Állatterápia- Segítség szavak nélkül

Gyógyulóban

 Előre szeretnék elnézést kérni azoktól, akiket zavarnak a személyes példálózásaim, mikor bármilyen témát felhozok, ami gyerekekkel kapcsolatos. Ez azért van így, mert jó ez, vagy sem, mindig van történet, példa vagy probléma, ami megindít, hogy keresgéljek és írjak valamiről. Most is így van ez. Múltkor a zeneterápiáról írtam, mint olyasféle lehetőségről, amely segíti a gyerekek fejlődését, illetve a tanulást. Ma egy másik módszert veszek elő- egyet azok közül, amelyek a zeneterápiához hasonlóan kevéssé ismertek.

 Az állatokkal való terápiás segítés most kezd Magyarországon elterjedni. Egyáltalán az állattartás kultúrája nagyon alacsony szinten áll nálunk akár az állattartókra gondolok, akár azokra, akik "elszenvedik" kutyás embertársaik hanyagságát. Az utcák nálunk még mindig teli vannak kóbor kutyákkal és persze ürülékkel, az is "természetes", hogy a szomszédaim állatai az utcán élnek, feldúlják a kertem, hogy félévente potyogtatják a mindenhonnan "összeszedett" kiskutyákat, hogy mindennaposak az állatkínzások, de gondolok arra is, hogy sok helyre még ma sem szívesen engedik be nemhogy a "barátainkat", de még a vakvezető kutyákat sem. Mindkét oldalnak (kutyás- kutyátlannak) van még hova fejlődnie ahhoz, hogy a kutyás (pontosabban állatokkal asszisztált) terápia méltó helyre kerüljön a lelki gyógymódok között. Hogy most mégis előrébb veszem a témát, mint mondjuk a számtalan mozgásfejlesztés taglalását, annak az az oka, hogy most nagyobb aktualitása van számomra, mint bárminek (megint személyes indíttatásból).

A kutyám beteg lett. Súlyos műtétje volt néhány napja, s az orvos szerint nagy tiszteletet érdemel, amiért alig 3 kilósan ilyen erővel küzdött az életéért. Kicsi kutya, de bárkit elvarázsol. Mindenhová jön velem, s az emberek nevetnek, ha látják őt. A gyerekek átszellemült arccal simogatják.

Tegnap kellett visszavinnem egy újabb kontrollra, mert a pénteki műtét óta minden nap látni akarja az orvos- s ez még így is lesz néhány napig. Azt mondja, egy ilyen stramm kiskutyát nem akar elveszíteni csak azért, mert esetleg valami szövődmény lép fel nála. Szóval délután kellett visszavinnem, miközben az SOS házban voltam pitét sütni az állami gondozott fiatalokkal. Hogy minden feladat meglegyen, a megadott időben hazaugrottam a kutyáért, elvittem az orvoshoz, majd visszamentem a házhoz (kivenni a sütit a tepsiből, megkenni, és elbúcsúzni a srácoktól). Lala addig bent maradt az autóban, majd kis idő múlva, mikor hazaindultam, az egyik fiú megkért, hogy vigyem el az egyik üzlethez.

P.- Ő aztán egy különös figura! Csúnyán elhagyták rögtön a születése után, ezzel kitörölhetetlen csalódottságot hagyva benne. Ma már 20 éves, de azóta sem bocsátott meg. Dühös, indulatos és rettentően gyanakvó. Ez persze így nem igaz, mert közben ragaszkodó is, és kedves. Törődő és becsületes. Nehéz őt elviselni, mert folyton beszél, borzasztóan hangos, nyüzsgős, hirtelen dühös lesz és olyankor durva is. Sérült minden szinten. Hm. Én kedvelem.

Beült az autóba, én pedig megkértem, fogja meg Lalát úgy, a takarójába bugyolálva (szándékosan tettem, hogy lássam, hogyan reagál majd). Elmeséltem neki, min ment keresztül a kutya, miért kell vigyázni rá, ő pedig hosszan sajnálkozott ezen. Lala elnyúlt az ölében, ez a hatalmas, mafla fiú pedig szép nyugodtan simogatta. Mesélt arról, milyen volt, mikor volt kutyája, meg hogy gyűlöli az állatkínzókat és hogy szereti Lalát. Azt mondta, ha valaki kutyát vesz magához, arról gondoskodnia kell akkor is, ha az nehéz (ahogy annak is ezt kell tenni, aki gyereket szül). Míg beszélt, ösztönösen elhalkult, mintha nem akarná zavarni alvás közben a kiskutyát. Koordinálta a mozgását, hiszen vigyáznia kellett a sebek miatt és persze azért, mert a hatalmas tenyere egyetlen mozdulattal összetörné Lalát. Nyitott lett, és mesélt a személyes érzéseiről. Soha még emberekkel nem  láttam ilyen szelídnek és visszafogottnak.

Többször megfigyeltem már, mennyire jó hatással van az emberekre a kutyám- a kutyák úgy általában- most pedig azt is láthattam, hogyan válik Lala egyik pillanatról a másikra pszichoterapeutává. Pedig ő nem is képzett eb, éppen csak a jelenléte varázsolja el az embereket. 

Az állatok által asszisztált terápiák ma már az egész világon ismertek. Leggyakrabban kutyákat, lovakat és delfineket "használnak" terápiás célokra, hiszen ezek az állatok különösen rá vannak hangolódva az emberre, ettől függetlenül jól alkamazhatóak egyéb házikedvencek (pl. nyúl, macska stb.) is erre a célra.

De honnan ered a ma már egyre népszerűbb állatterápia?

A felfedezés, mely ezt a módszert elindította, alig 40 éves és (milyen különös) éppen a kutyákhoz kötődik. Pontosabban egy kutyához és egy pszichiáterhez. És persze a véletlen (mely amúgy nem létezik) is ott ólálkodott a közelben.

1968-ban B. Levinsonhoz, az Egyesült Államokbeli Yeshiva egyetem pszichológusához egyszer egy szociális viselkedési zavarokkal küszködő kisfiút hoztak. Több mint egy hónapig hiába próbálta szóra bírni a fiút, úgy tűnt, minden próbálkozása kudarcba fullad. Egy ízben Levinson kénytelen volt rendelőjébe magával vinni a kutyáját is, s így történhetett, hogy  találkozott a kisfiú a kutyával. Az orvos legnagyobb meglepetésére a kutya láttán szinte azonnal megváltozott a fiú viselkedése. Feloldódott, simogatta az állatot, elkezdett hozzá beszélni, majd a pszichológussal is szóba elegyedett, aki végre elkezdhette őt gyógyítani. Az eset után Levinson az új módszer kidolgozásának szentelte életét, és a speciálisan képzett terápiás kutyák bevonásával végzett pszichoterápia világszerte elterjedt.

Magyarországon is több olyan szervezet alakult már, ahol négylábúakat vetnek be, hogy idős, beteg, vagy szellemileg sérült embereket jobb kedvre derítsenek.

Vajon mi teszi alkalmassá a kutyákat erre a feladatra?

Azt már kiderítették a tudósok, hogy mindenféle szociális kötődés csökkenti a fájdalmat, illetve segíti a gyógyulást emberen, állatban egyaránt. Azt is tudjuk, hogy a kutyák erősen kötődnek az emberekhez. Mióta a farkasoktól elváltak, és az ember mellett fejlődtek tovább, sok olyan viselkedésformát vettek fel, mely nagyon hasonlít az emberi viselkedéshez. Az a fajta kötődés, amellyel a kutya ragaszkodik hozzánk, nagyban hasonlít az anya- gyermek kapcsolathoz, méghozzá a szó legideálisabb értelmében. Az ebek többsége végtelen elfogadással fordul az ember felé, hálás a jó szóért, simogatásért, szót fogad, és nyitott a gazdi minden kezdeményezésére. Viszonylag sok vezényszó megtanulására képes, emellett pedig felismeri a testbeszédet. Talán ez az egyik legfontosabb olyan tulajdonsága, amely alkalmassá teszi erre a munkára, hisz ez teszi képessé arra, hogy olyan emberekkel is „kommunikáljon”, akik képtelenek a beszédre. A kutyák olyannyira ráhangolódnak az emberre, hogy az emberi viselkedést adott esetben jobban elfogadják, mint saját fajtájukét. Érzékenyek a szemkontaktusra, hanghordozásra… gyakran érezhetjük úgy (mi, gazdák), hogy jobban ismernek minket, mint mi saját magunkat.

Az állatasszisztált terápia számtalan területen használható. Ilyen területek lehetnek a tanulási problémák, értelmi akadályozottság, pszichiátriai megbetegedések, családi feszültségek, lelki terhek, fejlődési rendellenességekkel élők, egészségmegőrzés, alkoholizmus, drogfüggőség, házassági válság, vagyis minden olyan betegség, illetve betegségnek nem nevezhető állapot, mely lelki, szellemi akadályoztatással jár.

Magyarországon több, mint tíz éve folyik terápiás munka kutyákkal. Az elsők között kezdte működését a Kutyával az Emberért Alapítvány, ahonnét jól képzett, megbízható kutyák indulnak az országban minden olyan intézmény felé, amely nyitott a módszer iránt.

Saját példám (is) mutatja, hogy a hétköznapokban nem kell különösebb képzettség, hogy kutyánk mentálhigiénés segítőként működjön. Lalára gondolva azt mondhatom, hogy egy jól szocializált, kiegyensúlyozott, nyugodt kutya már sokat segíthet bárkinek. 

És most kérdezhetitek, miért írok erről. Mire jó ez itt ? Megmondom szívesen. Egymilliószor hallottam már a kutyámat simiző gyerekek anyukáitól, hogy mennyire vágyik a gyerek valamilyen állatra, de bizony szó sem lehet róla, mert ezért meg azért. Megértem őket persze, hisz egy állat felelősséggel jár. Nem lehet mindenkinek kutyája. És ne is legyen. Azt azonban érdemes átgondolni, főleg ha a gyerekünk szorongásos tüneteket produkál, vagy kommunikációs zavarai vannak (mondjuk szótlanság), vagy dühös, feszült, hogy tudjuk- e őt állatok közelébe juttatni. Kaphat- e cicát, vagy egy apró kutyát, vagy esetleg törpenyuszit, degut? Ha nem, akkor van- e olyan ismerős, aki által rendszeresen találkozhat állatokkal? Érdemes ezen elgondolkodni, mert sok gyerek, aki a felnőttekben már csalódott néhányszor, könnyebben nyugszik meg az állatok közelében.

Nálunk működik a kutyás terápia, a fiaim rajonganak Laláért, illetve mint kutyatartók, természetesnek veszik, hogy rendszeresen hozzá forduljanak egy kis gyengédségért, plusz szeretetért. Én is így vagyok ezzel. Azt is látom, hogy a hétköznapok emberei jobban érzik magukat a kutyám mellett. Most pedig láthattam, hogy egy olyan emberrel mit tesz a közelsége, aki fokozottan sérült, szomorú, csalódott, dühös. Többet elért P- nél ez az apró kiskutya, mint a nevelőtanárok együttvéve. Egy fél órára szelíd, csendes, fegyelmezett fiúvá varázsolta a hatalmas, nagyhangú "jetit".

Köszönöm, ha lájkolod!