Szóval, ő a nagy. Vagyis: A Nagy. Az első, a legidősebb, legérettebb(?). Aki már felnőtt, önálló, önellátó. Hát, itt a bibi.
Gőzöm sincs, hogy kellett volna jobban. Szigorú voltam, túlságosan is. Következetes voltam, sokszor fölöslegesen. Elkényeztetve aztán nem volt. Amikor a két kicsi gyors egymásutánban megérkezett és idő- és energiahiányban szenvedtem, kb. akkorra jött meg a józan eszem. Már nem patáliázok apróságokon, nem dühöngök értelmetlenül, sőt, a Nagytól már bocsánatot is kértem azokért az évekért, amikor rajta gyakoroltam a gyereknevelést. Bár, többször hangoztatta, ő tökéletesre sikeredett, a két kicsi viszont elképesztően szabadon van engedve. Az én szememmel ez egészen máshogy látszik, úgy gondolom, mindenki jól érzi magát a házban és önálló, talpraesett gyerekeim vannak. A mosogató ugyan nem csillog mindig, no, de sebaj.
Hol van akkor a baj? Ott, hogy az én Nagy Fiam nem akar felnőni. Egy ismerősöm úgy fogalmazott, nem kell ezen csodálkozni, ha nekünk ilyen gyerekkorunk lett volna, mi se igyekeztünk volna el otthonról.
Azt azért kiharcoltam, hogy az önálló jövedelméből( diákhitel +munka) tartja el magát. Nyílván enni itthon eszik, itthon alszik, itthon fürdik, de ezzel nincs semmi baj. Nálatok lakik olyan családtag, aki igazából már önálló életet él, hiszen 22 éves, de az otthoni feladatokból nem szívesen vállal részt, hiszen ő még tanul?! Ügyes, ugye?
Hogy lehet rávenni egy fiatalembert, hogy felnőttként gondolkodjon? Elszúrtam, vagy kortünet-kórtünet, amiről beszélek? A barátaim szerint nem vagyok egyedül ezzel a gonddal, s bár ez egy cseppet sem vigasztal, azért megnyugtató, hogy más is hibázik.
A kölyök viszont tök jól érzi magát. Hol felnőttként, hol gyerekként. Mikor hogy éri meg..
Bejegyzések
8 hozzászólás. Szólj hozzá te is!:
Szerintem simán belefér a "csak" koszt, kvártély, anya mos vasal, mivel még tanul . Ez még nem Mama Hotel.
Először is, szerintem nálatok semmi vész, ahogy olvaslak, nagyon szépen neveled a srácokat. Én nagyon sokat és csupa jót tanulok tőled:-)
én csak saját magamról tudok írni. Korábban írtam, hogy sok dologban hasonlítottam anno a gyerekeidre. pölö én figyelemzavaros, hiperaktív kisgyerek voltam. (most meg a kisfiam is ilyen, hát igen, a genetika és a hozott anyag ott van ám!)
anno 22 éves fejjel hasonlóan inkább félig gyerek voltam még, mint a nagyfiad. Mentségemre legyen szólva, eléggé későn írő típus vagyok.
Most 33 évesen ennek már régóta semmi nyoma, tökátlag állampolgár vagyok. Családom van, lakásom és dolgozok. Szóval nyugi, elmúlik ez is:-D
Ha amúgy a srác tanulásával és viselkedésével nincs nagy gond (azaz suliba jár és a vizsgáit teljesíti, nem lóg, nem iszik, nem drogozik mint sok mai fiatal sajnos) akkor sztem MINDENT jól csináltál de mindent!!!
Én olyan helyen dolgozom, ahol erre nagyon sok ellen/rossz példát látok.
Nálatok viszont szerintem semmi vész, ahogy írod, a srác egy teljesen átlagos, egészséges lelkű fiatal, kicsit lusta talán(?) de hát pasiból van!:-)
Majd felnő egyszer, és akkor kirepül otthonról. Talán hamarabb, mint gondolnád!
Sztem majd az élet megoldja ezt is, mondjuk egy nagy szerelem, amiből házasság lesz aztán pik pakk családját féltő, gondoskodó apukaként fogod látni Őt és akkor már csak mosolyogva gondolsz vissza ezekre az évekre:-)
Mama Hotel :)))
Nemrég érdekes beszélgetés zajlott nálunk. Külföldről jött hozzánk egy család, 5 ember 3 éjszakára. 22 éves fiam kérdezte, nem lenne jobb, ha szállodában aludnának (nem vagyunk felkészülve ennyi ember ellátására, komoly szervezést igényelt a dolog). Kérdőn néztem rá hogyan gondolja? Erre folytatta a gondolatmenetét, hogy lehet jobb lenne, ha mi mennénk szállodába. 14 éves öccse erre kiakadt, hogy ő ugyan nem, ő ragaszkodik a szobájához. A nagy erre elkezdte ecsetelni, hogy pedig milyen jó lenne, ki lenne szolgálva, azt enne amit csak akar... Tudod mi volt erre a válasz? Az, hogy itthon is :)))
Mikor hogy éri meg... ez milyen már :-)
Amúgy nekem tök fura az ilyen. Sok ilyen családot látni, én viszont emlékeszem, hogy a mikor én voltam fiatal, alig vártuk, hogy önállóak legyünk. Annak volt presztizse. Mondjuk, akkor volt is esély, hogy képesek legyünk egyedül megállni a lábunkon. A másik, ami eszembe jutott, hogy régen amíg otthon lakott az ember, voltak elvárások, ráadásul a szülők szabályai voltak a mérvadóak. A mai fiatalok úgy élhetnek, ahogy akarnak, közben pedig a hotel tényleg nyitva áll. Miért is akarna elmenni, ha így is élvezi a teljes szabadságot a felelősség terhe nélkül?
A környezetemben két ugyanennyi idős srác is van ugyanígy:) És valóban nem akarnak kirepülni, és jogaik vannak és megesznek mindent, de mindent amit csak találnak, nem érdekli őket a család többi tagja ebből a szempontból, de segíteni egyik sem akar semmit sem. Se boltba nem mennek, se kutyát sétáltatni, se testvérre vigyázás, se semmi... Éjszaka fent vannak, nappal alszanak, az egyik suliba jár, a másik, dolgozik, de csak most indították a vállalkozásukat a haverjával, így semmit sem keres.
Azt látom, hogy ők úgy vélik, mindez jár nekik és a családnak kötelessége támogatni őket.
A mi generációnknak ciki volt otthon élősködni a szülőkön és kellemetlen volt folyton szót fogadni, de a mostaniak valóban csak jól elvannak otthon, az van amit ők akarnak és semmi sem ciki.
Furcsa hozzáállás ez tényleg. Nagyon sok gyerek és fiatal gondolja azt, hogy dolgok csak úgy járnak nekik. Az meg úgy jó, hogy a szülők mindent megtesznek nekik- értük. Mer' amúgy megteszed, csak ne lenne ez ennyire magától értetődő! Vagy néha legalább megköszönné! Vagy látnám, hogy akar valamit a maga erejéből! Én biztos nem fogok örülni, ha majd a gyerekeimen valami olyat látok, amiről te írsz, banyuc. Igenis, legyen meg a törekvés az önállóságra benne. Mondom ezt, aztán majd meglátjuk, milyenek lesznek, ha felnőnek. Az azért biztos, hogy segít a leválásban, ha a gyerek tudatában van, hogy otthon azért neki kell jobban alkalmazkodni, ott azért a szülő szabályai a mérvadók. Ha ez nem tetszik neki, biztos jobban pedálozik majd a változásért.
Szerintem azzal, hogy más most vannak kötelességeik, hogy már most van dolguk itthon, azzal alapozhatjuk meg azt, hogy nem lesznek "élősködők", vagyis nagyon remélem, hogy ez így lesz, mert ha nem, hát nem tudom mit csinálok, de nyilván senki sem akarná elüldözni otthonról a gyermekeit, pedig néha inkább használna vele mint ártana...
Látom, foglalkoztat benneteket a téma.
Én igazolni látom ezzel a történettel azt a régi véleményemet, hogy a "genetika, vagy környezet" kérdésben az úgy van, hogy amint megszűnik a környezet kényszerítő hatása, előjön a genetika.Finomítani, javítani kis mértékben tudunk egy személyiségen, de a döntő a hozott anyag..
Megjegyzés küldése