A játékok és gyakorlatok gyűjtése mellett szeretném elkezdeni azoknak a tüneteknek a gyűjtését is, amelyek figyelmeztethetnek minket arra, hogy gyermekünk veszélyeztetve van, illetve olyan írásokat is fontosnak tartok, melyek segítenek a szülőnek abban, hogy hogyan viszonyuljon a gyermekéhez úgy, hogy a gyermek amúgy is gyenge önértékelését lehetőleg ne tapossa porba a tudatlanság és tehetetlenség miatt.
Mielőtt a tünetekről írnék, szeretném leszögezni, hogy a gyerek figyelésével is vigyázzunk. Nehogy abba a hibába essünk, hogy 4- 5 éves gyerekünket fejlesztőpedagógushoz kezdjük hurcolni azon való igyekezetünkben, hogy a- valójában nem létező- tanulási problémáit kezeltessük. A szülő- ha gyanakszik valami másságra- jelezzen szakembernek, aki a megfelelő vizsgálatok után tanácsot adhat.
De mik azok a jelek, amik gyanúsak lehetnek?
Külső megjelenés
A genetikai alapú tanulási nehézség általában megjelenik a külsőn. A veszélyeztetett gyerekek lehetnek túl vékonyak, rossz étvágyúak, általában kívánják az édességet. Másik véglet, mikor a kisgyerek túl mohó, ettől aztán túlsúlyossá válik. Mindkét típusú gyermek megjelenése rendezetlen, szétszórt. Ők nem érzik, hogy valami nem stimmel velük, pedig bárki, aki rájuk néz, azt gondolja, vasvillával lett a holmijuk rájuk dobálva.
Viselkedési megnyilvánulásokAjaj! Nem tud a gyerkőc nyugodtan ülni? Folyton kalimpál, rongyosra rágja a ceruzát, vagy kopog, dobog, feszeleg? Ez már gyanús! Főképp, ha minden igyekezet ellenére képtelen megszokni, hogy kivárja a sorát. Ő aztán folyton a szavadba vág, tolakodik, "zizeg".
Hm... lehet, hogy a középső fiam meg hiperaktív? Neeem!!! Nagyon fontos, hogy egy tünet még nem tünet. Egy bizonyos életszakaszban a legtöbb gyerek izgága, szóval ha néha megzizzenünk tőlük, attól még nem feltétlen kell őket szakemberhez citálni.
Figyelemzavarok
Egy 6- 8 éves figyelme kb. 10- 12 percig tart ki, azután már pihentetésre, játékra van a gyereknek szüksége (háh, éljenek az egész órás dolgozatok az iskolában!). Azonban ha ennél kevesebb ideig képes egy tevékenységre figyelni, vagy figyelme nehezen rögzíthető, bármilyen apróság elvonja, úgy látszik, hogy figyel mindenre, ezzel pedig semmire sem igazán, akkor érdemes gyanakodni. Ha beszél egy vele megtörtént eseményről, vagy egy mesét próbál felidézni, de az emlékei esetlegesek, képtelen a lényeges, fontos dolgokat kiemelni, meglátni, akkor fennáll a figyelemzavar veszélye.
Az érzékelés, és a motorikum területén mutatkozó zavarok
Nos, ők azok a gyerekek, akik állóhelyben orra esnek (Igen, Bobi is így kezdte, csak éppen ezért szidás járt az iskolában is, és itthon is. Micsinááálsz? Nem nézel a lábad elé?- így reagáltunk. Jó, hát ügyetlen, majd kinövi- gondoltuk ezzel egy időben.)
Iránytévesztés: Erre aztán tényleg érdemes odafigyelni. Merre van a lent, merre a fent, a balra- jobbra, és hozzá kapcsolnám a "tegnap- ma- holnap- holnapután fogalmát" is.
Az irányok, az időbeniség megértése és magabiztos használata fontos ahhoz, hogy később az írás- olvasás során ne cserélje fel az irányokat, vagy ne keverje a p-b, a- e, d- b betűket. Nekünk ezek könnyen megkülönböztethetők, de így leírva látható, mennyire hasonlóak. Egy tétova gyerek szeme simán keveri őket.
Vannak azután olyan tanulási zavarok, melyek a látáshoz vagy halláshoz kapcsolódnak, illetve a nyelvi fejlettség elmaradásával függnek össze. Egy kisgyerek, aki túl későn tanul meg beszélni, vagy erősen beszédhibás, épp annyira veszélyeztetett, mint aki nehezen különíti el a formákat, nem jól érzékeli a távolságokat, a teret, esetleg nem érzi a szavak, a beszéd természetes hangsúlyát, lüktetését. Ha túl sokat hallgat... vagy ha túl sokat beszél minden mondanivaló nélkül.
Ha, ha, ha (ez itt nem nevetés)... Sok jel, amiket jó, ha figyelemmel kísérünk, DE jó, ha fegyelmezetten vizsgálunk. Több jel nagyobb valószínűség arra, hogy gyermekünk segítségre vár, de még mindig nem maga a bizonyosság. Ráadásul időben észlelve egy- egy terület alulszervezettségét, néhány rendszeresen ismétlődő gyakorlattal (Nem akarom ezt a szót! Inkább játékot akarok és fogok használni és alkalmazni.) fejlődést érhetünk el, így ki sem alakul a félelmetes tanulási zavar.
A szülői hozzáállásról is fogok írni.
Sokszor, sokat. Mert fontos. Saját fiamon látom, mennyire nehéz neki a világban boldogulni. A tanulási zavara a kisebbik baj, ami történik vele. A nagyobbik az, hogy ezzel naponta (többször) szembesülnie kell. Már elég okos ahhoz, hogy tisztában legyen vele, ő más, mint a többiek. Ő buta (legalábbis így képzeli).
A biztonságot én jelentem neki- amennyiben képes vagyok ezt jelenteni, hisz még ebben sem biztos. Tízszer- százszor kérdezi, hogy szeretem- e, ami nekem azt jelzi, hogy állandó megerősítést akar.
Hogyan viszonyuljak hozzá úgy, hogy miközben tekintettel vagyok rá, mégse kényeztessem, vagy babusgassam túl? Mi van a testvérekkel, akik megszokták, hogy nekik az ötös a cél, míg figyelemzavaros öccsük hármasa már fellélegzésre ad okot?
Egyelőre nem tudom a válaszokat, de majd megkeresem. Jobb híján. Majd az élet megtanít rá, hogy hogyan kell így élni, és gyereket nevelni.
Bejegyzések
4 hozzászólás. Szólj hozzá te is!:
Szia Doris,
Nagyon igaz amit itt a végén írtál és talán ez a legnehezebb is benne. Hogy tudja, azért mert más SZERETJÜK. Hányszor hallgatjuk tőle, hogy mert nem is szeretsz, mert csak morogsz velem (pedig csak miatta morgunk, hogy kész legyen a lecke, hogy ne érje negatív élmény emiatt).Az én legnagyobb fiam is figyelemzavarral küzd és mióta erről még papírunk is van még nehezebb dolgom van az iskolával. A papír eddig csak rontott a helyzetén. Azon túl, hogy jár fejlesztésre (és végre nem fizetünk érte), soha sehol nem értékelték még önmagához képest és a szakvéleményben leírtak szerint. Már feladtuk, hogy azt kérjük azt vegyék alapul. Remélem, most, hogy felsős lett jön egy kis változás, más tanárok, újak :-) Talán felkeltik az érdeklődését és akkor neki is megy :-) Végre van olyan amit "szeret", amire "kiváncsi". Ott ügyes is nagyon. Ő például a sportban nagyon ügyes és értékelik is benne. De a külső megjelenésben amiket írtál, mintha ő lenne személyesen. Vékony, válogatós, édesség és sós nasi mániás és felöltözni rendesen? Na az nehezen megy neki még most is.
Köszönöm a klikket :-)
Catty
Mikor Bobi elsős volt, azt gondoltam, minden rendben lenne, ha kiscsoportban tanulhatna. Bizonyosan figyelni tudnának rá, és a saját tempójában haladhatna, ráadásul csend lenne körülötte. Akkor még nem tudtam semmit arról,hogy nagyon egyszerűen kivehető az iskolából egy gyerek- de ez egy másik történet. Most is ezt gondolom, hogy 28 gyerek mellett képtelenség egy tanulási zavaros gyereket tanítani. E mellé még jön, hogy ezeknek a gyerekeknek legtöbbjétől a tanárok haja égne áll. Hiába tudja ő, hogy nem tehet róla, az idegeinek nem tud parancsolni. Ha jól értem, a te kisfiad az izgága tipus. Az enyém nem, viszont mivel az órák nagy részében unatkozik, gyakran elveszti a fonalat, nem érti, mi zajlik körülötte, ettől zavarban van, idétlenkedni kezd, és persze be kell neki írni (ez is az iskola nyomása: tudjuk, hogy miért rosszalkodik, de a többi gyerek előtt példát kell statuálni).
Minden szempontból hátrányos a helyzetük szegényeknek. Egyáltalán nem csodálkozom, hogy a kisfiad sportol. Ott legalább szabadon mozoghat anélkül, hogy bántanák érte.
Szia Doris,
Azt hiszem, hogy a legnagyobb probléma nálunk az volt és talán még mindig az, hogy az én kicsi fiam belecsücsül a buta vagyok szerepbe és onnan kirobbantani?... Hát nekem nagyon nem megy, pedig nem buta, csak képtelen odafigyelni, vagy nem is akar, mert egyszerűbb ezt a szerepet játszani. És ez a suliból jön. Sokszor volt olyan, hogy itthon majdnem tökéletesen tudta a leckét (még ha nem is csillagos ötösre, de négyesre tuti), és mit csinált másnap a suliban? Feleléskor közölte, hogy nem készült... Vagy ha írtak, akkor laza mozdulattal kihúzta a kérdésnél a válasz helyét. Ilyenkor mit lehet csinálni? Mert persze hiába viszem be az itthoni próbadolgozatot, ami szinte hibátlan volt, arra nem lehet jegyet adni.
És ha pedig leckét kell írni, most meg már egyre inkább tanulni, az kész rémálom. Hiszti a köbön és mindenfajta melléktevékenység. Jártunk nevtanban, magán rendelésen, ahol simán átverte a pszichológust, először adni akart neki hiperaktivitásra gyógyszert, de amikor mi húztuk az időt ez ügyben, akkor kb. két hét múlva már visszakozott, hogy mégsem kell, csak következetesnek lenni. Vagy megpróbálni magára hagyni, hogy lássa a következményt. De egy ilyen gyereket hogy hagyhatnék magára?
Annyi, de annyi kérdés...és hol vannak a válaszok?
Catty
Való igaz, hogy pont ők gyakran úgy viselkednek, hogy az embernek kihullik a haja tőlük. Dühroham, lemondás, agresszió, idétlenkedés- kikészülünk mi is, és a tanárok is. Csak azt ismételgetem magamnak is mindig, hogy ez neki sem jó. Talán úgy tenni, hogy "nekem jó az egyes is", és teszek erre az egészre, könnyebb, mint folyton küzdeni és veszíteni. Feladják, ahogy mi is feladjuk azt, amire folyamatosan képtelenek vagyunk. Az a gond, hogy míg én nem ülök körhintára, mert tudom, hogy hányok tőle, addig a fiainknak újra és újra be kell menni az iskolába, és szembe kell nézni a kudarcukkal. Dacol, dühöng, frusztrált, boldogtalan. A te fiad menekülése ez a dacos "azért se".
Megjegyzés küldése