Az idegrendszer fejlesztése mozgással

Alábbi torna az idegrendszer általános fejlesztésére kiválóan alkalmas. Hogy megértsétek, miért olyan fontosak ezek az egyszerű mozgások az életünkben, kell azért egy kis bevezető.
Vannak olyan szakemberek, akik párhuzamot vonnak az ember egyedfejlődése és a törzsfejlődés között. Mit is jelent ez? A mozgásfejlődés szoros kapcsolatban áll az idegrendszer érésével, hiszen a gyermek mozgásának fejlődése egy-egy életszakaszban a központi idegrendszer egy-egy meghatározott területének irányítása alatt áll. Éppen ezért ha a mozgásfejlődés bármelyik szakasza kimarad, vagy nem gyakorlódik be eléggé (pl. túl korán feláll a gyermek), akkor az ehhez kapcsolódó érzékelő és irányító központok sem fejlődnek megfelelően. Ez pedig tanulási és viselkedési problémákhoz vezethet. 
Carl Henry Delacato által kidolgozott terápia lehetővé teszi a gyermekek számára, hogy a mozgás szintjén újra éljék életüknek egy korábbi szakaszát. Így az érésben elmaradt területek lehetőséget kapnak a hiányosságok pótlására.
A szakirodalom úgy tartja, hogy Magyarországon Kulcsár Mihályné állított össze egy mozgásterápiát
Delacato módszere alapján. Ezt a módszert követem én is,és nem volna fair, ha nem mesélném el, hogy Kulcsár Mihályné mindig elmondja, hogy ő még egyszer sem hallott Delacatoról, mikor már tornáztatta iskolaéretlen diákjait. Mások mondták aztán neki, hogy az, amit csinál, az a Delacato- féle mozgásterápia. 
Hogyan lehet ez, hogy egymástól függetlenül ennyire hasonló módszerek alakultak ki? Hm, nézd csak meg a csecsemőket, mennyire egyformán fejlődnek! Ugyanazokat a szakaszokat csinálják végig nagyjából ugyanabban a korban. Ezeket leste el Kulcsárné Pannika is, és építette be terápiájába. Ez a program folyamatosan fejlődik, mert a mozgáson túl ma már figyelembe vesz olyan tényezőket is, mint a gyermek lelke, az őt ért stresszhatások, magatartási, szocializációs tényezők. 
Előre szólok, hogy a mozgásterápia (tehát maga a terápia) egy hosszú heteken, hónapokon át tartó monoton folyamat. Ami a csecsemőnek még élvezetes (napi 8 órán át hason fekve mondjuk az úszómozgást imitálni), az egy nyolc éves kisgyereknek már unalmas még akkor is, ha nem tudja pontosan megcsinálni. Ezt el lehet fogadni, és megbeszélni a gyerekkel, hogy muszáj csinálni, vagy lehet agyalni azon, hogyan tegyük élvezetessé számára a tornázást. Egy biztos: Maguk a mozdulatok pontosak kell, hogy legyenek, tehát elviccelni nem lehet a napi "edzést.
Gyakran kell csinálni. Legjobb naponta. 
Miért?
Képzelj csak el egy gyönyörű, érintetlen rétet, melyen térdig ér a fű. Mikor átvágsz rajta, a növényektől nehezen mozogsz, ágak kapaszkodnak a nadrágodba, a ruhád csupa bogáncs lesz. Ám ha hetente elmész ugyanott, lassan egy kis ösvény kezd kialakulni, és egyre könnyebbé válik a közlekedés. Ugye nem kell mondanom, hogy naponta végigsétálva az utacskán sokkal hamarabb lesz belőle gyalogösvény, mint a heti egy mászkálással.
Ugyanez történik az agyi kapcsolatokkal is. A fejlesztő torna utakat épít az idegpályákon, így hát a legjobb naponta sétálni ezeken az ösvényeken, hogy célt érjünk. Jó hír azonban, hogy a mozgásterápia nem aerobick, amit ha abbahagyunk, akkor néhány hét alatt leépülnek az izmaink. Ahogy a csecsemő kiépíti a maga útjait, úgy tudja kijárni a nagyobbacska gyerek is ezeket az ösvényeket. Ha a szülő segíti őt ebben és komolyan veszik a "járkálást", egészen hamar elindul a változás a gyermek képességeit és közérzetét illetően.
Hangsúlyozom, ez NEM terápia. Ez egy általános idegrendszer fejlesztő mozgás, amit bárki alkalmazhat, és nem tud vele ártani sem gyermekének, sem magának. Használni azonban igen, mert az utacskákat a gyerek idegrendszerében építi felfelé, tehát mindenképpen fejlesztő hatású.
Ha érdekel az első hónap programja, katt IDE!


Érdekes:
Javaslom, csináljátok meg ti is a feladatokat! Egyrészt jó azt tudni, mit várunk el a gyerekünktől, másrészt meg fogtok lepődni, milyen nehéz megoldani egy- egy egyszerűnek tűnő gyakorlatot :-)
Mi a tanfolyamon mindent megcsináltunk, és én is csodálkoztam, mennyire sok hiányosságom van ezekben az ősi mozgásokban. Lám, azért mégis sikerült diplomát szereznem, életben is maradtam ennyi időn keresztül. Mégis hogyan? Az agyunk megtanul kompenzálni, dolgozik, és elfedi idővel ezeket a lemaradásokat. Az, hogy én vagyok a legnagyobb eltévedő bajnok, és kiesnek tárgyak a kezemből? Vagy nekirohanok a fotocellás ajtóknak? Nagy dolog! A térérzékelésem gyenge. Ettől függetlenül valahogy sikerült jól tanulnom, pedig simán lehettem volna diszes gyerek, ahogy sokan azzá válnak egy ilyen gyengeségtől, ami nekem is van, és azután szenvednek 8 éven át. Én valahogy kompenzáltam, bár halványan emlékszem, nem volt könnyű. A matek nem ment, de megerősödtem magyarból.
Hogy miért meséltem ezt el? Hogy lássátok, semmi sincs előre eldöntve. Csodás lények vagyunk, és bármikor képesek vagyunk fejlődni. A gyerekeink is.


Ami jön:  Készülünk Mindszentre. Koszorúkészítés és beszélgetés. Halottaink- emlékeink.