érintő problémát.
Az ajándékra én is pályázom. Habár nekem nincs blogom, de a facebookon belinkeltelek. És az emailt is küldöm.

Turcsányné Hrubos Tünde írta...

Nagyon sajnálom, hogy már lezárult a játék. Olyan jó lenne megkapni ezeket az információkat, mert az én gyerekem 12 éves jól tanul, de dolgozatok előtti napon már fáj a hasa, rosszul van, ideges. Én még csak most találtam erre az oldalra a kolléganőm hívta fel a figyelmemet rá, de már most is nagyon tetszik. Köszönöm.

Angela írta...

Válaszoltam neked, Tünde!

Erika írta...

Kedves Angéla, most találtam rá a blogodra, nagyon szépen köszönöm!! Olyan jó olvasni a soraidat.
Sajnos a játékról már lemaradtam, az, hogy rátaláltam a blogodra azonban egy hatalmas ajándék. Szépe estét, Erika

Angela írta...

Örülök Erika. Azért ha írsz emilt, feliratkozol a facebookon, én szívesen elküldöm a kiskönyvet :-)

Erika írta...

Nagyon szépen köszönöm Angéla!! Máris írok, a facebookon pedig már bejelöltelek. szép napot!!

Szil írta...

Szia! Nekem is nagyon tetszik az oldalad, meg is osztottam :-) Szivesen olvasnék többet a megoldási lehetőségekről, mert mi is sokat küszködünk és már teljesen elbizonytalanodtam. Szilvi

Angela írta...

szil: Köszönöm! Küldj egy mélt: csomorika.a(kukac)gmail.com