2011. február 25., péntek

És mindezt hogyan?- Vicces helyzetek és őskáosz. Mégis működik

Kérdeztétek már, hogy hogyan lehet megoldani az otthon oktatást és a munkát együtt. Illetve én hogyan oldom meg. Húztam halasztottam a poszt megírását, mert valójában nem nagyon tudom... Jó lenne most gyönyörű listákat és kimutatásokat idetenni arról, hogyan és milyen bravúrral egyeztetem össze a feladatokat és micsoda harmóniában rendezek el mindent. Valójában nem így van. Valójában az életem rohanás, anarchia és küzdelem, hogy a feladataimat el tudjam valahogy látni.

Ott kezdődik, hogy  reggel 5- kor (legkésőbb fél 6kor) felkelek. Gyorsan előkészítek mindent addigra, mire a gyerekek ébrednek. Reggeli, készülődés, őrjöngés és esetleges késések kilátásba helyezése, majd 3 perccel a busz indulása UTÁN beugrunk az autóba, száguldás a megállóba, ahol felteszem őket az éppen megjelenő járműre és rohanok haza, ahol lassan ébred Bobi. Az eddiginél valamivel nyugodtabb reggeli készülődés után megkezdjük az itthoni tanulást. Torna majd elméleti okosodás. Ha minden jól megy, akkor ez a nap legkellemesebb 2 és fél órája. 11 körül már kezdek izgatottá válni, ebédelünk, majd irány Kecskemét, ahol Bobi délutáni foglalkozásra megy, vagy az iroda gyerekszobájában végzi az önálló munkáját, ami a délelőtt lezárása lenne- elvileg.
Ááá, milyen ideálisan hangzik!
A valóság ennél sokkal durvább. Igyekszem ugyanis mindazt belenyomni a délutáni 4- 5 órás munkaidőbe, amit a többiek 7- 8 óra alatt tesznek meg. Közben az idegszálaim a gyerekre figyelnek. Ha éhes, ha nem ért valamit... akkor próbálom azt is megoldani.
Később hazatérünk, s mikor mindenkinek mindenét megnézem, meghallgatom, megsimogatom, akkor ők végre elvonulnak aludni, én pedig leülhetek szép csendesen a gép elé, hogy nekilássak magvas gondolataim elvetéséhez. És persze közben főzök ennivalót, és házimunka is van.


Néha lázadok és azt mondom, vegye ki mindenki a részét, írjunk listát és segítsetek!
Olyankor írunk listát és igyekszünk betartani a feladatokat. Gyakran ez össze is jön.Néha meg nem.
Könnyebb lenne, ha itthon lennék és nem volna más feladatom, mint az itthoni világ rendezése és a fiam tanítása. Akkor nagyjából rendben mehetnének a dolgok.
Így azonban megesnek furcsa helyzetek:

- Bobi elveszti a kabátját. Miközben az egész napját velem tölti.
És én sem emlékszem semmire.
Viszont az összes létező helyen leégetem magam, mikor megkérdezem az atlétika edzésen, az irodában, a drámaórán, az iskola portáján, az iskola titkárságán, a takarító személyzetnél, hogy látták- e a fiam holmiját. Azét, aki gyakorlatilag napi két órát tölt az intézményben.

- Aztán mikor itthon beállok a garázsba, akkor jut eszembe, hogy boltban még nem voltam. Visszarohanok, kitépem a bevásárlókocsit a tárolóból, bezúgok, s hosszan álldogálok az ásványvizes hegy mellett azon gondolkodva, hogy mi a fene volt az a nagyon fontos, amiért be kellett jönnöm. Hazatérve jövök rá: WC papír.

- A telefonom rendszeresen itthon hagyom, bár tudvalevő, hogy a munkámhoz elengedhetetlen. Esténként 20 számot kell visszahívnom elnézést kérve az eltűnésem miatt.

- Ha mégis elviszem, akkor biztos, hogy két percenként szólal meg Yolanda be Cool (a csengőhangom) tudatva mindenkivel, hogy családos ember vagyok, akinek vannak gyerekei, akik keresik őt. Egy tárgyaláson a harmadik csörgés után reszkető kézzel nyúlok a kávéscsészém és a tejkiöntő után, amit sikerül úgy megdőtenem, hogy ráborul a szerződésre, amit most hoztam aláíratni. A feszültség miatt a körmöm mellett felpiszkálok egy kis bőrdarabot, majd ügyesen le is szakítom (mindezt feltűnés nélkül, tárgyalás közben csak úgy). Ez az apró ballépés heveny vérzést okoz, amit az ingembe tekert ujjal igyekszek leplezni. Később kimegyek a mosdóba, ahol rájövök, hogy mind az ingem, mind az egész kezem merő vér a sebtől. Próbálom elállítani gejzírként zubogó testnedveimet, hisz a szerződést még meg kell kötni. Végül a pultnál kérek egy szalvétát, amibe belecsavarhatom az ujjamat- természetesen kapok. Vöröset.

- Vagy mondjam el, milyen az, mikor a barátnőmmel randit beszélek meg egy kétszintes kávézóban és 20 percet ülök a földszinten várva őt, míg ő rég az emeleten dekkol (merthogy én késtem). Ilyenkor eszembe sem jut, hogy a lépcsőn felmenjek. Ülök és jegyzetelek, gondolkodok. Bármeddig.

Ilyenek vannak. Néha nevetek rajta, de ma inkább sírtam (volna, ha van rá időm). Hiába, lapzárta volt nálunk, a kutyám beteg, a szerződést összevéreztem és Bobinak elveszett a kabátja...

Ps: Holnap éjjel indulok a Velencei Karneválra egy csoporttal. Csak el ne felejtsem!

9 hozzászólás. Szólj hozzá te is!:

Angela írta...

Jézus! Most látom, hogy a facebookon átléptük a 100. követőt! Ez a lélektani határ, ami bizonyítja, hogy ez itt működik. Ugye, hogy működik?!

Bartos Erika írta...

Hát persze, hogy működik! Nagyon el tudom képzelni a feszkós napjaidat! Remélem van rá mód, hogy megállj néha... hasonló dolgok sokszor megfogalmazódtak bennem, utólag visszanézve úgy örülök, hogy megmaradtam, sikerült megőrizni magamból annyit, ami egy hajszálon múlott, hogy oda ne vesszen. Egy asszonynak nagyon kell vigyáznia magára, mert óriási a tét! Jó utat Angéla, érezd jól magad a karneválon! Erika

Bartos Erika írta...

Nagyon tetszik a falitáblátok!

egy anya írta...

Angéla, érezd jól magad Velencében! Bobit is magaddal viszed?
Erika, érdekelne, neked hogy sikerült? :)

bringa írta...

Nagyon ügyes vagy Angéla, én jóval kevesebb feladattal is érzem a fejem fölött összecsapó hullámokat:) Jó mulatást Velencében, próbáld meg élveszni :D

Angela írta...

Köszönöm. A kabát ma reggel meglett, otthon a kertben volt elhajítva /grrrr/, és kiderült, hogy a kutyámnak idegen test van a pocakjában. Most műtik. Nagyon, nagyon sok jókívánság kell, mert ha Lala meghal, a családunk összeomlik :-( Ha felépül és épségben hazahozom a csoportomat Olaszországból, megírom Lalát is :-)

Kisnyul / Andi írta...

Még olvasni is idegtépő volt. Sokszor nekem is mondják mire van időm, de Te még nálam is zűrösebb vagy, ha lehet ezt mondani. Kívánom, hogy szusszanj egyet Velencében! (Bár szerintem az út eléggé fárasztó) Kutyusnak jobbulást!

a mesélő írta...

Lala túléli és felépül, én már csak tudom, egy hét alatt túl lesz rajta, szinte el is felejti a varratszedésre.
Remélem te is túléled, sok teher van rajtad, mégis azért hallottam most a régi hangodat is megint! Olyan jó volt olvasni! Pihenj nagyot az utazás közben és töltődj fel, szuper vagy Bobival és neki jó veled otthon tanulni, ez a legfontosabb!

Angela írta...

Kisnyul: Köszönöm, dolgozni megyek, de nagyfiam ott lesz, és tekintettel zűrösen induló serdülőkorára, legalább kibeszélgetjük magunkat.

Banyuc: Elég nagy a baj Laluval :-(
Igen, furcsa volt most ebben a hangnemben írni. Kicsit hiányoznak a régi, ironikus bejegyzéseim :-)