2011. január 18., kedd

A varázslatos sál, avagy mitől lehet könnyebb az olvasás?

Nem tudom, láttátok-e azt az édes Micimackó sorozatot, aminek már semmi köze az eredeti meséhez, mégis telis teli van jobbnál jobb emberi történetekkel. Hooogyne láttátok volna? Szerintem mindenki látott már belőle legalább egy részt. Viszont az, amikor Malacka korcsolyázni tanul, és ehhez segítségül egy varázserővel bíró sálat kap, már nem biztos, hogy beugrik mindenkinek. Egy olyan történet ez, amelynek ezer variációja fellelhető. Valaki bizonytalan önmagában, ezért egy "mankót" kap, ezúttal sálat. A tudást a tárgy képviseli, amely átadja viselőjének a képességeit, aki így erősebbé válik önmagánál. A lényeg persze, hogy végül a személynek el kell válnia a varázslattól és szembenézni azzal, hogy minden siker csak rajta áll.

Azért jutott ez szembe, mert az elmúlt hét szörnyen nehéz volt Bobinak. Félévi hajtás, közben többször jártak a gyerekek úszni, így rendszeresen úgy jött haza, hogy még lecke volt. 6 óra, 7 óra, már csak ül és nyafog vagy vihog... Nem tudom elhinni, hogy attól a 15 példától lesz jó a másnapi felmérő, amit most még belegyilkolok! És akkor eszébe jut, hogy ja!, van még olvasni- szövegérteni is valami. Úristen! És tényleg van. Valami szöveg arról, hogy télen a madarak elmennek, a sün falevelekből vackot épít magának, a medve meg pocakot ereszt és a barlangjában punnyadozik. Nem elég, hogy elolvastatom a sráccal, van még itt "válaszold meg a kérdéseket" is. Már csak nyögdécsel, kínlódik, egyre rosszabb minden és én érzem, hogy nagyon közel vagyok ahhoz, hogy az egész könyvet bevágjam a kukába. Tényleg nem hiszek abban, hogy ez a főiskolás jellegű "utolsó pillanatban nyomjuk meg" felkészülés  célravezető lehet ekkora gyereknél.
Végül már csak nyafogott, hogy nem tudja, nem bírja, nem érti. Akkor a kezembe akadt egy finom kis hímzett könyvjelző, amit Nagyfiamtól kaptam még tavaly és a noteszemben tartom Azt mondtam Bobinak: Tudod- e, miféle csodálatos könyvjelzőm van nekem? Csak nézett nagy szemekkel, mikor óvatosan odaadtam neki: Ez egy varázserejű könyvjelző!
Igen, bocsánat, átvertem és leadtam neki a mesét arról, hogy ezzel követve a sorokat, bármit el tud majd olvasni. Hitetlenkedett, de ez a történet egy időre erőt adott neki az olvasáshoz. Közben figyeltem őt, és hamarosan feltámadt bennem a gyanú, hogy talán nem is ért mindent a szövegben, így hát megállítottam és megkérdeztem tőle: Te Bobi! Mi az a vacok? Mit jelent, hogy a sün vackot épít magának? Kiderült, hogy teljesen téves elképzelései vannak erről a fogalomról, ezért felállítottam, és odamentünk az egereink kuckójához. Ott aztán megvizsgálta, micsoda vackot építettek papírszeletekből, s ettől kezdve nem volt problémája (Azon túl, hogy elege volt persze. De legalább tudott haladni!). Kb. két perc volt ez az egész közjáték. Kicsit kizökkent a monoton olvasásból,  kapott egy kis varázslatot, ami szerintem a gyereknek fontos, mozgott és érthető lett számára egy addig teljesen ködös fogalom. Ezután visszaült és már sokkal jobban ment az olvasás, majd a szövegértés is. Ettől függetlenül biztos vagyok abban, hogy semmi értelme nem volt annak az estének a másnapi felmérőt illetően, viszont rendkívül fontos volt nekem egy újabb tapasztalat megszerzésében. Ez pedig a következő: Rengeteg dolgot tudunk elméletben. Beszélünk a gyerekek tűrőképességéről, vagy arról, hogy csak számukra érthető szövegekkel állítsuk szembe őket, de a mérce mindig mi magunk vagyunk. Én úgy gondolom, ezt ő már biztos érti, hisz annyira egyszerű, ezért hát lépek tovább. Eszembe sem jut, hogy rákérdezzek adott szóra, vagy fogalomra. Pedig egy szöveg, amit mi egyszerűnek ítélünk, lehet, hogy a gyerekem fejében teljesen más értelmet kap. A sün, aki elvackol, a fiam szerint reszket a hidegtől. Ha nem kérdezem meg a jelentést (mert azt gondolom, már rég tudja), ki sem derül, hogy mitől ilyen ingerült és zavarodott. Ő érzi, hogy  sántít a mondat, nem lehet az  vacogás, de a furcsa szónak értelmet ad és túllép rajta, hisz nap mint nap találkozik számára érthetetlen helyzetekkel, fogalmakkal (Tudod, mint a Kis Herceg, mikor rácsodálkozik a világra: Ezek a fölnőttek tényleg nagyon furcsák néha). Olvas ugyan tovább, de hiába , mert az agya ott toporog az ismeretlen szó körül, amely mint egy kapu, áll a valódi megértés előtt.
Vajon milyen mélységben ellenőrizzük, hogy a gyerekek mindent megértenek- e a mi nyelvhasználatunkból?
Azt javaslom, ha hirtelen fáradtnak, unottnak, vagy zavartnak tűnik a gyerkőcöd, vagy éppen nyugtalan és izgatott lesz tanulás közben, keressétek meg azt a szót vagy fogalmat, ami megakasztotta őt olvasás közben. Ha ezt megtalálod, megmagyarázod és még néhány pillanat pihenésre is szánsz időt, akkor viszonylag könnyedén tovább tudtok haladni (Természetesen nem diszlexiás gyerekekről beszélek. Nekik biztos nem elég egy kis sétálgatás és ugrándozás a jobb munka reményben).
És megint a mozgáshoz, a pihenéshez értem. Tényleg olyan nehéz azt mondani: Na, jó, álljatok fel, nyissunk ablakot  és ugráljunk 2 percet a (tan)teremben? Nem ér meg ennyi felfordulást az, hogy felfrissüljenek a gyerekek?
Ott, az iskolában. Mert itthon, ugye teljesen más a helyzet.

Na, jó, na, jó. Befejeztem... a nyafogást. Ezzel együtt pedig egy időre az iskolát  is elfelejti a fiam.  Mostantól második félév és otthontanulás. Azért nincs lazsálás és ma- bár még nagyon szolidan- elkezdtük az itthoni tanulást. Korongok, magvak, csoportosítások, memória játék, közben éneklés, masírozás és furulya. Igen, matematika napot tartottunk és mivel régi felfedezés, hogy zene és matematika összefüggő tudományok, úgy gondoltam, hogy a matek napokon mindig fogunk zenélni is.
Az egész oktatási szakasz nem tartott két óránál tovább, ám ez elég volt a kettes szorzótábla tökéletes elsajátításához (és még sok egyébhez).
Szóval befejeztem. Nem aggódom tovább, nem dohogok azon, hogy mit tennék másképpen, ha én tanítanám a fiamat. Nem kell azon bosszankodnom, hogy milyen csapdát állít neki a rendszer, viszont a hibákért is én viselem a terhet. Azt és úgy teszek, amit és ahogy én jónak gondolok, amit én célravezetőnek látok. Enyém a felelősség és ettől biztonságban érzem magam.

3 hozzászólás. Szólj hozzá te is!:

Norina írta...

Ez a sálas módszer nagyon aranyos, használtam hasonlót már, csak nem a testvéremen és nem mostanában, de érdemes lesz újra elővenni. Általános iskolában sűrűn játszottuk, hogy valamilyen "kabalát" adtam valakinek (ilyen bármilyen egy tenyérben elférő kis állatka), és azon keresztül "odaadtam" azt, amit én tudok, ha másra nem is, izgulás ellen jó volt. Nekem is volt egy ilyesmim a középiskola elején (hetedikesen) a nagyon izgulós korszakomban, miután látták, hogy én a kezemet harapom, tördelem ha ideges vagyok. (Azóta meg ha felelés van vagy ilyesmi az első dolog, hogy tudatosítom, hogy nincs nagy tétje, még egy félresikerült érdemjegy is javítható. Aztán meg van olyan dicséret, amire ha gondolok, visszajön az önbizalmam :) )

Hogy tudja elkülöníteni azt, ha Bobi nem ért valamit attól, ha csak fáradt?
Nálunk is kezdenek javulni a dolgok (és remélhetőleg nem csak belemagyarázom), most éppen az jelent nagy problémát, hogyha ő is, én is izgulunk egy dolgozata miatt, mert akkor lehetetlen tanulni, még más tantárgyat is. Csak ha meg egyáltalán nem figyelek arra, hogy miből kérnek számon, akkor meg kapja a negatív megerősítést, és délután sem lesz kedve tanulni...

Gabi írta...

2 dolog jutott eszembe:
- kb. 100 éve jártam tanítóképző főiskolára, de, eszünkbe sem jutott volna előzetes szó- és fogalommagyarázat nélkül feldolgozni egy szöveget.Elolvastuk, az ismeretlen szavakat aláhúzták a gyerekek, aztán megbeszéltük. Függvényeket sem tanítunk a szorzótábla megtanítása nélkül.. ( Lehetséges, hogy elhangzott a magyarázat, csak a fiad figyelme éppen elkalandozott ?)
- Mostanában újraolvasom a Hebb könyvet a pszichológia alapkérdéseiről. Az emberi agy mérete szükséges ahhoz a rengeteg dologhoz, amit meg kell tanulnunk, ugyanakkor mérete miatt sokkal több neuron van az agyunkban, mint ami egyetlen dolog megtanulásához szükséges.Ha a feladat hoszadalmas, az éppen nem dolgozó neuronok ( ismeretlen okokból)aktivizálódhatnak, így keletkeznek a feladattal nem kapcsolatos gondolatai a gyereknek. S máris eljutunk a figyelemzavar kérdéséhez. Az aktívan dolgozó sejtcsoportok igyekeznek meggátolni fölösleges társaik "munkába állását", ez azonban sok tényező miatt nem mindig sikeres. Az viszont bizonyított, hogy valamilyen érdekesség becsempészése a hosszú, monoton feladatba, azonnal növeli az éberségi szintet. Ennek legegyszerűbb módja a tanulás aktívvá tétele, a monoton feladatmegoldásból kiszakadó kisgyerek ( rajzzal, mozgással, énekkel stb.)megfelelő agyi területei megbízhatóbban szűrik ki a fölösleges gondolatokat.

Angela írta...

Norina: A meg nem értésnek vannak testi tünetei. Mikor a gyerek forgatni kezdi a fejét, váratlanul elkalandozik, elveszti a fonala, hirtelen visszaesik a munka minősége. Hisztizni kezd, vagy nyafogni, a vállai előre esnek, mintha súly nehezedne rá, akkor esélyes, hogy valahol elakadt. A fáradtság fokozatosan jön elő, egy hirtelen váltás gyanús lehet. Amúgy meg sokszor csak tippelek. Minden nap tanulok valami újat.

Gabi: Fogalmam sincs, mert nem kérdeztem meg, hogy olvasták- e ezt a szöveget. Tény azonban, hogy ma már az iskolák nagy része számol a szülői tanítással. Egyértelműen elfogadja, sőt elvárja, hogy a szürke foltokat a szülő tegye helyre, illetve gyakorolja be a dolgokat. Megint eszembe jutott, milyen volt, mikor megkértem a diákjaimat, hogy jelentkezzenek, ha valamit nem értenek az olvasmányban. Néha se vége, se hossza nem volt a rengeteg kérdésnek. Gyakran már arra gondoltam, szivatnak a gyerekek, de nem... néha tényleg nem értették. Akkor megmagyarázták azok, akik viszont tudták. Még a saját gyerekeimen is megdöbbenek, mi mindent nem értenek, vagy értenek félre, és arra gondolok, mennyi ilyen vakfolt lehet huszon- akárhány gyerek közt.

Taramm! Isteni játékot találtam ki szövegértés- szókincsfejlesztésre. Hamarosan meg is mutatom :-)