A térérzékelés szerepe a tanulás folyamatában

Azt már mindenki unásig tudja, hogy a  férfiak és nők térérzékelése, térbeli tájékozódása finoman szólva is eltérő. Ezeknek a készségeknek a központja a jobb agyféltekében található, mely a férfiak esetében fejlettebben (vagy inkább másképpen) működik. Professzionális tájékozódási központot hordoznak a fejükben, és értetlenül állnak életük párja előtt, aki rendszeresen "elveszti" az autót a mélygarázsban. Más kérdés persze, hogy ugyanezek a tájékozódási bajnokok a saját zoknijukat képtelenek megtalálni a lakásban a nők nélkül, ami pedig annak köszönhető, hogy a nők periférikus látása fejlettebb. A nők egyszerre tudnak többféle információt feldolgozni. Ezek a különbségek mind- mind az eltérő fejlődésünknek köszönhetőek.

A térérzékelés fokozatosan alakul ki gyermekkorban. Legelőször a saját testén kezdi el mindenki megtapasztalni az irányokat. Eleinte megtanuljuk testrészeink nevét, majd azt, hogy a két egyforma láb és kar közül az egyiket balnak, másikat jobbnak nevezzük. Ha ez az információhalmaz hiányos, később síkban sem tud majd a gyerkőc tájékozódni, és ezzel hopp! kész a baj az olvasás- írással. Nagyon nem mindegy ugyanis, hogy balról jobbra próbálja a betűket összeolvasni, avagy fordítva.

Általában elmondható, hogy azoknál a gyermekeknél, akiknél kimaradt, vagy lerövidült a kúszás és mászás folyamata, gyakrabban találkozunk iránytévesztési nehézségekkel, mint azoknál, akik ezt a mozgási fázist  teljes egészében megélték. Ezek szerint a kúszás- mászás elemeinek gyakorlása, illetve a helyesen begyakorolt mozdulat a térérzékelési képességeket fejleszti (ezért aztán része is a komplex mozgásterápiának).

A magabiztos térérzékelés nagyon fontos képesség ahhoz, hogy helyesen mérjük fel saját testünk tárgyakhoz viszonyított helyzetét, ezáltal ki tudjuk azokat kerülni, vagy éppen el tudjuk érni.

A téri tájékozódás, miután saját testen kialakul, térben, majd síkban jelenik meg. A gyermek gyenge térérzékelése okozhat magatartási problémákat és tanulási zavarokat egyaránt.

Magatartási zavarokat?

Nos, képzelj csak el egy gyereket, aki mondjuk fél a nagy tereken, fél a magasságtól, nem jól méri fel  társaihoz képest a távolságát, irányát, ezért a játékokban gyakran durvának tűnik. Ugrik, nyúl, és véletlenül túllő a célon, fájdalmat okoz a másik gyereknek. A többiek egy idő után tartanak tőle, elkerülik, ő frusztrálódik, amire különbözőképpen reagálhat. Ők a példái az "elefánt a porcelánboltban" típusú gyerekeknek. Érdemes rájuk odafigyelni, de "gyanúsak" a tériszonnyal küzdő gyerekek is (de milyen sokan vannak!). Náluk is érdemes egy gyors vizsgálatot végezni, ami erre a képességre irányul. A gyerek, aki fél a kilátó tetején, éppen így félhet a tér más dimenzóiban is.

Nemcsak a magatartásra- komfortérzetre hat ki a téri bizonytalanság, hanem legtöbbször érinti a tanulási képességeket is.

A fejlődés során a jobb és bal irányok megkülönböztetése hamarosan kiegészül a viszonyszavak helyes értelmezésének képességével (ez az a rész, mikor a gyermeket arra tesztelik az oviban- suliban, hogy tőle jobbra, balra, alatta, felette, mögötte stb mik helyezkednek el.) Egy felnőtt számára már magától értetődőnek tűnnek ezek a viszonyok, de a kisgyermeknek még nagyon nehéz értelmezni ezeket az elvont fogalmakat. Ehhez képest első osztály második hónapjában a tanító néni arra fogja kérni, hogy írja be az “f” betűt a hármas vonalközbe: a felső vonaltól a középsőn át húzza meg a szárát az alsó vonalig, majd a középső és felső vonal találkozásánál húzza át azt. Jézus! Ugye milyen bonyolult így leírva látni? A feladat megoldásához elengedhetetlen e viszonyszavak rutinszerű ismerete. Értelemszerűen nagy lemaradást okozhat, ha a gyermek az írás tanulása helyett a viszonyszavak értelmezésén töri a fejét. Ha a téri tájékozódás nem alakult ki megfelelően saját testen, térben és síkban (ez utóbbi a legnehezebb) egyaránt, eredményezheti például a “b”, “d”, “p” (azonos elemekből álló) betűk keverését, olvasás- írás irányának bizonytalanságát. Gyorsan bekerülhet a dyses kategóriába az a kisgyerek, akinek a térérzékelése gyengébb az elvárhatónál. 

Vajon az én gyerekem térérzékelése mennyire fejlett?

Nézd meg!

Állítsd fél lábra a gyerkőcöt, és figyeld, egyáltalán képes- e megtartani magát, és ha igen, meddig (nyilván a dolog korfüggő. 5 évnél idősebb gyerekekre gondolok a vizsgálatnál)!

Kérd meg, hogy beköthesd a szemét, és így lépegessen előre mondjuk öt lépést. Figyeld, mennyire magabiztos a mozgása. Ha tétova, tapogatózó, akkor bizonyos, hogy vannak problémái. Van olyan kisgyerek, aki nem is végzi el ezt a gyakorlatot, mert fizikai rosszullétet okoz a bizonytalanság nála (szédülés, izzadás). Ebben az esetben szinte biztos a diagnózis. Ha ez jól megy, kérd meg, hogy lépjen az utasításaidnak megfelelően. Léptesd bekötött szemmel előre hármat, jobbra kettőt, hátra négyet, balra egyet. Ha magabiztosan végrehajtja a feladatot, lélegezhetsz mélyeket, valószínűleg semmi gond nincs ezen a téren, de ha tétova, téveszt, akkor bizonyos, hogy nem árt neki a fejlesztés. 

Fejlesztés? Hogyan fejlesszem a gyermekem térérzékelését?

Hinnéd- e, hogy kergetőzéses játékok kiválóan fejlesztik ezt a képességet? Fusson, fogócskázzon minél többet. Ezután emeld ki a síkból. Keressetek olyan játszóteret, ahol mászókák vannak! Legyen a játék kergetőzés, és mondjuk a vár a mászóka teteje. A fogó elől menekülve a mászóka tetejére kell osonni.

Nagyon jó az "Erre csörög a dió", ahol bekötött szemmel kell a hang irányába elmozdulni. Vakvezető játékok, ahol bekötöd a gyermek szemét, és úgy vezeted a házban körbe. Figyelj rá, hogy - főképpen, ha bizonytalan térérzékelésű gyerekről van szó- félhet, rosszul érezheti magát. Ha így van, akkor nem szabad folytatni a játékot. A kinesztétikus emlékezetet fejleszti, ha később nyitott szemmel bejáratjuk vele ugyanazt az utat, amit vakon megtett.

Engedd, hogy az utcán padkázzon, fára másszon, leugorjon különböző magasságokból, és lógjon a szőnyegporolók rúdján. Rajzoljatok térképet emlékezetből. Milyen utat járunk be a boltig, az iskoláig, a nagyiékig? Figyeljük meg legközelebb, majd rajzoljuk le! Egy négyzetrácsos papíron játszható a "csúszka". A gyerkőc leteszi a cerkát egy adott pontra, majd mondod neki, hogy húzzon vele vonalat jobbra két négyzetrácsnyi távon, felfelé 3 nrács hosszan, balra 5- öt, stb. Még izgisebb, ha ebből végül olyan alakzat áll össze, aminek van is valami értelme. Ez a síkbeli térérzékelést, illetve az irányok ismeretét fejleszti.

Mondj egy mesét, amit a gyerek eljátszik! Mondjuk: Élt a kanapé alatt egy icipici pókocska. Ez a pók egy napon kimászott a kanapé alól, és felmászott a csillárra (kövesd a fejeddel). Ott azután körülnézett. Nézett balra (mutasd), nézett jobbra, nézett lefelé. Nézett fel is, de ott egyebet nem látott, mint (Mondd meg, mit látott ott!). Úgy gondolta, hogy mégis inkább lemászik az asztal mögé. El is bújt az asztal mögött, a radiátor mellé (a gyermek is bújjon oda, ahová a mese vezérli).  Innét folytatható a végtelenségig. Közben másszon, bújjon, tekergesse a fejét adott irányokba, emelje karját- lábát a mesének megfelelően.

Ilyen játékokból bármennyit lehet összegyűjteni. Olyan sokat, hogy bizonyosan fogok is még máskor is írni belőlük egy gyűjteményt.

Ti ismertek- e olyan játékot, ami a térérzékelést fejleszti a gyerekeknél?

Ami jön: Petőfi Sándor: Itt van az ősz, itt van újra  (lapbook és verstanulás)