Mindig van olyan a nap végén, hogy az emberben ott van egy kis tüske: Azt ott nem úgy kellett volna, arra nem figyeltem eléggé, mucikával nem beszélgettem eleget, mert a testvére elvonta a figyelmem, vagy éppen akkor kellett még telefonálnom, vagy idegesített valami és nem úgy szóltam hozzá, ahogy jó lett volna. Ott maradt egy kis vakfolt, egy üresség, egy rossz érzés bennem. Egy érzés, hogy valami még hiányzik. Mindig van egy "leggyengébb láncszem".
Még akkor is van ilyen érzésem, ha valójában mindent megtettem. Neked szokott ilyen érzésed lenni?
A mai tennivaló:
- Gondold át, ki volt ma a leggyengébb láncszem a családban. Ki esett ki a látókörödből, kire nem figyeltél eleget, vagy volt- e olyan, hogy akár véletlenül igazságtalan voltál valakivel. Míg nem alszol, addig nem késő ezt kompenzálni. Egy kis plusz összebújás helyrebillenti az egyensúlyt benned is és a gyerekedben is.
- A saját lelkiismeretedet is megnyugtatod, ha a leggyengébb láncszemet egy kis többletben részesíted. Főképpen, ha nem volt minden rendben körülötte. Ha nem volt teljesen igazságos a dorgálás, ha olyat szóltál neki, amit később megbántál, vagy ha nem tudtál eleget törődni vele, érdemes most jól megszorongatni őt és egy kis pluszban részesíteni a többiekkel "szemben".
- A gyereked hálás lesz és nagyon- nagyon jónak fog látni, ha kimondott, vagy ki nem mondott hiányait pótolod. Ha ő eggyel többször hallja, hogy fontos neked és szereted őt, ez megnyugtatja őt afelől, hogy mégiscsak figyelsz rá.
- Ne felejtsük el, hogy a gyerekek sokszor nem tudják megfogalmazni a problémáikat, és örülnek, ha te mégis érted őket.
Mostantól a napi teendőid:
Reggel:
- Reggel szedd rendbe magad, fésülködj meg és ébreszd a gyerekeid fogmosás, illatosítás után. Legyen az első puszi friss és üde és lássanak csinosnak, ápoltnak még otthon is.
- Állítsd össze a reggeli rutint, melynek része a személyre szabott ébresztés, a nyugodt hangulat, a finom reggeli és az igazi uzsonna. Mostantól igyekezz betartani ezeket a szokásokat és meglásd, hamarosan véget ér a kapkodás és a reggeli hisztik ideje.
- Vizsgáld meg azokat az életköröket, amik jelen vannak a mindennapjaidban (pl. háztartás, család, munka, hobbi, alkotás, vállalkozás stb) és nyiss nekik egy- egy kontrollfüzetet. Ezután ezekbe a füzetekbe jegyezd fel minden gondolatod, teendőd, ötleted a témával kapcsolatban. Ezek a füzetek segítenek a napod rendszerezésében és bármikor visszanézheted őket, ha egy jó ötletre, inspirációra vágysz valamilyen ügyeddel kapcsolatban.
- Számold meg, hány alkalommal öleled meg a gyerekeid naponta. Vagy hányszor öleled meg a férjed- párod? Te mennyi ölelést kapsz? Mennyi érintést? Emeld az adagot minimum napi 15- 20- ra, hogy ezzel is minél gyakrabban jelezd nekik, mennyire fontosak, szeretni valóak számodra.
- Szerezz be egy asztali, vagy falinaptárt, amiben ezentúl vezetitek a fontosabb eseményeket. Legyen mindenkinek külön színe arra, hogy feljegyezze, ami számára fontos. Engedd, hogy a gyerekeid is feljegyezzék elfoglaltságaikat, célkitűzéseiket, a kirándulásokat, névnapokat. Pillantsatok minden reggel a naptárra és egyeztessetek és jegyezzetek be minden fontos dolgot azonnal.
- Az utolsó puszinál erősítsd meg őt abban, amiben jó volt és bocsásd meg a hibáit. Engedd őt úgy elaludni, hogy biztos legyen abban, mindig szereted őt. Akkor is, ha nem tökéletes.
- Este mondj magadnak 3 érvet, mitől voltál ma jó anya!
- Keress a vacsorának egy olyan időpontot, amikor nyugodtan le tudtok ülni és mindenki kiadhatja mindazt, ami a nap folyamán felgyülemlett benne. Hallgasd meg őket és élvezd a velük töltött időt. Legyen ez egy napi szertartás, ami mostantól állandóvá válik.
- Alakítsd ki az esti rutint, ami támpontot ad a gyerekednek az esti lefekvéshez. Legyen világos neki, hogy milyen teendőkkel, milyen sorrendet követve kell eljutniuk az ágyig és ezt mikorra kell teljesíteniük.
- Gondold át, ki volt ma a leggyengébb láncszem. Valaki, aki kevesebbet kapott a többieknél, vagy megoldatlan problémája maradt, vagy igazságtalan voltál vele (hisz ember vagy te is, tévedhetsz, hibázhatsz). Kapjon ő egy plusz ölelést, hogy mindkettőtök lelki békéje helyre billenjen.
4 hozzászólás. Szólj hozzá te is!:
Szokott!
Éjszaka analizálom magamban az óvodai történéseket- cirka fél kettő tájban.
Bánt, ha nem voltam elég jó, türelmes, empatikus.
Megfogadom, hogy reggel bepótolok mindent, aztán jönnek a lurkók,s forog ismét a mókuskerék. Verekedés, csúnya beszéd, klikkezés, - aztán megint elhagy a "békatűrés".
Ismét átnéztük a kis csapat állapotját, s egyetlen gyerkőcünknél gömbölyűek a dolgok.
Minden nap új és új ötleteken töröm a fejem, helyesebben törjük társammal.
Ma például ragyogóan sikerült a lapbook-os, csoportmunkás próbálkozás!
Hű, de büszke vagyok a kis rosszcsontjaimra!
Három csoport - általuk választott húsvét témában dolgozott, kb 95 %-os önállósággal. Le is kéne fényképeznem a legjobb összeállítást, nagyon ügyesek voltak!
Visszatérve az alaphelyzetre sokszor kéne türelmesebbnek lennem, imádkozom érte- bár már meghallgatást nyerne fohászom....
Dicséretre, szeretetre, bátorításra fordított energiánk következtében sokat változtak a gyerekek. Bár csak a szülő is odavonná őket magához, s nem lennének ennyire sérülékenyek, sebezhetőek...
Nagyon tisztelem az elszántságodat.
Ó bár csak többet tehetnék.
Ma Manóm megosztotta velem bátyja történetét, kit folyamatos konfliktusai miatt ki akarnak emelni a családból, hosszasan beszélgettünk, belesajdul a szívem...
Márta: Én olyan gyerekekhez (fiatalokhoz) járok fejleszteni, akiket már kiemeltek. Gyakran eszembe kell jusson, hogy egyik- másik eljár bandázni, vagy folyamatban van a rendőrségi ügye, vagy várhatóan fiatalkorúak börtönébe megy, miközben átszellemülten kevergeti a pudingot mellettem. Bizonyos helyzetekben kezelhetetlenné válik, bizonyos emberekkel kezelhetetlenné válik, és attól a leginkább kezelhetetlen, hogy képtelen magára hagyottan élni. Azt érzem rajtuk, hogy magányosak és ettől rosszá válnak. Vajon az a gyerek, akinek folyamatos konfliktusai vannak, mennyire magányos abban a családban, ahonnét ki akarják emelni? Tudod, egyetlen gyerek sem születik rossznak. Ettől annyira fájdalmasak ezek a találkozások. Mindig arra gondolok: Mivé tették ezt vagy azt a gyereket? Azt kérdik tőlük: Mi lesz így belőled? De ki ad nekik erőt, hogy valami legyen belőlük? Hol a mérce, hogy mivé kell lenni?
Megjegyzés küldése