Nagyon érdekes megfigyelni, hogy minél inkább beleásom magam a neveléssel foglalkozó szakirodalomba, ez annál erősebb elmozdulást eredményez egy sikeresebb, kellemesebb szülői szerep felé. Ez még nem is volna annyira érdekes, sőt, az is nyilvánvaló, hogy mindenféle gyerekekkel (elsősorban a sajátjaimmal) eredményesebb kommunikációt hoz magával, ám az már tényleg érdekes, hogy felnőtt kommunikációim során egyre inkább eltávolodik az álláspontom másokétól.
Különös, mikor gyerekeknek tanítom az erős önértékelést, a magabiztosságot és a hitet, közben magam gyakran elbizonytalanodom: Biztosan jól gondolom? Biztosan célravezető, amin haladok? Nem vagyok túlságosan liberális, megértő, esetleg naív? Biztos az a jó, ha a gyerekek olykor dühösek, frusztráltak vagy szomorúak a döntéseim miatt? Ostobaság sokadszor is bizalmat szavazni valakinek? Ilyeneken tűnődöm és néha nagyon egyedül érzem magam. Aztán megyek tovább a saját meggyőződésem szerint. Ha megingok, előveszek valamit a könyveim közül, megölelem a hozzám legközelebb álló 18 év alattit, hogy kissé jobban érezzem magam.
Megtaláltam a neten az etalont. Innét bárki letöltheti és elolvashatja. Nekem működik :-)
Ezt is nagyon szeretem még.
És ezt is:
Ha tetszett a cikk, add tovább:
Bejegyzések
0 hozzászólás. Szólj hozzá te is!:
Megjegyzés küldése