Na, király!

A fiam új hobbija. Képregényeket készít, én pedig tanulok tőle. 

Ez itt a tanévzárójuk rövid leírása. Több tanulságot is tartogat az alkotás. Első körben talán azt, hogy egyáltalán ne lepődjön meg senki, ha kettő egész hónap alatt eljut a 12 (majdnem3) éves fia addig, hogy a nemrég még pompázatos ünneplő cipőbe már a nagylábujját sem tudja bedugni. Aztán azt is, hogy az ilyen hatodik osztály utáni búcsúztató (Néhányan ilyenkor elmennek gimnáziumba. Na, az enyém aztán nem!) még a legszenvtelenebb kamaszgyereknek is kicsavarja a lelkét. Volt itt is sírás- rívás.

Aztán ami még érdekes, hogy sose lehet tudni, éppen mire akad rá a gyerek és mi kezdi majd el érdekelni. Nekem lehetnek persze erről elképzeléseim, ő meg aztán lehet, hogy egész mást talál magának. Mit szólok én ehhez? Én még betettem volna egy kockát ide, meg oda... amott meg nem azt a szöveget írtam volna... és ez helyett lehetett volna egy sokkal ironikusabb megjegyzés is, ami még viccesebbé tette volna a sztorit. Tartom azonban a számat, mert ez az ő ügye, az ő gondolatai és az ő humora. Ha nem akarom elfojtani, el kell fogadnom olyannak, ahogyan ő szeretné. Ennél többet nem tehetek azért, hogy fejlődni tudjon.

 

Ha hasonlót szeretnétek alkotni, ezen az oldalon lehet próbálkozni :-)