Hogyan bánjunk a tanulási zavaros gyerekkel otthon és az iskolában?

Nyilván, ha az ember érdeklődik egy téma iránt, akkor igyekszik abban mindent elolvasni, felkutatni. Így vagyok ezzel én is. Elolvasom, amit találok, tanulok, azután ezeket az információkat összegyúrom, és próbálok belőlük valami használható, kézzelfogható tudást megszerkeszteni. Ha olyan információkra bukkanok, amiket magamtól is úgy gondoltam, vagy úgy cselekedtem, akkor pedig örülök, hogy megerősítést kapok az elméleteimet illetően.
Nemrég találtam erre az oldalra, ahol hasznos tanácsokat olvashatnak pedagógusok arról, hogy az író szerint hogyan is kellene viszonyulni a tanulási nehézséggel küzdő gyerekekhez, hogy az gyümölcsöző legyen. Az a legjobb a cikkben, hogy éppen annyira tanács a szülőknek is, mint amennyire a pedagógusoknak.
Rögtön az első mondat szöget ütött a fejemben, mikor az igazságosságról olvastam, pontosan ezt:

• Gondolkozzunk el az „igazságos”, a "korrekt" kifejezéseken!. Az „igazságosság” nem azt jelenti, hogy minden tanuló ugyanazt a bánásmódot kapja, hanem azt, hogy mindenki azt kapja, amire szüksége van.

Ezt olvasva arra gondoltam, sokan kérdezték már tőlem, hogy nem okoz- e feszültséget a gyerekeim között, hogy adott esetben a kicsivel többet foglalkozom, mint ővelük. Erre én csak azt tudom mindig mondani, de, okoz. És olyankor mindig elmondom a fiaimnak, hogy a "kivételezés" valójában nem ellenük zajlik, hanem azért, mert azt tartom igazságosnak, ha az elesettet erősebben támogatom. Ha egyszer ők lesznek bajban, akkor a figyelem majd időlegesen feléjük lesz erősebb. 

• Minél korábban történik a felismerés, annál nagyobb a javulás lehetősége. Minél idősebb a diák, annál inkább kell számítanunk ellenállásra és önvédelmi stratégiákra.

• Különféle tehetségek és különféle tanulási stílusok léteznek. Általában azok a diákok a legsikeresebbek az iskolában, akiknek jó nyelvi, logikai és matematikai képességeik vannak. Ezeken kívül azonban igen értékesek a zenei, közösségi, lelki, testi és egyéb készségek is, amelyeket értékelni, fejleszteni kell.

Hozzáteszem, éppen így érték az, ha valakinek humora van, vagy átlagon felül kedves, vagy nagylelkű.  Néha ezeknek a gyerekeknek annyira kevés jut a dicséretből, hogy egy jó pedagógus, egy jó anyuka mindenbe bele kell, hogy kapaszkodjon.

• A tanulás akkor a leghatékonyabb, ha különböző modalitásokon – hallás, látás, tapintás és mozgás érzékelésen – keresztül történik.

• A legtöbb diák 10%-át tartja meg annak, amit olvas, 20%-át annak, amit hall, 30%-át annak, amit lát, 50%-át annak, amit lát és hall, és 70%-át annak, amit ki is mond, és 90%-a megmarad viszont annak, amit mond és csinál is. Itt tehát olyan módszerekre van szükség, amelyek egymásra épülnek, magasan strukturáltak, a fokozatosság elvén alapulnak, és több érzékszervet igénybe vevő, multiszenzoros eszközöket alkalmaznak.

Magyarra fordítva: Felejtsük már el végre a fenéken ülve tanulást! Azt, mikor tényleg csak annyi az elvárás a diák felé, hogy csendben üljön és amikor kell, írjon, amikor kell, hallgasson!  Ez még a normál módon tanuló gyerekeket is blokkolja, fárasztja és untatja (ahogy egy felnőttet is), nemhogy a tanulási nehézséggel küzdőket. És még egy: Van itt olyan pedagógus, aki "használja" a gyerekek kreativitását, és van olyan blogbarát, akinél nem egyszer olvastam már, hogy ámulattal figyeli, micsoda kapacitások rejlenek  a gyerekei fejében. Azt gondolom, hogy akár tanárként, akár szülőként rengeteget kaphatunk a gyerekektől, ha nyitottak vagyunk feléjük és nem képzeljük magunkat valami mindenek fölött álló örök igazság tudójának mindössze azért, mert többet éltünk. És persze nem gondolom azt, hogy a tanárnak haveri- egyenrangú kapcsolatban kellene lenni a tanítványaival (és a szülőnek sem a gyermekeivel), de kölcsönös ember- ember tisztelet, elismerés lehet felnőtt és gyerek között. Azt se felejtsük el, hogy a gyerekeknek olykor több idejük és módjuk van rá, mint nekünk, hogy műveltséget gyűjtsenek. Én néha elképedtem tanárként, hogy egyes diákok mekkora tudást szednek össze csillagászatból, biológiából. Ezt is használhatjuk, sarkallhatjuk őket újabb és újabb területek felfedezésére.

A tanulási zavaros gyereket is.

/Bobi a téli szünetben kb. 6 oldalnyi írógéppapírt körmölt teli az imádott bakugánok adataival. Valami különös, angolra hasonlító nyelvet tanult meg a játék használata közben, ezen kívül ezres számkörben számolt a játékok értékpontjai miatt. Sokan lenézik ezt a játékot, én viszont nagyon sokat köszönhetek neki. A gyerekeim kitartóan gyűjtik, kutatnak miatta a neten, rendszereket dolgoznak ki a játékhoz, szóval hajrá bakugánok, én elismerem Bobi profizmusát./

• Fontos tudni, hogy a tanulási nehézséggel küszködő diákoknak akár tízszer több időre van szüksége ahhoz, hogy megtanuljanak valamit, és sokkal fáradékonyabbak is. Nagyobb erőbefektetésre van szükségük a tanuláshoz, ami nagyon kimerítő tud lenni a számukra. Tartsuk szem előtt, hogy a normál osztály tempója nekik túl gyors tud lenni, mert hosszabb időre van szükségük, hogy feldolgozzák a nyelvi közléseket. Próbáljunk tudatosan is egy picit lassabban beszélni.

Emlékeztek, mikor arról írtam, hogy a fiam gyakran szólt eleinte, hogy nem érti a tanárok beszédét? Hallja, de nem érti. Talán túl gyorsan, vagy más nyelvhasználattal beszéltek hozzá, ez pedig neki hetekig nehézséget okozott az új iskolában. El tudod gondolni, milyen frusztráló lenne, ha neked a beszéd megértésével lennének gondjaid, miközben részt kellene venned egy adott beszélgetésben?

• Biztosítsuk azt, hogy a diák biztonságban érezze magát az osztályunkban és a jelenlétünkben. Tartsuk szem előtt azt, hogy mindenkinek, így a tanulási nehézséggel küszködő diákoknak is vannak jó és rossz napjaik. A teljesítmény hullámzása is a problémához tartozik, és nagymértékben befolyásolja a diák által érzett frusztráció a kudarcok megélése miatt.

• Fogadjuk el azt, hogy a szülőktől is tanulhatunk. Tegyük a szülőket érdekeltté, vonjuk be őket a munkába, és működjünk együtt szoros kapcsolatban velük. Nagy szükség van egymás segítségére. Javallott a gyakori kapcsolattartás, szükség szerint naponta, hetente, vagy havonta. Ennek módja sokféle lehet: üzenő füzet, személyes találkozások, fogadóórák, telefonbeszélgetések, e-mail-ek.

• Biztosítsuk az információ átadását olyan esetekben, amikor a tanuló egy új tanárhoz kerül, vagy új osztályt kezd, új iskolába íratják, vagy másik országba költözik. Ne tételezzük fel azt, hogy ez automatikusan meg fog történni.

Az információk áramlásával kapcsolatban rengeteg tapasztalatom van és már írtam erről is. Gyakran gátak vannak, amelyek lezárják a kapukat pedagógus és szülő között. Tudja- e a tanár, hogyan élnek otthon? Milyen a kapcsolat a szülő és a gyerek közt? Ha a gyerek önállótlan, vajon miért? Elmondja- e a szülő ezt és ha nem, akkor miért hallgat? Annyi kérdés, amit tudni kellene ahhoz, hogy együtt tudjon működni a pedagógus és a szülő. Bizalmon alapuló kérdések és elmondások. A bizalom pedig kettőn áll. A szülő megnyílik, ha azt látja, hogy a pedagógus szeretettel és őszinte törődéssel fordul a gyermeke felé, a pedagógus pedig remélhetőleg érdeklődéssel és jóindulattal viseltetik a gyermek és a szülő iránt, ha látja rajtuk az együttműködési szándékot.

• Képezzük tovább magunkat. Keressünk további segítséget. Kérjük kollégáink szaktanácsát. Ne féljünk attól a dologtól, amit még nem tudunk!

 Annyi panaszt hallani arról, hogy a mai gyerekek mennyire mások, mennyire másképpen viselkednek, mint ezelőtt 10- 15 évvel ezelőtt voltak. Nehéz velük ezért meg azért.

Az.
Nehéz. Csakhogy ez már nem lesz jobb. Soha nem jönnek vissza azok az idők, mikor a gyerekek féltek a tanároktól és csendben ültek a helyükön. Ezért ha normális viszonyban szeretnénk maradni a diákokkal, és élvezni szeretnénk a munkánkat, akkor egyetlen út marad: ha mi változunk.Ezt kellene mindenkinek tudomásul venni. Siránkozással vagy keménykedéssel semmi nem lesz jobb.

Végül olvashattok itt néhány stratégiát azzal kapcsolatban, hogy hogyan teheti az ember könnyebbé saját életét, illetve ezzel együtt diákja életét, ha már egyszer tudatosult a probléma: itt egy másképpen tanuló gyerek ül a padban. Ha ismerjük gyengéit és erősségeit, már könnyebb a helyzetet is kezelni. Ehhez pedig még egy adalék.  Már sokszor megállapítottam, hogy néha a nehezebbnek tűnő út végül könnyebbnek bizonyul, mint a már sokszor bejáratott. Gondoljunk csak arra, mennyi nevelési- fegyelmezési módszert hozunk szülőként  a saját gyerekkorunkból, illetve tanárként azoktól a pedagógusoktól, akik valaha minket tanítottak. Gyakran látjuk, hogy a módszerek, amiket velünk szemben alkalmaztak, igazán nem hatásosak, sőt, kellemetlenek, mégis tudattalanul alkalmazzuk őket. Ha egy napon fel tudjuk mérni, hogy ez nem jó, nem működik, akkor el tudunk indulni új utakra, és meglepődve tapasztalhatjuk, hogyan szelídül meg a magatartászavaros gyerkőc, vagy kezd el fejlődni a tanulási nehézséggel küzdő. Íme hát néhány statégia, melyek segíthetnek, hogy tanulásra bírjunk és tudáshoz segítsünk egy másképpen tanuló gyereket. És lám, ha figyelmesen elolvassa az ember, rájöhet, hogy ez a bánásmód minden egyes gyereknek kijárna. Még azoknak is, akik éppenséggel könnyedén megszerzik az ötösöket.

Javasolt stratégiák

• Bátorítsuk a tanulókat arra, hogy tudatosítsák és értékeljék az általuk már használt tanulási módszereket. Vannak olyan stratégiák, mint például a jegyzetelés, vagy a hatékony időbeosztás, amit azonban meg kell nekik tanítani.
• A tanulási zavarokkal küszködő diákoknak szervezettségre van szükségük. Sokat segít nekik a napi teendők és az elvárt teendők, cselekvések listája. Figyelmeztessük őket többször is, ha változás történik az órarendben, a tanár személyében, vagy a feladatban.
• A tanulási zavarokkal küszködő diákok számára nehézséget okozhatnak az olyan szervezési feladatok, mint például a tanszerek rendben tartása, öltözködés, a tornafelszerelés szükség szerinti megléte, egy elveszett dolognak a megtalálása, és a házi feladathoz szükséges taneszközök hazavitele. A pedagógusnak dolgoznia kell azon a diákkal, és a szülőkkel, hogy hatékony stratégiákat dolgozzanak ki a szervezési feladatok megoldásához, mint például emlékeztető cédulák, órarend, különböző színű könyvborítók, stb.
• A tanulási nehézséggel küszködő diákokat olykor meg kell arra is tanítani, hogy hogyan tegyenek fel kérdéseket. Minden diáknak, és különösen a tanulási nehézséggel küszködő diákoknak fontos, hogy merjenek kérdezni, és segítséget kérni.
• Bontsuk fel a tanulási folyamatot apró, egymás után következő lépésekre. Mindig adjunk konkrét példát.
• Használjunk sok vizuális segédanyagot a tananyag ábrázolásához, mint pl. írásvetítő, film, videó, dia-képek, tábla, számítógépes grafikák, diagrammok, táblázatok, fontos információk kiemelése, aláhúzása, nyilakkal való figyelemfelkeltés, a tananyag tárgyát illusztráló tárgyképek, stb., még a nyelv tanításában is.
• Ismételjünk, ismételjünk, ismételjünk – mind a régi, mind az új tananyagot, sokféleképpen, változatosan.
• Olyan struktúrát és segítséget nyújtsunk a diáknak, amilyenre neki szüksége van, ne pedig olyat, amilyen az adott osztályfokban, osztályban vagy tantárgyban szokásos.
• Ne várjuk el a diákoktól, hogy egyszerre figyeljenek is ránk, és a feladatukat is végezzék. A jegyzetelés például egyesek számára borzasztóan nehéz lehet.
• Adjunk pozitív megerősítést – értékeljük a jó megoldásokat. Ne a külalakot, hanem a tartalmat osztályozzuk.
• Engedélyezzük szükség szerinti segédeszközök alkalmazását, mint pl. diktafon, helyesírás-ellenőrző programok, laptop, hang-aktivált szoftverek, számológépek használatát. Biztosítsuk a diák számára már az általános iskola alsó tagozatában a billentyűzet és a szövegszerkesztő használatának elsajátítását.
• Mindig kerüljük a gúnyos megjegyzéseket, az állandó vagy negatív kriticizmust, vagy a tanuló különleges szükségleteinek hangsúlyozását az osztálytársai előtt. Tudatosítsuk magunkban azt, hogy ezek a diákok sokkal jobban teljesítenek, ha bátorítjuk őket, és ha észrevesszük és kiemeljük, hangsúlyozzuk eredményeiket, sikereiket.
• A játékidőt, vagy szünetet sohase használjuk az órai feladat befejezéséhez.
• Mindenekelőtt azonban keressünk és használjunk ki minden olyan alkalmat, amikor megdicsérhetjük, és erősíthetjük önbizalmát.

Most tehát megnyugodtam az elmélkedéseimet illetően, s közben el is gondolkodtam.  Sok olyat olvastam, amit magam is alkalmazok, ám van, amiben nekem is változni kell. Sokat segíthetnék, ha megteremteném azt a rendszerességet, amivel a szervezési feladatokat könnyebben számon tarthatná Bobi. Ezzel szemben nekem is nehézséget okoz ennek a rendszerek az alkalmazása. Íme tehát egy újabb pont, amit az ő segítése érdekében ki kell fejlesztenem.
Micsoda szerencse, hogy ha ez sikerül, azzal az én saját rendem és logisztikám is simább és áttekinthetőbb lesz.