2010. november 3., szerda

Füves néne- lapbook I. rész

Azt hiszem, eddigi legszebb lapbookunk van készülőben. Miért pont a gyógynövények világa lett a témája? Talán a tél közeledte hozta ezt, vagy az, hogy nemrég vásároltam csipkebogyót a gyógynövény boltban és erről eszembe jutott, hogy lehetne a természetes gyógymódokról bővebben is  tudniuk a fiúknak.
A munkát elkezdtük, de a tegnapi délután nem volt elég rá, mert sikerült alaposan belemarkolni a témába. Nem szeretném, ha elmenne a kedvük azért, mert erőltetem a dolgokat. Eddig úgy tűnik, szeretik ezt a fajta tanulást.




Hozzávalók 1.: Letöltöttem néhány gyógynövény képét, illetve egy rövid bemutató szöveget róluk. A fiúk színezték a képüket, én pedig közben elmondtam nekik, melyik mire jó, illetve a népies elnevezései hogyan szólnak.  Egyelőre ezt félre is tettük, mert később még szövegértést és nyelvtant is játszunk ezekkel a szószalagokkal. Ez a legnehezebb része a lapbooknak.




Hozzávalók 2.: Na, ez nagyon tetszett a fiúknak. Ő a füves néne, akinek minden alsószoknyáján van egy érdekes információ a népi gyógyászattal kapcsolatban. Egyetlen stabil- ragasztott alkatrésze a teste. Szoknyái jancsi- szöggel vannak rögzítve, csakúgy, mint a karja és a lábai, így még bábozni is lehet vele a könyvben.
Az anyó mellett három, három részbe hajtott lapocskát látsz. Ezeken olyan szólások vannak, amelyek betegségekkel függnek össze. Egyelőre nem árultam el nekik, mi is az a franc ( és nyilván később is hiányosan közlöm a lényeget :-) ), vagy a fene, vagy a guta, így a képzeletükre hagyatkozva kellett nekik képregényt rajzolni a fene egye meg és hasonló szólásokról. Mondhatom, nagyon élvezték. Nyilván másik tízet is szívesen készítettek volna.
Hogy pontosan mit is jelentenek ezek a kifejezések, egy következő alkalommal beszéljük meg.


Hozzávalók 3.: Négy ilyen kis gyógyszeres üvegcsénk van, amiken egy- egy kinyitható címkébe vannak írva a betegségek tünetei. A címkére összecsukás után azoknak a növényeknek a neve fog kerülni, amikből a gyógyfőzet készül az adott problémára. Ez is majd akkor, ha a növények között már viszonylag otthonosan mozognak a srácok.

És íme a füvesasszonyunk működés közben, hogy lássátok, hogyan válnak olvashatóvá a szoknyácskák. A kosár elkészítésénél a szövőlapokat használtuk, bár nem túl nagy örömmel piszkálták. Végül is tényleg nem tudom, mit várok. Fiúk ők, vagy mi a szösz??? Tényleg ideje lenne egy bakugánokra alapozott lapbookot (vagy bármi egyebet) készíteni!



Folytatás következik hamarosan, ám ma a kecskeméti nagykönyvtár a cél.
Ami jön fentebbieken kívül:  Újabb halom játékleírás.

Érdekelne, tudjátok- e használni ezeket az ötleteket? Készüljön- e lapbook letölthető verzióban? Tudtok- e ötletet meríteni belőle, ahogyan én kapok másoktól ihletet?

Még egy napig tart a szavazás! Kérlek benneteket, tegyétek le a voksot itt oldalt, a dobozban! Köszi!

8 hozzászólás. Szólj hozzá te is!:

kojudi írta...

A letölthető lapbooknak mi nagyon örülnénk,mert igen inspiráló!

Judit

Angela írta...

Rajta vagyok az ügyön :-)

Bartos Erika írta...

Jaj, de helyes lapbookot készítettetek! El vagyok ájulva, óriási munka van mögötte. Szerintem ez is motiváció: amikor olyan feladatot sikerül találnunk, olyan köntösbe öltöztetjük, hogy az önmagában felkelti a gyerek érdeklődését.És ahogy írtad, a tieid kíváncsiak a rájuk váró feladatokra, felcsigáztad őket! Ilyen esetben nincs is mit beszélni matricákról, mütyűrökről. Hiszen magát a feladatot jutalomként éli meg! Nagyon ügyesek vagytok! Erika

d. írta...

Erika: Őrületes mennyiségű információt tudnak elraktározni ezzel a módszerrel. Örök szlogenem, hogy a tanulási zavaros legkisebb a bátyja lapbookja által dolgozta fel a középkor Nagy Károlyos időszakát. Az olvasókönyvbe pillantva kikapcsol az agya, de a lapbookot folyékonyan elolvassa, illetve a hűbéri lánc fogalmát már most ismeri. :-) Egyre erősebben hiszek abban, hogy nincs menthetetlen helyzet, és egy gyerekben sokkal több van annál, mint azt mi el tudnánk képzelni.

Bartos Erika írta...

Elhatároztam én is készítek lapbookot! Még soha nem csináltam, de nagyon elnyerte a tetszésemet. Az őszi szünet után könyvtárlátogatást és a helytörténeti múzeumunk feldolgozását terveztem be. Azt készítem el nekik! Megpróbálom feltenni! A blogszerkesztésben kicsit bizonytalan vagyok, de remélem letisztul a dolog!

d. írta...

Jaj, de jó! Komoly munka lesz azokat a pontokat megtaláli a helytörténeti múzeumnál, amikbe a gyerekek érdeklődése belekapaszkodhat. Hajrá, én szurkolok.

nanny írta...

Külcsín és belbecs is csillagos ötös! Tényleg kellene egy bakugános is, hogy a fiúknak is a kedvében járj :-))))) Még, hogy tudjuk-e hasznosítani? Naná!Ha van kedved, kukucskálj be hozzám, én is rámolgatom fel az enyémeket.

Névtelen írta...

Olyan szuper! Nagyon jók a lapbookok! Hát még ha le is lehet tölteni!
Gyerekeim jártak szertornára. Egy évig minden órát végig néztem.Fruzsi nénitől tanultam, hogy nincs elveszett gyerek. Nincs béna, nincs menthetetlen. Hogy nem tud még bukfencezni sem? Hát majd menni fog. Lehet, hogy nem a tizedik próbálkozásra, lehet, hogy 10 000- szer kell megpróbálnia. És akkor sikerül.Mindegyik gyerekből kihozta a maximumot. És mindegyik(!) szárnyalt. Nemcsak a bukfenc, de a szaltó is ment fél év múlva. A pedagógus feladata csak annyi, hogy lehetőséget teremtsen a gyakorlásra. A motivált gyakorlásra.
Köszönöm, azt, hogy megosztod (-játok)a munkádat (-tokat) másokkal is! Orsi