Gyerek nevel. És?!

Éreztetek már egy gyerek iránt végtelen szeretetet és tökéletes tehetetlenséget ? Középső gyerekünk 14 éve érkezett hozzánk és biztos vagyok benne, hogy nem véletlenül. Biztosan sokáig kellett keresgélnie, míg olyan szülőket talál, akik megbirkóznak a feladattal és épségben felnevelik, s közben józan eszüket is sikerül megőrizniük. Ez úton is köszönöm a bizalmat, Csaba !
Rögtön látszott, hogy nem lesz egyszerű dolgunk. Nagyfiunk azt mondta 3 évesen, azért rajzol mindent feketére, mert nagyon fárasztó lenne váltogatni a színes ceruzákat. Ehhez a szemlélethez aztán szigorúan tartotta magát, a nyelvvizsgán és az egyetemi felvételin is 1-1 ponttal teljesített minimum fölött. Csak el ne fáradjon.

Erre jön ez a kis pacák és tele van tervekkel, ötletekkel, melyeket gondosan és következetesen meg is valósít. Egy reggel mindenki elkésett, a két szülő a munkahelyéről, a nagyfiú az iskolából, a kicsi a bölcsődéből, mert a kisovis Csaba úgy döntött, megtanul cipőfűzőt kötni. Egyedül.Mert ő már nagyfiú. Ha valaki segítségnyújtás céljából 1 méternél közelebb lépett hozzá, annyira ordított, hogy azonnal visszakoztunk. Ne gondoljátok, hogy nem vagyok kardos menyecske. A barátnőm szerint én védtem Eger várát, azért pucoltak el a törökök. Ezzel a gyerekkel viszont nem lehetett vitatkozni. Meg lehetett volna próbálni, de a vége biztos rohammentő. Bár, legalább a pszichiátrián kialudtam volna magam.

Az egész család érezte, Ő valami MÁS. Apja szerint zseni, esetleg autista. Szerintem indigó gyerek. A kamasz szerint: "Ne izéljetek már, ez egyszerűen csak nem normális." A húga szerint: Olyan fújcsa..

Variációk apai hangra:
Meglepetten: -Te, ez a kis csecsemő érti, mit mondok!

Halkan : -Gabi, meg kéne vizsgáltatni ezt a gyereket!

Fejcsóválva: - De honnan tudja, hogy működik a generátor?

Bizalmatlanul:- Szórakozik ez velünk?

Dagadó kebellel:- Az ÉN fiam!
Sebész barátunk egy időben rendszeresen felhívott bennünket: "Gyerekek, lejárt az ügyeletem, vehetem a kabátomat, vagy még hozzátok a srácot?"
Ne gondoljátok, hogy nem figyeltünk rá. Férjem egyszer kifejezetten megkért, csak arra vigyázzak, maradjon életben a gyerek. Azt tudtuk, hogy úgyis ki fog próbálni mindent. Lenyelte a szárnyas anyát ( máig nem tudom, honnan szedte), mert ki akarta próbálni, lecsúszik-e a torkán. Réz fülbevalót dugott a konnektorba, mert kíváncsi volt, tényleg ráz-e. De, volt benne vakdugó. Én csak ollóval tudtam kiszedni.Ő kisujjal is. Számzáras táskából kiette az összes fogamzásgátlót, megkóstolta, keserű-e.Olyan hadjáratot folytatott az idegeink ellen 2 és 4 éves kora között, ami messze meghaladta tűrőképességünket.

Nagy szerencséje volt, hogy imádtuk. Viselkedésében óriási ellentét feszült, barátságos , kedves és nyugodt kisgyerek volt. Ha véletlenül levert egy poharat és az eltört, hosszasan kellett őt babusgatni és vigasztalni, annyira nekikeseredett.
De a világot fel akarta fedezni, ebből nem engedett.

Tőle tanultam meg gyereket nevelni, azaz nem nevelni, csak együtt élni vele és segíteni őt a saját útján. Sokat tanultam a fiamtól. Megértésről, toleranciáról, önfegyelemről. Azt, hogy a dolgok nem mindig a reményeim és az elvárásaim szerint alakulnak. Azt, hogy a gyengébb néha erősebb. Hogy a hangos szó kevésbé célravezető, mint az ölelés.

Az ölelésekről majd holnap.

-vg-