Felismered őket?- A Pedagógus kirándul

Úgy mondják, az emberek különböző típusokba sorolhatóak külsejük, habitusuk és szokásrendszerük alapján. Egyet értek ezzel a tapasztalattal, és saját megfigyeléseim alapján hadd tegyem  rögtön hozzá, hogy van az emberi fajnak egy egészen különös mutációja, mely semmi máshoz nem hasonlítható. Ez a különös alfaj nem egyéb, mint a Pedagógus. Ha pedig Bimbi kirándulásánál kielemeztük a szülőket, hát azt hiszem, ideje összefoglalnom kedves kollégáim prototípusait (természetesen a teljesség igénye nélkül és semmiképpen nem bántó szándékkal) úgy, ahogy ezt a mögöttem álló kirándulószezon idején volt szerencsém megfigyelni..

Lássuk akkor:

1. „Mrs. Nagyfőnök”

Mrs. Nagyfőnök már az első percben felismerhető. Olyan orgánuma van, amivel képes egy 50 fős kirándulóbuszt bármikor mikrofon nélkül menetszélben keresztülordítani. Azzal kezdi a kirándulást, hogy elmondja, ő az egyetlen az iskolában, akinek nincsenek problémái a gyerekekkel. Most sem lesz semmi baj, ő már lezsírozott mindent a kölkökkel. Megmondta nekik, ha bármi „olyan” (milyen?) történik, akkor nem lesz rajta a nyolcadikos tablójukon. Két év múlva, merthogy most hatodikosok. Este pedig minden faház ajtaját kívülről kulcsra zárja.  

Szobafőnököket választ, akik a rendért felelnek. Egy sípszó esetén a szobafőnök rohan hozzá hanyatt- homlok, két sípszó esetén az egész osztály. Aki nem jön azonnal, hangos kiabálással van megalázva a többiek előtt.

Mrs. Nagyfőnök mindent lát, mindent hall, és könyörtelenül megtorolja a hibákat. Egy bazmegért tíz perc kiülés a fociból, két bazmegért nyilvános letolás.

Feltétlen segíteni akar, hisz fel sem tételezi, hogy rajta kívül bárki hatni tudjon az osztályára, ezért aztán gátlás nélkül harsányan közbeszól, mikor az animátor próbál a gyerekekkel beszélni. Mindegy az, hogy egy fontos szertartás zajlik, vagy éppen egy játék közepében vannak, Mrs. Nagyfőnök folyamatosan beszél: Figyeljél oda A. nénire! B., nem szeretném még egyszer hallani a hangodat, mert elzavarlak innét! Ne beszélj csúnyán! Ki hagyta kint a törölközőjét a ház előtt? (Itt meg is állítja az életet, és addig nem lehet semmit csinálni, amíg a fent említett törölköző a helyére nem kerül).

Szeret nevetni és gyakran viccelődik- de mindig csak a gyerekek kárára. A tréfái leginkább a tanulók gyengeségeire vannak kiélezve. Harsányan kacag, majd megjegyzi, jó kis társaság ez… értik a humort is.

2. „Csak szülő ne lenne” Tanárnő

Általában az elit iskolák rákfenéje a Pedagógus, aki már semmit sem mer. A kreativitását rég elveszítette, egyetlen mércéje van: Mit szól a szülő? Csak azért választott minket a kirándulás megszervezésére, mert fél vállalni a felelősséget egy esetleges hibáiért, ám így is aggódik, mert ha én hibázok, ezt a szülők még akkor is számon kérhetik rajta.

Ő az, aki a gyerekek után felszedi a szemetet, bepakolja a hátizsákjukat, erőtlen hangon igyekszik fegyelmezni őket, időnként pedig elhúzódik a csoporttól és hagyja, hogy az animátor tegye a dolgát. Olyankor pihen.

A kirándulás előtt többszörösen egyeztet velem, majd két nappal indulás előtt felhív, mert kétségek közt vergődik. Tíz időjárás előrejelzőből ugyanis hat esőt jósol a kirándulás napjára. B és C tervet követel, amit majd ismertethet a szülőkkel.

A kirándulás alatt a szerződés végig a kezében van és pontról pontra követi a leírtakat, nehogy valami kimaradjon.

Mérlegel: Kell egy kis vetélkedő. Nem sok, talán két- három perc, mert a gyerekeket baromira nem érdekli, de otthon majd el tudják mondani, hogy volt az is. Kell vonatozás is: Jaj, ez ennyire rövid? Mit fognak szólni a szülők, hogy csak ennyi volt? Legyen szabad játék, de túlságosan ne fáradjanak el, mert félő, hogy majd panaszkodnak otthon! Innét indulunk?- kérdezi, mikor a túra helyszínére érünk- Arról volt szó, hogy a Dera patak völgyébe megyünk. Ez az? Hol a patak? Kiszáradt? Éppen most?! Te jó ég!- a szívéhez kap- Mit fognak szólni a szülők?

3. A „Mártír”

Az ő sorsa talán a legnehezebb. Van 22 diákja, közülük 3- mat el sem hozott. Ő ugyan nem kínlódik a hülyékkel! Az első együtt töltött óra után bizalmaskodva hozzám hajol: Nekem van ám a legrosszabb osztályom az egész iskolában! - súgja, majd sokat sejtetően a szemembe néz. Önelégülten meséli, hogy 10 gyerek családi háttere nagyon zilált. Meg is mutatja őket az ujjával feltűnően feléjük bökve. Van köztük 5 SNI- s, 8 BTM- es, de a többivel is csak a baj van. Folyton mozognak, beszélnek. Rettenetes ilyen körülmények között dolgozni- sóhajtja.

A „Mártír” folyton reszket, hogy elveszít valakit. Átszámolja a gyerekeket, de a végére összezavarodik, mert nem tudnak nyugton maradni. Kezdi elölről. Hogy tudja követni magát számolás közben megérinti őket, ám ettől eltorzul az arca és fölöttébb ideges lesz.

A „Nagyfőnökkel” ellentétben a „Mártírnak” szinte kislányos hangja van, képtelen láthatóvá és hallhatóvá válni a fölső tagozatosok között. Az alkata is vékony, szinte gyermeki- gyakran meg sem lehet különböztetni a diákjaitól. A nevelést összekeveri a fegyelmezéssel, ezért rátelepszik az osztályára és lélegzethez sem jutnak tőle a srácok. A nap 24 órájában képes hangos és folyamatos „cssss” hangutánzó szóval csitítani őket.

Szóval a Mártír folyton számol… majd újra számol. Végül kétségbeesett szemekkel néz rám: Hát, talán megvannak- sóhajtja.

Mosoly soha nincs az arcán, kivéve mikor megtudja, hogy az egri várban lemehet Börtön Múzeumba megnézni a kínzóeszközöket. Ekkor felderül. Hegyes orrát szinte beledöfi a hozzá legközelebb álló fiú arcába és kéjesen vigyorog: Hmmm, remélem lehet hazavinni valami jó kis bonckampót!

4. „Anyád”

„Anyád helyett anyád” kolléga a hatalmas túlélőcsomagjáról ismerszik meg. Van nála hányás csillapító és hánytató, sprayk, krémek a különböző csípésekre, tapaszok vágásokra, égésekre, csipesz a kullancsok miatt. Ő mindig előrelátó. Most is megmondta, hogy mindenki hosszú nadrágban és zárt cipőben jöjjön egy ilyen nehéz napra. Így a csoportja 35 fokban izzadhat mondjuk az ópusztaszeri forróságban, vagy valamelyik nagyváros aszfaltján, míg ő térdnadrágban és szandálban grasszál. No, persze, magáról elfelejtett gondoskodni.

Saját busszal jönnek. Egy Volán helyközi járatost bérelnek másfélszeres áron, mint ami bármelyik luxus kategóriás maszek busznak a kilométer díja lenne. Hogy miért? Ezt is kifejti ”Anyád” kolléga: Sose lehet tudni, ki ül egy magánbuszon. A Volánosok legalább tudják, hogyan kell vezetni… Nekik ez a szakmájuk. Igaz, nincsen mikrofon a járműben, így a közös éneklés és az idegenvezetés elmarad (egy Ikaruszt képtelen vagyok túlordítani), viszont Pesten tudunk a buszsávban utazni, így a dugókat megússzuk.

A hőség ellen kinyitjuk a tetőablakokat, ám „Anya” aggódik, hogy valaki esetleg huzatot kap, így inkább lecsukatja őket. Nem baj, van oldalablak, némi levegő azon is áramlik be. Nem sokáig, mert néhány felhő összegyülekezik, s ő azonnal kiabálni kezd, hogy zárjunk be mindent, nehogy beessen az eső. Kiszállás előtt felveteti az esőkabátokat- biztos, ami biztos- és tétován indul a túrára. Felhők vannak az égen! Ebből még bármi lehet. Mi lesz, ha a gyerekek eláznak? Nincs nálad hajszárító?- kérdezi.

A vihar előtti fullasztó hőségben kis híján sokkot kapok, pedig rajtam rövidnadrág és póló van. El sem tudom képzelni, a gyerekek hogyan érezhetik magukat esőkabátba bugyolálva. Később a felhők elvonulnak, az eső elmarad, így végre ők is lejjebb vetkőzhetnek. Már csak a homlokuk gyöngyözik, de nem adják fel. Alföldi gyerekek, boldogok, hogy végre mehetnek felfelé. „Anyád helyett anyád” kolléga azonban megunta már a menetelést. Elfáradtak a gyerekek- mondja- elég a túrából. Menjünk vissza! A csoport nyafog- ők még másznának a hegyre- de a tanárnőnek elege van. Ő eldöntötte, mennyire van szüksége a csoportjának, apelláta nincs: Hát fáradtak vagytok, nem értitek? Köszöni szépen, még hazafelé megállnak majd fagyizni, 5re pedig épségben le kell szállítani a gyerekeket. A buszon még átnézi őket, hogy kullancs van- e bennük, de csalódnia kell- mindenki megúszta a kirándulást sérülések nélkül. Pedig nála volt minden, ő készült, ő igazán megtette, ami tőle telt. Gondoskodott a csoportról, törődött velük, óvta, vigyázta őket, s erre ők?!  Még egy vacak hányást sem voltak képesek produkálni. Hálátlan banda.

5. A „Rendes”

Végezetül muszáj említést tennem a „Rendes” tanárról. Ő a legkevésbé mutálódott alfaja a pedagógusoknak, így a kirándulásokon is meglepően természetesen és kellemesen vesz részt. Messziről kiszúrom, ugyanis a gyerekei általában körülveszik, beszélnek hozzá és kikérik a véleményét. Nagyon ritkán emeli meg a hangját, a problémáit és a kifogásait igyekszik úgy közölni, hogy közben ne alázza porig a diákokat. Határozott, vannak elvárásai, melyek azonban teljesíthetőek, elfogadhatók és ésszerűek. Nem gondoskodja túl a helyzeteket, de ott van, ha szükség van rá. Életkoruknak megfelelően kezeli a gyerekeket és soha nem vágja a fejükhöz, hogy azért vigyázzanak magukra, mert ő kerül börtönbe, ha bajuk esik a kiránduláson. Ha látod őt, olyan érzésed van, hogy szeret az osztályával lenni és nem terhes neki a gyerekek jelenléte. Elvárja a tiszteletet, egyben meg is adja. Nem haver, de ha kell, bizalmas segítő. Olyan ember, aki támasza a közösségnek, nem felügyelője, őre, megnyomorítója.

Vajon hányan vannak még?