2011. március 15., kedd

Hol a határ?

A mi családunk ezt már a múltkor sem tudta, így az osztrák rendőr barátságos mosolyára férjem barátságosan visszamosolygott. Hiszen még a zöld kártyát sem felejtettük el és a jogosítványa is érvényes. Minden rendben! Hát, minden azért nem. A biztos úr ugyanis éppen azt magyarázta, vagy kifizetjük a bírságot, mert nincs matricánk, vagy lefoglalja az autót. De hát mi vettünk ! Hogyne, otthonit. Hopssz. Mivel a világnak azon a részén nem igen ismerik a 100 Euro alatti büntetést, annyit fizettünk, hogy abból a pénzből akár a szomszédot is elvihettük volna síelni.
Az idén úgy ünnepeltünk, hogy sütöttünk a lányommal egy tortát, gyorsan befaltuk, majd irány a határ. A torta persze stílusosan nemzeti színű volt, a piros fagyasztott málna, fehér a joghurtos krém, a zöld pedig gumimaci. Túl szottyadtak voltak a kiwik a boltban.

Hónapok óta gyűjtögetem kis katicás perselyembe a 200 forintosokat, ezt a pénzt indultunk elverni a bécsi akváriumban. Van valakinek kétsége afelől, sikerült-e?
Még nem értük el a határt ( bizony, matricánk már volt, kétféle is), amikor megszólalt középső gyerekem: " A tökéletes felsőtestemről írtál már a neten?"

Hm. Húga azonnal visítani kezdett: Hogy lehet valaki ilyen..( nem idézném szó szerint) Mi az apjával összenéztünk, majd felváltva, csendesen leadtuk az ilyenkor kötelezően leadandó szülői szöveget szerénységről, önvizsgálatról, önkritikáról. A gyerek megsemmisülten ült, nem tudom, hallott-e egyáltalán valamit, az biztos, hogy nagyon szeretett volna átmenetileg egy másik bolygón tartózkodni.
Azóta ezen töröm a fejem. Hiszen ez az én művem, az én nevelésem. Előzménye persze volt. Egyetemista fiunk annak idején a régi, hagyományos, szüleink által preferált elvek alapján nevelkedett: Nem kell azt a gyereket dicsérni, mert még elbízza magát! Nem mondjuk meg a kislánynak, hogy szép, mert még majd kényeskedő lesz! Emlékeztek? Az eredmény nagyon jól látható lett, okos ,intelligens nagyfiam annyi önbizalommal bír, mint egy nyúl a róka szájában. Még egyszer nem akartuk elkövetni ezt a hibát, így öccsének mindig elmondtuk, milyen tehetségesnek, okosnak , különlegesnek tartjuk. Szóval, dülöngélünk a ló egyik oldaláról a másikra.


Nektek hogy sikerül megtartani az egyensúlyt?

-vg-




10 hozzászólás. Szólj hozzá te is!:

Bergamott írta...

Ez nagyon jó kérdés! 11 év múlva biztosabbat tudok:)

bringa írta...

Én dicsértem a nagyfiam (14), és dicsérem ma is, néha túl is teng az önbizalma, de szükség is van rá, és nemegyszer adott már ez az önbizalom neki egy kis pluszt.
Az önbizalmat nem lehet tanulni, és nagyon nehéz felépíteni, szerintem jó az, ha minél hamarabb kialakul az emberben.

Angela írta...

Azt gondolom, az egészséges önbizalmat nem a dicséret adja igazán, hanem az elfogadás. Ha tudja a gyereked, hogy bízol az értelmi képességeiben, vagy abban, hogy adott problémával meg tud küzdeni, hogy képes eldönteni, milyen ruhát vegyen fel, jó- e ez vagy az a tanára, stb, akkor épül az az önbizalom. A buksi simogatása önmagában még igen kevés ehhez. Nekem minden gyerekem önbizalomhiánnyal küzd, úgyhogy alaposan elrontottam valamit.

Márta írta...

Egyszerre vagyok a legjobb anya és a legtehetetlenebb - két gyerek, két más világ.
Az elfogadást már megtanultam, de mi lesz azzal a fránya érettségivel?

Gabi írta...

Ezt én is így gondolom, Bringa, csakhogy a kamasz társadalom késés nélkül és kérlelhetetlenül megtorolja a nagy arcot.

Gabi írta...

Szerintem, Márti, az , hogy gondolkodunk, töprengünk, tépelődünk rajta, mindenképpen a jó út. Azoktól félek, akik TUDJÁK, hogy hogy kell.

bringa írta...

Ja igen, a kamasz társadalom megtorolja. Nálunk is, és elég nehéz. És nem is tudok ezzel mit kezdeni:( (javaslat?)

Angela írta...

Hol a határ az egészséges önbizalom és a nagy arc között? Ráadásul éppen az önbizalomhiány egyik tünete lehet az ún. nagyarc. Nagyfiamnak van egy osztálytársa, aki önmagát módszeresen zseninek titulálja, pedig szemmel láthatóan éppen attól szenved, hogy nem fogadják el. Dehát a nagy arca miatt nem fogadják el! De éppen azzal kompenzálja a kisebbségi komplexusát, hogy túloz magával kapcsolatban! Hol lehet ebből a körből egy kamasznak kitörni?

Gabi írta...

Szerintem az egészséges önbizalom csöndes, mert belső erőből táplálkozik. A lélek magabiztossága.Szerény és alázatos. Nem összekeverhető az arcoskodással, amikor érezzük, hogy a hangos szó mögött csak üresség van.Azt mindannyian kiszúrjuk.

Gabi írta...

Bringa: A kamaszok kíméletlenül és nagy pontossággal oda fognak célozni, ahol ő a leggyengébb. Ettől nem lehet megvédeni ( talán nem is kell), ezt úgy hiszem, mindannyian átéltük. Néhány jól bevitt "ütés" és egykettőre megtanulja mindenki, hogy néha bizony be kell fognia a száját.A felnőtt életben is fel szoktuk mérni az erőviszonyokat a kapcsolatainkban.