2010. december 6., hétfő

Akinek nem inge...Öltözős- vetkőzős buli



Már írtam arról, mi minden vezetett, mikor az adventi naptárunkat összeállítottam. Azóta eltelt egy hét, s közben mi egymásnak adogatva a stafétát, kitaláltunk egy karácsonyi mesét, rendeztünk házibulit tánccal, mulatozással, gyertyafényes habos forró csokizást, ma este pedig párnacsatázni fogunk. A pénteki játékunk is jól sikerült, s menet közben juttatta eszembe, hogy milyen remek "ügyesítő" elfoglaltság az öltöző- vetkőző.
Elővettünk egy nagy rakás ruhát a zoknitól apa melegítőjéig bezárólag, és ezt egy halomba leraktuk a nappaliban. 10 percet kaptak a játékosok, hogy annyi ruhadarabot húzzanak magukra, amennyit csak tudnak. Persze a felnőttek segítettek nekik a ruhák felráncigálásában, viszont szétválogatni nekik kellett (és azért sok mindent egyedül felhúzni).
Helyes kis hurka lett a két fiúból :-)
Az idő leteltével elkezdtek levetkőzni, a ruhadarabokat pedig számoltuk. Szerencsére döntetlen lett, mindketten 46 darabot vettek le magukról a gatyáig, így mindenki boldogan mehetett fürödni. Később együtt hajtogattunk és párosítottuk a zoknikat, ami jó alkalom volt a hajtogatás gyakorlására.
Azt hiszem, főként ovisoknak nagyon jó játék az önálló öltözködés- vetkőzés fejlesztésére, a hajtogatás pedig egy bonyolult gondolkodást- mozgást kívánó tevékenység, amit szintén meg tudunk tanítani a játék kapcsán. Ha pedig többen vagyunk játszók, akkor az együttműködést, egymásra utaltságot is ki tudjuk próbálni (öltöző- öltöztető). Erre gondolva az öltözködős még a bizalomjátékok csoportjában is megállja a helyét.

Jó volt, sokat nevettünk. És végre a szekrényekben is rend lett :-)

Ami jön: Játék és mozgás

2 hozzászólás. Szólj hozzá te is!:

Névtelen írta...

szoktunk az oviban ilyet játszani az én régi vacak ruháimmal :-) van egy kosárnyi ruha is a játékok között, amivel hülyéskedhetnek.
Füles

Angela írta...

Ugye, hogy ovis játék! :-) Ahhoz képest az enyémek is remekül szórakoztak.