2011. március 2., szerda

Az idő tanítása - A mindentudó óralap

Nagyon összetett munkában vagyunk. Több napja tart, de hamarosan minden ki fog derülni. A "költői" kérdés addig is az, hogy hogyan kerül József Attila Altatója mellé az idő tanítása? A másik- egyáltalán nem költői- kérdés pedig az, hogy mi mindenből maradnak ki azok a gyerekek, akik előre gyártott műanyag óralapokon tekergetik a mutatókat és munkafüzetek tömkelegébe róják a sorokat (Ja! Mellékelt, de cseppet sem mellékes kérdés, hogy miért is kell egy másodikosnak 3 (!!!) munkafüzet matekból, kettő nyelvtanból, főképpen, ha mindegyikben gyakorlatilag ugyanaz van. Ennyi munkafüzet mellé akár tanár se kell :-) )?

Nem mondom, hogy könnyebb egy papírkorongra megcsinálni a beosztásokat, kivágni a mutatókat, mint a papírboltban megvenni a készet, de vegyük már végig, mi mindennel találkozik a gyerek, míg a saját órája megszületik.
Először is rajzolnia kell körlapot, majd ezt 4 egyenlő részre  osztani /negyedelés/, majd ezeket még tovább osztani. Ezek nehéz feladatok. Mi szemmérték után csináltuk a beosztásokat és igen sok radírozás kellett, mire sikerült. Ezután következett az, hogy a számok közötti részeket 5 percesével beosztottuk. Arányok megállapítása- egyenlő részekre osztás- törtek előkészítése mind érintett téma volt, mikor dolgoztunk, pedig még magát az időmérést el sem kezdtük. Számoltunk ötösével és ezzel gyakorlatilag Bobi már meg is tanulta az ötös szorzótáblát. Mikor mindezen túl voltunk, elkezdődhetett az idő mérésének tanulása. 
Bobi már ismeri az órát, így ezzel nem volt különösebb gondja, de bizony a negyed- fél- háromnegyedekhez ceruzával berajzoltam a segédvonalakat a számlapon.

Az óra melletti táblázat a mértékváltásokra, illetve a "hogyan mondod másképpen" gyakorlására való. Miközben a gyerkőc fejben elvégzi a műveleteket, ki is kell keresnie a táblázatból a megfelelő eredményt, s rátenni egy kártyát. Variációk tömegét lehet egyetlen táblázattal végigjátszani.  
Most, hogy lassan végzünk és igen nagy adag ismeretet sikerült átadnom a fiamnak néhány színes lap felhasználásával, újra csak nem értem azt a rengeteg munkafüzetet, kisfüzetet, legyártott segédeszközt, amiket elképesztő pénzekért vásárolnak az iskolák és amik gyakorlatilag elzárják az utakat a kreatív elme elől. Egyetlen lapbook elkészítése alkalmas lehet egész anyagrészek megtanulására. Annyi gondolatot hív elő a gyerekből a munka, amire egyetlen általam ismert tankönyv sem képes. A komplex tanulás elindítja a gondolkodást, míg a munkafüzetes feladatmegoldósdi blokkolja. Itt a feladat, válaszolj, számolj, oldd meg. Van más ötleted? Nem, azt most ne mondd, így kell csinálni. Leszoktat a gondolkodásról. 
Íme, itt pedig egy "mindentudó" óralap, és gondolkodási folyamatok tömege, ami hozzá kapcsolódik. Képes erre valamelyik munkafüzet?

2 hozzászólás. Szólj hozzá te is!:

Névtelen írta...

ezt még én is megcsináltam. papírtányérból az óralapokat, mutatókkal. harminc gyerekkel. nagyon szép mintákat is rajzoltak-vágtak körbe, virág-óra, nap-óra, pók-óra. hogy a fenébe lehet másképp órát tanítani? (mi még csak az egész és fél órákat, a többi elsős anyag)

(érdekesség egyébként, hogy rendes tizenkét számos órák vannak persze, de a saját anyanyelvükön a 24 órát 4 részre osztják: reggel 1-6 óra, délután 1-6 óra, este 1-6 óra, éjjel 1-6 óra. ha azt mondja neked valaki, hogy háromkor feküdt le, az valószínűleg este 9. )

Füles

nanny írta...

Az első lapbookom amit elkészítettem az idő volt.
Az órát mindig úgy tanítom, hogy elkészítjük a saját órát, akárcsak ti! :-) Felmerült bennem "NN"-ke utáni igény, sehol nem találtam ilyet, ezért csináltam egyet. Megjegyzem senki nem reagált rá a bejegyzésemben. Kíváncsi vagyok, ti csináltok-e majd ilyet.Az unokáknak már varrtam órás játszószőnyeget, korongot, s bizony értetlenül nézek, mikor rákérdezett a kollégám, miért tanítom én a törteket, mikor az nem tananyag csak majd hatodikban. Azért mert én nem tananyagot tanítok, simán összeegyeztethető az Altató az idő, a törtek tanítása.:-)))