2011. április 20., szerda

Majd ráfogjuk a nyuszira?!




Nem fogok árulkodni az osztálykirándulásról. Egyrészt, mert a gyerekeim megtiltották, másrészt, mert soha többet nem mesélnének el nekem semmit.











Így csak szépen csendben, magamban aggódom. Lehet, hogy a többi szülő is, de ezt a témát udvariasan kerüljük. Ha mégis szóba jön, mindannyian tudjuk, hogy a más gyerekével mi történt, amikor előkerült egy kis hazai, de mindannyian meg vagyunk győződve róla, hogy a miénk igazából ott sem volt. Vagy legalábbis egy másik szobában társasjátékozott éppen ropit rágcsálva.


Azt mondja valamelyik nap a 14 éves, hogy ő az idén nem fárasztaná apját, meg a bátyját, hogy őt szállítgassák húsvét hétfőn. Megbeszélték a fiúkkal, hogy ők majd biciklivel, együtt, csapatban. Végigjárják az osztálytárs lányokat szódásüveggel a kezükben. Ünnep az ünnep.


Na, ki is vert a víz . Ha nem engedem, sértődés, morgás, rossz hangulat várható. Ha engedem, előfordulhat, hogy jókedv lesz. Virágos jókedv. Nótás kedvű jókedv. Emlékszem én a gyerekkori vendégségek " csak egy kortyocskát ebből az édesből" kedveskedő háziasszonyaira.


Családom tagjai, látván rettegésemet, tanácsokkal láttak el:


A kicsi: Engedd csak el, legalább lesz min röhögni, ha betámasztják a kertkapuba!


A nagy: Engedd csak el, utána legalább letilthatjuk a következő 10 évre!


Apuka: Muszáj elsőre megbízni benne! ( majd nevetve)Ebből mi lesz?! Hozzak valamit inni az ijedtségre?



Nálatok ez hogy van?










5 hozzászólás. Szólj hozzá te is!:

Bergamott írta...

Szerint gáz, hogy egyáltalán felmerül a lehetősége 14 évesen.

Ráadásul kerékpárral, amivel ki is lehet szédülni egy autó elé.

Így én nem tudnék nevetni az esetleges vicces szituációkon, mert a nagyon nem vicces jut eszembe.

A "kedveskedő háziasszonyokról" is van véleményem, de az már modiért kiáltana.

Gabi írta...

Teljesen egyetértünk, Bergamott. A 2 héttel ezelőtti osztálykirándulásig nekem ez a lehetőség meg sem fordult a fejemben.Most viszont itt állok a kortárscsoport kontra nevelés probléma előtt.És nem vagyok feldobva.Azt már el sem merem mesélni, hogy a kislányok viszik a prímet a dologban..

X írta...

15-20 éve is így volt. Ez a bizalom és az önuralom próbája. Jól nem lehet dönteni, szerintem.

Stinner Zsuzsanna írta...

Szerintem meg ha inni akar,akkor fog is!Ez nem azt jelenti hogy áldáodat kellene adni rá,csak annyit hogy itt már nincs sok beleszólása a felnőttnek.Eddíg nevelgetted,megtetted ami tőled telik,most már rajta a sor,mit hasznosít belőle.Ha most erősebb is a kortársak húzóereje,vissza fog találni a "helyes" útra.Pláne ha továbbra is mellette vagytok!Sok sikert!

Gabi írta...

Ez bizony így van.Lehet, hogy attól félek ennyire, hogy most én vizsgázom az elmúlt 14 évből?Nem lehetne inkább funkcionális anatómiából 2x?!