2011. március 7., hétfő

Álarc mögött- A szeretet mindent legyőz?


Nagyon nehéz idők járnak felénk. Nagyfiam kamaszodik, bizonytalan, tétova és sorra követi el a hibáit. Olykor tényleg olyan, mintha nem is az az ember lenne, akit eddig ismertem.
Igyekszem a józan eszemet megőrizni, és mondjuk nem elüldözni magam mellől, miközben azt hiszem, nevelem. Tanulok megbocsátani, újrakezdeni, bízni akkor is, ha már nem tudok.
12 éve ismerem, és hiszek benne.
Gondoltatok már arra, mit jelent "hinni valakiben"? Aki hívő a szó szoros értelmében, az talán éppen a kérdést nem érti. Aki viszont csak az emberekre hagyatkozik, ritkán ismeri az érzést- ezt a feltétel nélküli elfogadást. A tizedik abszurd, elfogadhatatlan, ostoba tett után is azt mondani: Hiszek benned. Tudom, hogy jó vagy és megfogom a kezed.
Nehéz és egyben felemelő is. És tudjátok, mi a legfurcsább benne? Hogy a gyereket valóban jóvá teszi. És engem is.  Jó azt mondani neki, mikor mardossa a bűntudat, hogy én hiszek benned, mert képes vagy látni a jót és a rosszat. Nem védekezem ellened és nem büntetlek, mert TUDOM, hogy fel fogsz állni. Hisz már látod az utat.
Akkor felemeli a fejét és lám, nem azt látom, hogy "huh, megúsztam", hanem a hálát, hogy ha már ő nem is hisz magában, hát van itt valaki, akkor még most is őbenne. Felemelő nekem is.
Hiszek a fiamban és soha, semmilyen körülmények között nem fogom "elhagyni". Ez a gondolat jóvá tesz.

Emlékeztek arra, mikor arról írtam, mekkora szüksége van a gyerekeknek arra, hogy belemondjuk a szemükbe, mennyire fontosak nekünk? Hogy tudják.
Megbotolhat az is, akit szeretnek, akire figyelnek. Elbizonytalanodhat és képzelheti azt, hogy ez a szeretet veszendőbe megy a túl sok hibától. Ha ekkor azt hallja, hogy nem, ez a kapcsolat állandó és örök, akkor bármilyen furcsa, nem azt érzi, hogy most aztán mindent lehet, hanem éppen azt, hogy érdemes jónak lenni. Én legalább is ezt látom.

Milyen különös, hogy ez a bejegyzés egy egyszerű "gyerekszájnak" indult, és ez lett belőle. Így kapcsolódik össze ugyanis ez a cikk EZZEL és EZZEL is. Így gondolkodunk Gabival egy irányban, ezzel együtt új témát érintve és előkészítve az eddigiek mellé.
Ettől függetlenül persze ma este felteszem az Altató anyagát azok kedvéért, akik szavaztak és szeretnék a verset feldolgozni.


És végül a  gyerekszáj, amit eredetileg akartam írni:

Bencével pusmogunk beszélgetünk, önismereti játékot játszunk. Ákos feljön a kertből, és levágja magát az asztalhoz:
- Ákos, kérlek, hogy menj most be. Szeretnék a bátyáddal kettesben lenni.
- De mééér? Miről beszéltek?
- Ez most nem tartozik rád.
- Nem értem. Olyan dramasztikus(!!!) mostanában minden itthon! Érzem a levegőben a rejtélyt!

És még mondja valaki, hogy a gyereket becsaphatod!

Ps: Feltettem a cikket, majd levettem, mert rám tört az a rossz érzés, hogy  túlságosan személyes a bejegyzés, hogy talán félreérthető is. Hiszen a fiam nem bűnöző, és a botlásai talán másnak nem is tűnnének olyan súlyosnak, mint ahogy nálunk, a mi családunkban súlyosnak minősülnek. Aztán azt is gondoltam, hogy lehet, hogy valaki megkérdezi, miért van ott az a mondat: "Hiszek a fiamban és soha, semmilyen körülmények között nem fogom "elhagyni"".
Tudjátok, hogy foglalkozom állami gondozott gyerekekkel. Van ott egy fiú, akinek az anyukája feladta. Szólt, hogy vigyék el a fiát, mert ő nem bír vele. B. most egy ifjúsági házban lakik 10 másik fiatallal és boldogan kavargatja mellettem a pudingot. Játszik is. Ha a múltjáról beszélünk, elborul a szeme. Hagyjuk... ezt mondja. 15 éves. Botlott, botlott, botladozott, aztán magára maradt. Ezért fontos nekem azt így kimondani, hogy soha, semmilyen körülmények között.

5 hozzászólás. Szólj hozzá te is!:

Gabi írta...

Az ilyen esetek nálam mindig kiverik a biztosítékot. Elengedni egy gyerek kezét és kidobni az otthonából, mert elcsesztünk valamit és nem vállaljuk érte a felelősséget!Autót vezetni bezzeg csak jogosítvánnyal lehet.

szildi írta...

Nekem, bár messze van még a kamaszkor, nagyon jól estek a szavaid. És teljesen egyet is értek: egy gyereknek a legfontosabb a biztonság, az hogy a szülei mindig ott lesznek neki és szeretik.

Norina írta...

Van egy nagyon jó barátnőm, akit az anyukája rendszeresen fenyeget azzal mérgében, hogy nevelőotthonba adja... Nem kell hozzá "bűnt" elkövetni, elég az, hogy nem kitűnő a bizonyítványa. És akkor még csodálkoznak azon, hogy rendszerességgel kap pánik rohamot komolyabb dolgozatok/felelések/stb. előtt, még gyógyszert is szedett egy ideig szorongás ellen... mert biztosan valami pszichiátriai betegsége van. Hát biztos.
(Mondjuk itt már nem tudok csodálkozni semmin, szerdánként két-három órán keresztül tanulok vele fizikából, kémiából, vagy amiből éppen kell, mellettem ül, szóval nap közben is gyakran magyarázok. Hazamegy, és az anyja kiabálva áll felette, hogy ezt vagy azt miért nem tudja mégsem megoldani - ha én már megtanítottam. Biztos DIREKT nem tanítom meg neki, mert én akarok a legjobb dolgozatot írni... ő meg nem tudja, úgyhogy megtanítani sem, csak felette tud állni és össze tudja zavarni... és alapjában véve ráadásul nem rosszindulatú, csak... úgy gondolom, hogy az alapvető értékrendszerével van baj, és ebbe képes annyira beleélni magát, hogy mindent elront. De nagyon.)

Angela írta...

Gabi: Kiütötte nálam is :-(

szildi: Csodát tesz a biztonság és az elfogadás (legalábbis remélem :-) ) És tudod, ez nem most kezdődik. Az, hogy a kamaszkort mondjuk nehezen éli meg, agy befolyásolható, vagy nincs önbizalma, ez sokkal hamarabb elkezdődik. De itt még korrigálható.

Norina: A férjemet ugyanezzel riogatták gyerekkorában, úgyhogy simán el tudom képzelni, hogy van szülő, aki tudatlanságból, vagy tehetetlenségből ilyet mond. Mondjuk az összes többi megnyilvánulás is a tehetetlenségre utal nála. Nagyon sajnálom a gyerekeket, akik így nőnek fel. :-(

Banyuc írta...

Érzem és értem az aggodalmad, nekem is szoktak ilyen érzéseim lenni amikor leírok valamit, hogy hátha más sokkal súlyosabb problémát lát mögé...
Amit pedig a B -vel való kapcsolatotokról írsz, az szerintem csakis így lehet helyes, nem is szabad másképp csinálni, bár én is sokszor azt érzem, hogy inkább csak "nevelek" és korholok és nem vagyok eléggé figyelmes.
De legalább igyekszünk:)

Az intézetbe adáshoz talán azt írom, hogy lehet,hogy jobb is annak a gyereknek akiről lemond az a szülő aki talán nem is szülő.
Nálunk is van ilyen a családban .