Agresszív a gyerekem- és ettől én is!

Egy levél indított el, hogy az alábbi témában kutakodjak. Egy olyan kislány anyukája írta nekem, aki gyakran kötekedő, szófogadatlan és dühös. Mindketten szenvednek ettől a helyzettől, mert a kapcsolatuk lassan rámegy az állandó harcokra.

Az ember ilyenkor válaszokat keres és megoldásokat. Mi vezetett ide és hogyan oldhatom meg?

Nem kérdés, hogy nagyon nehéz egy olyan gyerekkel együtt élni, akivel folytonos küzdelemben állunk, ám biztos vagyok abban, hogy ettől a helyzettől a gyerek éppúgy szenved, ahogy a felnőtt. Ki szeret állandóan konfrontálódni éppen azokkal, akiket szeret?

Az agresszió fogalmát mindenképpen terjesszük ki és ne csak arra gondoljunk, mikor agresszióról beszélünk, hogy fizikailag durva valakivel a gyerekünk. A hisztéria, a követelőzés, a nyafogás, az önpusztítás (körömrágás) mind agresszív megnyilvánulások, csak éppen az irányuk és módjuk különbözik egymástól.

Én magam is sokat tépelődök, mikor valamelyik fiamon látom az agresszió jeleit. Miért indulatos? Miért rágja a körmét? Miért türelmetlen? Hogyan segítsek neki?

Remek cikket olvastam Vekerdy Tamással ebben a témában, amely megerősített abban, hogy elsősorban a környezetünkben, nevelési módszereinkben, életmódunkban kell keresni az okokat, egyben a megoldásokat is. Ha az indulatos gyereket még inkább frusztráljuk a büntetéssel, dorgálással, azzal legfeljebb csak pillanatnyi megoldást érhetünk el. A probléma hosszútávon megmarad.

Hogy végleges megoldást találjunk, először is el kell fogadnunk, hogy az agresszió sok esetben csupán válasz valamire a gyermek részéről, amelynek segítségével belső feszültségén, dühén enyhíthet. Ha segíteni akarunk, először is meg kell értenünk a gyermek viselkedésének változásait, és hogy mi áll ezek hátterében. Tanuljuk meg, hogyan kell reagálnunk, amikor - sokszor jelentéktelen dolgok miatt - dühkitörései vannak. A gyerekek érzelmi változásainak okát általában könnyű kitalálni. Lehet fájdalma, bűntudata, de ezt ritkán fogjuk megtudni egy beszélgetésből - a gyermek érzéseit a magatartása tükrözi, viszont, hogy olvasni tudjunk a jelekből, jól kell ismernünk őt.

Vannak azért alapvető jelek:

Amikor egy gyermek szomorú, magába zárkózik, vagy igen keveset árul el érzéseiről. Ha bűnösnek érzi magát, kerüli az emberek társaságát és a szobájába vonul. Ha mérges, tönkreteheti a játékait, kiabálhat, hozzád dobálhat különböző tárgyakat. Ehhez képest lehetnek eltérések, hisz minden gyerek más és más, mindenkihez külön recept kell, ám a viselkedési jelekből a szülőknek tudniuk kell, hogy a gyereknek segítségre van szüksége. Ha nem kezelik a problémát, a későbbiekben sokkal súlyosabbá válhat.

Az önuralom hatékony lehet a fent említett probléma kezelésében; némi információgyűjtés és kísérletezés sem árt. Ha szülőként aggódunk gyermekünk viselkedési problémái miatt, büntetés helyett előbb próbáljuk felismerni a mögötte húzódó okokat. Próbáljunk választ kapni arra, hogy mi az oka, amiért így reagál gyermek a különböző kihívásokra, mióta áll fenn ez a probléma és mit gondol, érez a gyermek az ilyen helyzetekben?

Alapfontosságú a gyerekek indulatainak irányítása. Meg kell tanulnia, hogyan viselkedjen megfelelően különböző helyzetekben. Tudnia kell, hogy teljesen normális, ha mérges, de azt is meg kell értenie, hogy ezt az indulatot nem szabad negatív módon használni. 

Hogyan lehet akkor használni az indulatokat? 

Állandóan azt halljuk, hogy az indulatokat helyesen kezeljük és ezt tanítsuk meg a gyerekeknek is. Ezzel a szöveggel azonban meg vagyunk lőve, ugyanis ha megkérded, mégis mire gondolnak a helyes kezelést illetően, akkor általában csak hüppögés- hümmögés a válasz. Legyen mondjuk észérvek felsorakoztatása és szóbeli meggyőzés (szerintem ezt hívják egy indulattal telt helyzetben káromkodásnak)? Egy felnőtt mondjuk használhatja az energiáit erre (nem a káromkodásra gondolok :-)), de egy gyerek nagyon ritkán tud verbális érveket használni, mikor dühös. Főképp, ha felnőttel áll szemben, ahol ugye csak vesztes lehet. 

Vagy mi lehet még helyes kezelés?
Mondjatok már valamit, hogyan lehet az indulatokat kreatívan és jól hasznosítani ott, abban a pillanatban, mikor elborítják a gyerek agyát?
Ez az egész egy hülyeség, mert senki nem mondja ugyan ki, de sok esetben az indulatot csak elfojtani lehet, amely módszer úgy rossz, ahogy van. Nekem meg ebből elegem van, úgyhogy némileg más módszereket vetettem be a pillanatnyi indulatok  kezelésére. Szépen kimegyünk a fiúkkal a kertbe, és össznépi ordítást rendezünk. Mondhatom rendkívül kreatív hasznosítása az indulatoknak, ráadásul rendkívül felszabadító. Olyan is van, hogy egy fadoronggal a betonkút oldalát lehet erősen ütögetni, olykor pedig futóversenyt rendezünk a ház előtt. Néha az agresszív érzésekkel küzdő gyermekem egy fahasábot tart a feje fölött, és mérjük az időt, meddig bírja. Az akció után megbeszéljük, hogy nahát, ez aztán jó nagy indulat volt, ha már két és fél percig képes volt a fahasábot a fejed fölött tartani! Ott van- e még? Érzed- e még? Mit éreztél, mikor benned volt? El tudod- e mondani, mi váltotta ki belőled? Mindezt persze akkor, mikor már kissé kiizzadtak a srácok.
Milyen fura, hogy ilyenkor már általában tudnak értelmesen beszélni, érvelni, békülni! Valahogy a dühük elpárolog a bőrükön át. 

Nos, pszichológiailag mennyire megalapozott a módszer? Nem tudom, de az biztos, hogy működik. Jobban, mint a "Menj a szobádba!", "Velem nem beszélhetsz így!", és a "Már megint egymást ölitek?" típusú kirohanások.

Módszer lehet többféle persze, de bizonyos, hogy az agresszív viselkedésnek oka van, ami fölött nem hunyhat szemet a szülő. Idejében meg kell tanítani a gyerekeknek, hogyan kezeljék indulataikat, de a legfontosabb, hogy az okokat megtaláljuk, amik ehhez a viselkedéshez vezettek. Mindehhez sok türelem kell, ám az eredmények előbb-utóbb jelentkezni fognak.