2011. március 10., csütörtök

Nem negatív, avagy: Csak pislogtunk! 3/3.


A történet előzményeit elolvashatod ITT és ITT.

Ekkor kínomban és tanácstalanságomban kineziológushoz fordultam, aki 2 órát beszélgetett a gyerekkel négyszemközt, majd leültetett engem és annyit kérdezett: „ Anyuka, ki akar itt minden elvárásnak maximálisan megfelelni?” Ő értette meg velem, hogy egy lánygyerek még több láthatatlan szállal kötődik az édesanyjához, mint a fiúk. E. észrevétlenül igyekezett lemásolni a tőlem látott mintát, s ez meghaladta erejét. Ekkor gondoltam végig, mi minden vezethetett kislányunk szorongásához, mik voltak azok a jelek, amelyekre figyelnem kellett volna.
-A két testvér kapcsolatában Cs. vezérként viselkedett, irányította húgát, bár nyílt agressziót sosem fedeztünk fel viselkedésében
-Az óvónők jelezték, hogy fiunk domináns személyiségként túlságosan rátelepszik testvérére.
-Az első osztályban rövid ideig előfordult kézrázogatás, köhécselés, fejrázogatás, vagyis már voltak a motoros- és a vokális tiknek is tünetei, de mielőtt ezeknek jelentőséget tulajdonítottam volna, meg is szűntek ( hogy aztán bombaként, egyszerre jöjjenek vissza).
-Gyakran járt át a szülői ágyba aludni éjszaka.
- Többször hangsúlyozta, Ő is olyan okos, mint bátyjai.
- Kevés időt töltöttem vele kettesben, hogy megbeszélhessük , mi foglalkoztatja.
- Nem léptem fel elég erélyesen az őt (előreálló foga miatt) csúfoló idősebb fiúkkal szemben.
-A tanító nénik szigora, bár nem érintette, feszültséget keltett benne (mi lesz, ha egyszer ő is rosszat tesz?).

Vagyis igazából senki nem bántotta szándékosan, mégis mindannyian hozzájárultunk szorongásának fokozásához, környezetében sok olyan tényező volt, amelyek egy érzékeny kislányt így befolyásolnak.
A feladat ismét rám várt, meg kellett megtalálnom a leghatékonyabb segítséget. Igyekeztem körültekintően és figyelmesen végiggondolni a lehetőségeket, melyek segítségével a kislány újra gondtalan, vidám életet élhet.

Teendőink a testi tünetek enyhítésére:

-Mivel kiálló fogai miatt csúfolták a kislányt, fogorvoshoz mentünk és –bár a fogász korainak tartotta-megkezdtük a fogszabályozást.
-A hétvégeken, szünetekben nem foglalkozunk iskolai dolgokkal (bár ez eddig is így volt), hangsúlyozottan kikapcsolódunk a gyerekekkel, az eddiginél is több kirándulást, kötetlen meleg vizű fürdést iktatunk a programba. A fokozódó tejsavtermelés okozta tikkelésre jó hatású a szauna, segíti a tejsav gyorsabb lebontását, így mértékkel oda is be szokott jönni.
-Ha nagyon fáradtnak látom, lefekvés előtt citrom- és orbáncfűből, levendulából készítek feszültségoldó teát.
-Havonta egyszer elmegyünk masszőrhöz, aki kíméletesen kilazítja befeszülő nyak- és hátizmait.
A mentális tünetek enyhítése:
- E. tanítónőit tájékoztattam, fokozott figyelmet kértem a kislánynak, hangsúlyozva, hogy a pozitív diszkrimináció sem szerencsés. Őt a pozitív stressz is megviseli, egy névnapi köszöntés is erőt próbáló, ha ki kell állnia az osztály elé.
-Nagy szerencsénkre E. alsó tagozatban nem kapott érdemjegyet, csak írásos értékelést, így legalább az osztályozás rémével nem kellett megküzdenie.( Sajnos, arra hamar rájött, hogy a 97% kevesebb a 100-nál)
- A csúfolódó fiúk osztályfőnökét értesítettem, ő beszélt a gyerekekkel, ez a gond megszűnt.
- Hetente egy délutánt kineveztünk „csajos napnak”, ilyenkor csak vele megyünk a városba sétálni és csak olyan programot csinálunk, amit ő javasol.
-Kerámia- és rajz szakkörre jár. Az alkotás öröme , a jó hangulatú munka ellazítja. Tele a lakás a munkáival, kiállításokon kapott oklevelekkel. Ez önbizalmát nagyban erősíti.


Úgy gondolom, édesanyaként elsősorban az én felelősségem, hogy kiegyensúlyozott, boldog gyerekkort éljen. E. most hatodikos. A félévi bizonyítványában egy négyes volt (énekből), a többi ötös. Soha, de soha nem tanulok vele, csak ha kifejezetten segítséget kér. Sikeres sportoló, naná, hogy fiúk között. Rajzait a letölthető naptárban megcsodálhatjátok. Feszült pillanatokban még előfordul ideges szemrángás, de a tündérek ma már újra mosolyognak .
-vg-


Voltatok már hasonló helyzetben? Nektek hogyan sikerült megoldani?




Ps: Foglalkoztunk már a szorongással ezen az oldalon ITT és ITT is.
Hogyan segíthetsz, ha már a szorongás kialakult, és felfedezed a tüneteket gyermekeden? Segíthet a Szorongás nélkül boldogan kézikönyv, melyet letölthetsz IDE kattintva.


3 hozzászólás. Szólj hozzá te is!:

Névtelen írta...

Szia!
A hivatkozott Szorongás nélkül boldogan kézikönyv fájlt nem lehet letölteni.
Elküldenéd, ha megadok egy mail címet?
köszi, Gabi

Gabi írta...

Angéla ellenőrzi,ha gépnél lesz, kis türelmet kérünk.( Ha nem sikerül letöltened, küldjük e-mailben).
Szép napot!

Angela írta...

Remek. 38 letöltés után valami miatt elhalt. Most újra feltöltöttem és új linket kapott. Lehet próbálni :-)