TúrázÓÓÓ

Tegnap a Börzsönyben voltam egy számomra ismeretlen csapattal. A vezető azt ígérte, néhány fokkal alacsonyabb lesz a hőmérséklet, mint a pesti aszfalton, erre a jó hírre összeverődtünk kb. húszan és nekivágtunk.

Hát, hideg azért nem volt. Öttagú családból kiszabadulva boldogan vállaltam a sereghajtó szerepét, jó az nekem, ha egy darabig senki nem szól hozzám. Kb. 18 kilométer volt előttünk, meg 3 hegycsúcs, számítottunk rá, hogy nem lesz könnyű. A sor eleje gyorsan eltűnt a kanyargós hegyi úton, szedtem a lábam, majd egy óvatlan pillanatban majdnem hasra estem. 13 éves forma kölyök ült előttem az ösvényen, összeroskadva, a végkimerülés határán. Először nem is gondoltam, hogy hozzánk tartozik, biztosan mások is vannak a hegyen ebben a jó melegben. Édesanyja kétségbeesetten rimánkodott neki, a gyerek meg üveges tekintettel kérdezgette, mennyi van még hátra az útból. Gyorsan kiszámoltam neki, ha az előttünk álló 18 km-ból 500 métert már jöttünk, pont 17 és fél kilométer van előttünk. Megitattuk, neki adtam a szőlőcukromat, lelket vertünk bele, ez pont arra volt elég, hogy 50 méterenként leülve csak eljutottunk a csoport első pihenőhelyéig. Ekkor már hisztériás hangulatban volt, édesanyja tehetetlenül ismételgette, hogy a gyerek rendszeresen sportol és ő nem is érti ezt az egészet. Diszkréten félre hívtam a túravezetőt és nagyon csendben szóltam neki, hogy baj lesz, a fiú nem fogja bírni az utat. Mielőtt észbe kaphattam volna, a túraszervező odavágtatott a sráchoz és hangosan, mindenki füle hallatára elkezdte magyarázni neki, hogy nem szégyen feladni, meleg van, ő még nem felnőtt, megmutatja neki a legrövidebb utat a buszmegállóig. Egy kamasznak. Nyilvánosan. Hangosan. Komolyan mondom, a szívverésem leállt. Szidtam magam, miért kellett szólni, vittem volna föl a gyereket a hátamon, de nem lett volna szabad kitenni ennek a megalázásnak. Egy életre összetörik az a szerencsétlen.

A gyerek ekkor már hangosan zokogott anyukája nyakában és azt kiabálta, hogy nem akar visszamenni. Ekkor a túravezető nagyon halkan, nagyon kedvesen ennyit mondott: Döntsd el, mit akarsz. Aztán vállald a következményeit.

Nem hinném el, ha nem látom. A kissrác megtörölte a szemét, kihúzta magát és annyit mondott: Na, induljunk. Szerintetek innentől ki volt a legelső a sorban, aki versenyt futott este 7-ig a kutyával?

-gabi-