Egész jó!

Nem régen feltették nekem a kérdést, van-e szerintem „Igazán Jó Szülő”. Én azt gondolom, egy „Elég Jó Szülő” jelvénnyel már beérném. Mert emberek vagyunk, esendőek, csetlő-botlók.

Három gyerekes anyukaként nagyon szeretnék azzal a tudattal élni, hogy én legalább megpróbáltam. Nem mindig sikerült. Néha bizony jól esett volna az elmúlt 22 évben, mióta gyereket nevelek, elmenni mondjuk 2 hét szabadságra a saját életemből. Valami olyan helyre, ahol nincs gyereksírás, hiszti, kamaszok még a közelben sem és elsőéves egyetemistának még hírét sem hallották arrafelé.

Tudtátok, hogy a 2. világháborúban azok a gyerekek, akik az édesanyjuk mellett élték át a londoni bombázásokat, sokkal kevésbé sérültek mentálisan, mint azok, akiket az édesanyjuktól elszakítva biztonságos vidéki otthonokba menekítettek?

Ekkora a felelősségünk. Felemelő, nyomasztó és nyugtalanító érzés is egyben. A sajtó tele van az 1 hetes gyermekét megölő édesanyával, aki nem bírt megbirkózni ezzel a súllyal. Szólt ő a környezetének, elmondta -még nyilvánosan is-, hogy úgy érzi, nem bírja el ezt a terhet, de sajnos senki nem hallotta ki szavaiból a fenyegető jövőt.

Szerintem nem véletlen, hogy a gyereknevelés páros műfaj. Ha én kifáradok a kamasszal vívott sokszor végtelen vitában, az apja átveszi a helyemet és próbálja ő megfékezni a bolondját. Ha a férjem fáradt, elviszem egyedül a gyerekeket uszodába, ő addig pihen. Próbálkozunk, iparkodunk, több-kevesebb sikerrel. Elég jó anya és elég jó apa igyekszünk lenni.

Mert szülőnek lenni egész jó!

-vg-